Barion Pixel TASZ | Pakk a Zsebben – Mire számíts, ha megfognak kevés droggal?

Pakk a Zsebben – Mire számíts, ha megfognak kevés droggal?

(The English version of this publication is available here.)

Utolsó frissítés ideje: 2021. október 26.

Magyarországon az illegális szerek (jogi kifejezéssel: „kábítószerek”) birtoklását és fogyasztását a törvény tiltja, ezért a tettenérés vagy pusztán a gyanú büntetőeljárást von maga után. Ennek végkimenetele – vagyis az, hogy kapsz-e büntetést, és ha igen, milyet és mennyit – azonban nagyban függ attól, hogy milyen döntéseket hozol az eljárás során.

Kiadványunkkal abban szeretnénk segíteni, hogy megismerd a csekély mennyiségű kábítószerrel való visszaélés miatt indítható eljárások menetét. Célunk az, hogy ha hasonló helyzetbe kerülsz, megfelelő döntésekkel biztosítsd az ügy számodra lehető legkedvezőbb végkimenetelét.

A kiadványunkat szórólap formában is elkészítettük, amit innen tudsz letölteni. A flyert nyomtatva különböző rendezvényeken, fesztiválokon szerezheted be, vagy írj a tasz@tasz.hu-ra.

Milyen lépései vannak a kábítószer birtoklásért indított eljárásoknak?

Tegyük fel, hogy egy partin veszel részt, amikor egyszer csak felkapcsolódnak a lámpák és jól megtermett egyenruhások öntik el a helyszínt. Épp eszedbe jut, hogy a zsebedben 2 gramm fű lapul, amikor egy rendőr eléd lép és bemutatkozik.

Ez csak egy lehetséges forgatókönyv a sokból, ami után büntetőeljárás elindításával kell számolnod. Az alábbiakban címszavakban végigvesszük, hogy milyen ügymenetre számíthatsz, majd a továbbiakban részletezzük az egyes pontokat.

IGAZOLTATÁS

Az igazoltatás elsődleges eleme a személyazonosság megállapítása, amit személyivel, jogosítvánnyal vagy útlevéllel tehetsz meg, valamint kérni fogják a lakcímkártyádat. Ha nem tudod igazolni a személyazonosságodat, az önmagában szabálysértés, amiért megbírságolhatnak.

Az intézkedő rendőr a köszönést követően közli az igazoltatás célját. A rendőrnek önmagát is igazolnia kell a nevével, azonosító számával, valamint szolgálati igazolványával. A ruházatod, a csomagod, esetleg a járműved átvizsgálása akkor kerülhet szóba, ha a rendőrség bűncselekmény elkövetésére gyanakszik, és ehhez akar bizonyítékot gyűjteni. De akkor is lehetőség van minderre, ha a „közbiztonságot veszélyeztető cselekményt” akarnak megelőzni. Ez utóbbival szokták indokolni a diszkórazziákat, ahol a kábítószer-fogyasztás és -terjesztés megelőzése, illetve az elkövetők előállítása a cél. Ha a lakossági bejelentés szerint egy helyen kábítószert fogyasztanak, akkor a rendőrség a diszkórazzia keretében a szórakozóhely teljes közönségét át szokta vizsgálni.

Az országos rendőrfőkapitány országos szintű fokozott ellenőrzést is elrendelhet, amit folyamatosan meghosszabbíthat. Így történhetett, hogy 2015 szeptemberében, a menekülők hulláma miatt elrendelt fokozott ellenőrzés 2018. július 1-ig tartott. Ezalatt szigorú értelemben bárkit motozás alá lehet vonni – vagyis a rendőr átnézhet ruházatot, csomagot és járművet. A fokozott ellenőrzés jolly joker a rendőrség kezében: az intézkedő rendőr erre hivatkozva bármikor kipakoltathatja a zsebeid, kábítószer után kutatva, még ha nincs is komoly gyanúja veled szemben.

Milyen jogaid és kötelességeid vannak az igazoltatás során?

Jogod van megtudni az igazoltatás okát, amit a rendőr csak a közbiztonság érdekében tagadhat meg. Elképzelhető azonban, hogy az intézkedő rendőr mindössze a korábban említett fokozott ellenőrzésre fog hivatkozni, amivel nem leszel előrébb. Hasonlít ehhez az „egyszerű gyanú”, amikor a rendőrség olyan hozzá jutott információra hivatkozik, ami indokolttá teszi az igazoltatást. Az ilyen információt pedig nem feltétlenül fogja az orrodra kötni.
Fokozott ellenőrzés vagy bűncselekményre utaló gyanú esetén tehát az intézkedő rendőr átvizsgálhatja a ruházatod, a csomagod és a járműved, de nem vetkőztethet le és nem végezhet testüreg-átvizsgálást! Testüreg-átvizsgálás csak a fogdán történhet és ott is csak bizonyos, indokolt esetekben. A vizsgálat nem lehet szeméremsértő, orvosnak kell végeznie és ellenkező nemű személy nem lehet jelen.
Az igazoltatás során együttműködést kell tanúsítanod. Az ellenállással csak a saját helyzeted rontod, hiszen önmagában emiatt is előállíthatnak. Ennek megfelelően igazolnod kell a személyazonosságod, mert ha nem teszed, ennek megállapításáig előállíthatnak. A holmid átvizsgálásában is együttműködőnek kell lenned és át kell adnod a nálad talált kábítószert, illetve a használatához szükséges eszközöket.

ELŐÁLLÍTÁS

Ha az igazoltatásod során kábítószergyanús anyagot találtak nálad, vagy bármilyen egyéb bűncselekmény elkövetése felmerült, akkor a rendőrkapitányságra vihetnek, hivatalosan szólva előállíthatnak. Előfordul, hogy már ezt megelőzően, a tettenérést követően rögtön megtörténik a házkutatás és ezt követően számíthatsz az előállításra. Ekkor egy maximum 12 órás programra készülhetsz a rendőrségen, sok várakozással. Ezalatt nyomtatványon rögzítik a személyes adataid, az intézkedés jogalapját és okát, az előállítás és a szabadon engedés időpontját, a kényszerítő eszközök alkalmazását, annak időtartamát és módját. Az előállítás során vizeletvizsgálatra kötelezhetnek. Ezt jogodban áll megtagadni, ekkor azonban vérvizsgálatot fognak végrehajtani rajtad. Minthogy a vérből rövidebb ideig mutathatók ki a drogok bomlástermékei, a vérvétel esetében nagyobb az esély a negatív drogtesztre. A katéterezés csak kivételes esetekben lehet indokolt! Ha erre köteleznének, fordulj a TASZ jogsegélyszolgálatához a feltüntetett elérhetőségeink valamelyikén!

Az előállítás ideje alatt jobban teszed, ha nem beszélgetsz más előállítottakkal az esetedről, mert a rendőrség felhasználhatja ellened az elhangzottakat vagy akár enyhítés reményében más előállítottak tanúskodhatnak ellened.

Az előállítás során vallomástételt kérhetnek tőled. Ezzel kapcsolatosan lásd a következő pontot.

KIHALLGATÁS

Mit mondjak a kihallgatáson és mitől tartózkodjak?

A büntetőeljárás nyomozati szakaszában – amikor a nyomozó hatóság igyekszik felderíteni a bűncselekmény körülményeit és összegyűjteni a bizonyítékokat – többször beidézhetnek kihallgatásra, de már az előállítás során is kérhetnek tőled vallomást. Fontos tudnod, hogy tanúként vagy gyanúsítottként idéztek-e be, hiszen különbözők a jogaid és kötelezettségeid az egyik és másik helyzetben. Ha nem vagy biztos ebben, kérdezz rá! Az is előfordulhat, hogy tanúként idéznek be és a vallomásod alapján gyanúsítottá válsz.

Gyanúsítottként nem vagy köteles vallomást tenni. Ez azt jelenti, hogy nem kell válaszolnod a kérdésekre, ha nem akarsz beszélni. Sőt bizonyos esetekben akár valótlant is állíthatsz, hiszen nem kötelezhetnek arra, hogy önmagadra vagy közeli hozzátartozódra terhelő vallomást tegyél. Egy hamis történettel viszont sokszor a saját helyzeted nehezíted, pláne, ha egymásnak ellentmondó információkat mondasz. Ha a vallomás mellett döntesz, ezt érdemes az ügyvéded jelenlétében megtenned, aki tanácsokkal lát el és biztosítja, hogy a vallomástétel törvényes keretek között folyjon le. Tartsd észben, hogy történetedben nem vádolhatsz hamisan bűncselekménnyel konkrét személyt, ez ugyanis hamis vádnak minősül, ami bűncselekmény. Ha tehát a szomszédra próbálod kenni a nálad talált fű beszerzését és kiderül az igazság, akkor máris két bűncselekménnyel fognak gyanúsítani. Általában a legpraktikusabb megtagadni a vallomástételt, mert így biztosan nem mondasz semmi olyat, amit ellened fordíthatnak. A vallomás megtagadása nem végleges: később bármikor dönthetsz úgy, hogy mégis vallomást tennél. A fogyasztásnak vagy a csekély mennyiségű kábítószer birtoklásának beismerésére akkor lehet szükséged, ha igénybe szeretnéd venni az elterelést, amiről később lesz szó. Csekély mennyiséget érintő kábítószeres ügy esetében a forrásod feltárásával a büntetésed korlátlanul enyhíthető. Ez azt jelenti, hogy ha elmondod, kitől szerezted be a kábítószert, az információért cserébe eltekinthetnek a büntetéstől. Sőt ez elméletben akár azt is jelentheti, hogy még az elterelés alól is mentesülhetsz, ám mi egyetlen ilyen esetről sem tudunk, úgyhogy ne legyenek túlzott elvárásaid attól, hogy másokat feladsz. Ha gyanúsítottként idéznek be, kötelezhetnek vizelet- és véradásra.

Tanúként nem tagadhatod meg a vallomástételt. Ha tehát idézésről kapsz értesítést, be kell menned a rendőrségre és meg kell válaszolnod a feltett kérdéseket. Tanúként köteles vagy igazat mondani, vagyis – a gyanúsítottal ellentétben – nem állíthatsz valótlanságokat. Ha így tennél, a hamis tanúzás bűncselekményét követnéd el. Azonban tanúként sem kötelezhetnek önmagad vagy közvetlen hozzátartozód elleni vallomásra, valamint vizeletet és vért sem vagy köteles adni.

Ha még nem töltötted be a 18. életéved, a szüleidet, illetve törvényes képviselőidet értesítik a büntetőeljárás elindításáról, a kihallgatásodon részt vehetnek és a nyomozás során kötelező őket tanúként kihallgatni.

ELTERELÉS

Az eljárás felfüggesztésének lehetősége

Az elterelés a büntetés kiváltására felajánlott szolgáltatás, amely a szerhasználat csökkentését vagy teljes elhagyását célozza. A szolgáltatás igénybevételét követően, az előírt program elvégzésével a büntetőeljárás lezárul és mentesülsz a büntetés alól.

Az elterelés igénybevételére akkor vagy jogosult, ha:

  • csekély mennyiségű kábítószer birtoklásával vagy fogyasztásával vádolnak,

  • beismerő vallomást teszel a bűncselekmény elkövetéséről és

  • az elmúlt két évben nem volt kábítószeres ügyed.

A beismerő vallomás megtételekor érdemes a lehető legkevesebbet elismerni magadra nézve. Ne mondj többet annál, hogy például: „elismerem, hogy a zsebemben talált 2 gramm kannabisz a tulajdonomat képezte”. A beszerzés és a fogyasztás körülményeiről nem kell beszámolnod ahhoz, hogy jogosulttá válj az elterelés igénybevételére.

Az elterelésnek hivatalosan három formája létezik, amelyek a szerhasználat súlyossága alapján vehetők igénybe:

  • „kábítószer-függőséget gyógyító kezelés”;,

  • „kábítószer-használatot kezelő más ellátás”; és

  • „megelőző-felvilágosító szolgáltatás”.

Az igénybe vehető szolgáltatástípust egy előzetes állapotfelmérés során állapítják meg, melyet az arra kijelölt egészségügyi intézmények végeznek. A csekély mennyiség miatt indult ügyekben általában a megelőző-felvilágosító szolgáltatást veszik igénybe, ami rendszerint egyéni esetkezelésből és csoportfoglalkozásokból áll. Az elterelés költségeit az állam fedezi, tehát a foglalkozás számodra térítésmentes.

Még az elterelés sikeres elvégzése esetén is kifizettethetik veled az igazságügyi szakértői vizsgálatok költségeiből összeálló, úgynevezett bűnügyi költséget. Ebben az esetben nyolc napon belül tehetsz panaszt az ügyészség határozatával szemben. A panaszban hivatkozhatsz nehéz anyagi helyzetre, munkanélküliségre, illetve minden olyan, különös méltánylást igénylő körülményre, amely a költségmentességet indokolhatja. A panasz pozitív elbírálását segíti, ha már a vallomásodban is kitérsz ezekre a körülményekre és a panasszal együtt benyújtasz minden olyan iratot, ami a nehéz anyagi helyzeted alátámasztja.
Ha a panaszod elutasítják, akkor a NAV küld egy külön felszólítást a bűnügyi költség befizetésére. Ha ezután halogatnád a befizetést, akkor számolj azzal, hogy a végrehajtási költség és a késedelmi pótlék tovább fogja növelni a végösszeget.

Bővebben erről itt olvashatsz és formanyomtatványt is találsz a panaszhoz: https://tinyurl.com/bktgmentesites

Az elterelés megkezdéséhez ki kell választanod egy intézményt, ahol a szolgáltatást igénybe szeretnéd venni. Az intézmények listájáról a rendőrség tájékoztat, de itt is megtalálhatod őket: https://ellataskereso.hu/

A szolgáltatás megkezdésekor az elterelő intézmény igazolást küld a rendőrségnek arról, hogy megkezdted náluk a foglalkozást. Ennek nyomán felfüggesztik a büntetőeljárást (ha ügyészségi szakaszban kezded el az elterelést, akkor az ügyészség függeszti fel a vádemelést, bírósági szakaszban pedig a bíró hoz felfüggesztő határozatot). Innentől kezdve egy éved van arra, hogy hat hónapos, folytonos kezelésen vegyél részt. Ez általában kéthetente 2 órás elfoglaltságot jelent, de néhány helyen a négyhetente 4 órás alkalmat is választhatod. Ha két alkalom között több mint 30 nap kimarad, akkor az elterelés érvénytelenné válik, ezért elölről kell kezdened.

Az elterelés befejezését az intézmény igazolja a rendőrségnek vagy az ügyészségnek, aminek eredményeként a büntetőeljárást megszüntetik ellened. De még ilyenkor sem szabadulsz minden következmény alól, hiszen ha két éven belül újabb kábítószeres ügyed lesz, akkor nem választhatod ismét az elterelést, így ebben az esetben a később felsorolt ítéletek valamelyikére számíthatsz.

GYANÚSÍTÁS

Ha megtörtént az előállításod, vizsgálatra küldték a nálad talált kábítószergyanús anyagot, vizeletet vagy vért vettek tőled, akkor gyanúsítottá váltál. Az első kihallgatásod alkalmával közlik veled először, hogy milyen bűncselekménnyel gyanúsítanak, a bizonyítékokkal ekkor azonban még nem szembesítenek, mert ez befolyásolhatná a nyomozás menetét. Ha az elterelést nem vetted igénybe vagy nem végezted el a megadott időn belül, akkor az összegyűlt bizonyítékok és vallomások alapján fog eldőlni, hogy milyen vádat fogalmaznak meg veled szemben.

Kirendelt vagy meghatalmazott védő

Azokban az esetekben, amikor az elkövetett bűncselekményre akár öt év szabadságvesztés is kiszabható, a hatóságnak kötelező védőt kirendelnie a jogi védelem ellátására. Minthogy még a csekély mennyiségű kábítószer tartása vagy fogyasztása is 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, minden esetben kirendelnek egy védőt melléd, akivel az eljárás kezdetétől kapcsolatba léphetsz – az elérhetőségeit megtalálod a védő kirendeléséről szóló határozatban. Érdemes neked megtenned az első lépést, mert a védő magától aligha fog érdeklődni, hogy miben segíthet.

Fontos tudnod, hogy meghatalmazással te is kijelölhetsz védőt az ügyedben. Ha nagykorú vagy, az alapos gyanú közlésétől számított három napon belül hatalmazhatsz meg védőt. Ha ezt nem teszed meg, akkor a védőt a hatóság rendeli ki. Ha fiatalkorú vagy, akkor a hatóság az alapos gyanú közlésével egy időben rendel ki védőt. Ha te hatalmaznál meg valakit a védelmed ellátására, akkor a legjobb, ha egy ügyvédet választasz, de meghatalmazott védőd lehet bármelyik nagykorú hozzátartozód, így például valamelyik szülőd, gondviselőd vagy 18. életévét betöltött testvéred. Fiatalkorúként csak akkor hallgathatnak ki gyanúsítottként, ha a meghatalmazott vagy a kirendelt védőt erről értesítették.

RABOSÍTÁS
Most börtönbe fognak zárni?

A szakzsargonban „rabosításnak” nevezett eljárásra akkor számíthatsz, ha bűncselekménnyel gyanúsítanak, és ezért büntetőeljárás alá vonnak. A rabosítás során a rendőrség fényképet készít rólad, ujjlenyomatot és tenyérlenyomatot vesz, amik bekerülnek a bűnügyi nyilvántartásba és a büntetőeljárás lezárultáig ott is maradnak. A rabosítás pusztán az adataid felvételét jelenti. Amint ezzel végeztek, szabadon távozhatsz.

NYOMOZÁS

A nyomozás során a gyanúsítás folyamán felmerült vádat próbálják tárgyi bizonyítékokkal és vallomásokkal alátámasztani. A rendőrség ezalatt olyan kényszerintézkedéseket is alkalmazhat, mint például az előállítás vagy a házkutatás, ám ezek már a tettenérést követően is megtörténhetnek. Ha a rendőrség arra gyanakszik, hogy a kábítószert terjeszted is, akkor számíthatsz arra, hogy lefoglalják a telefonod és elkérik a felnyitáshoz szükséges kódot. Ha megtagadod a kód átadását, akkor arról igyekeznek meggyőzni, hogy informatikus segítségével törhetik fel a telefonod, aminek a költségét a bűnügyi költségekben kiszámlázzák. Ne ülj fel ennek a trükknek; mind az Android, mind az iPhone operációs rendszerek gyakorlatilag feltörhetetlenek – ha te magad nem nyitod ki a telefonodat, és ha erős jelszavakat használsz a védelmére, akkor senki más sem tudja azt kinyitni. Mivel a telefonon folytatott beszélgetéseid és hívásaid meghatározhatják a lehetséges tanúk vagy további gyanúsítottak körét, érdemes mindenféle „kétesnek” értelmezhető tartalmat azonnal törölnöd az üzenetváltásaidból.

A nyomozás eredményeként előfordulhat, hogy ejtik a vádat, de a bizonyítékok akár egy súlyosabb vádat is megalapozhatnak. Ha például a gyanú csekély mennyiségű kábítószer birtoklása, azonban házkutatás során kábítószer-kereskedelemre utaló tárgyakat találtak – például milligramm pontosságú mérleget és simítózáras tasakokat – akkor felmerülhet a kábítószer-kereskedelem gyanúja. Ha a gyanú megváltozik, akkor ezt a változást követő első kihallgatáson közlik veled. Ha a kereskedelem gyanúja beigazolódik, akkor nem választhatod az elterelést – még akkor sem, ha egyébként csak csekély mennyiséget találtak nálad. Szintén a nyomozás során elemzik ki a lefoglalt anyagot és állapítják meg ezek hatóanyag-tartalmát.

A büntető törvénykönyv 461. §-a tartalmazza, hogy az egyes kábítószerekből mennyi minősül csekély mennyiségnek. Lássuk ezt néhány ismertebb kábítószer esetében:

  • THC esetén 6 gramm (savformában lévő THCA-val együtt, “ún. totál-THC”)

  • LSD esetén 0,001 gramm

  • amfetamin, metamfetamin, MDPV és alfa-PVP esetén a 0,5 gramm

  • heroin esetén 0,6 gramm

  • MDMA és ketamin esetén 1 gramm

  • kokain esetén 2 gramm

tiszta hatóanyag minősül a csekély mennyiség felső határának.

Fontos, hogy ezek a mennyiségek a tiszta hatóanyag-tartalomra vonatkoznak. Például 12% totál-THC tartalmú kannabiszból 50 gramm haladja meg a csekély mennyiség 6 grammos felső határát. Ugyanígy: amfetamin esetén a csekély mennyiség 0.5 gramm tiszta hatóanyagban megállapított felső határát az utcai „speed” esetén 5 gramm 10%-os tisztaságú anyag lépi túl.

A fentihez hasonló, pontos mennyiségi határok csupán néhány tucat anyagra vannak megadva. A többi kábítószer akkor minősül csekély mennyiségűnek, ha tiszta hatóanyag-tartalmuk „a hozzá nem szokott fogyasztó átlagos hatásos adagjának hétszeres mértékét nem haladja meg”, ami az átlagos használó egy heti adagját próbálja meghatározni. Azt, hogy mi felel meg ennek a mennyiségnek, igazságügyi szakértő dönti el.

Figyelem! Más a helyzet az úgynevezett új pszichoaktív anyagok esetében. Ezek nem a büntető törvénykönyvben szerepelnek, hanem a szerlisták a 66/2012-es Korm. rendelet és az 55/2014-es EMMI rendelet, valamint a gyógyszerpiacot szabályozásáról szóló 2005. évi XCV. törvény mellékleteinek jegyzékein vannak megnevezve. Ha ilyen szerből van nálad csekély mennyiség – vagyis annyi, aminek a tiszta hatóanyag-tartalma maximum 2 gramm –, az nem minősül bűncselekménynek, csak szabálysértésnek. Ilyenkor nem is indul büntetőeljárás, csak szabálysértés miatt szabható ki pénzbírság vagy közérdekű munka. Ha a laborvizsgálat azt mutatja ki, hogy ilyen anyagot találtak nálad és a tiszta hatóanyag mennyisége nem több mint 2 gramm, akkor (mivel nem indul ellened büntetőeljárás) nem veheted igénybe az elterelést. Az új pszichoaktív szerek listáját az 55/2014. (XII. 30.) EMMI rendelet tartalmazza, amit a változások függvényében folyamatosan frissítenek. Vedd figyelembe, hogy az új pszichoaktív anyagok túlnyomó része nem szerepel nevesítve e rendelet mellékletének jegyzékén, hanem kémiai szerkezetük alapján, az ún. generikus szabályozással kerültek fel a tiltólistára!

A nyomozás során még nem ismerheted meg az ügyedben keletkezett összes iratot és bizonyítékot, csak akkor, ha később vádat is emelnek ellened. Bármikor megismerheted viszont a jegyzőkönyveket, amik az olyan eseményeken készültek, amelyeken jelen voltál vagy lehettél volna. Megtekintheted az ügyedben készült szakvéleményeket is.

TANÚSKODÁS

A nyomozás során a rendőrség olyan tanúkat is felkereshet, akik információval tudnak szolgálni az ügy körülményeivel, pontos lefolyásával kapcsolatban. Így a rendőrség megnézheti a telefonod híváslistáját és az üzenetváltásaid, hogy tanúkat vagy gyanúsítottakat találjon. Több egybehangzó tanúvallomás erősítheti a veled szemben felállított gyanút. Az ügyész vádiratából te is tájékozódhatsz arról, hogy kik a tanúk az ügyedben és neked is van lehetőséged arra, hogy tanúk beidézését kezdeményezd. Ha a vádhatóság nem tesz eleget a kezdeményezésednek, kérheted, hogy bíróság döntsön a meghallgatásukról.

Igazságügyi szakértői vélemények

Az igazságügyi vegyészszakértő alapesetben két dolgot vizsgál meg a tőled lefoglalt, kábítószer-gyanús anyagnál:

  1. tartalmaz-e illegális szert és ha igen, mekkora mennyiségben vagy koncentrációban

  2. közös eredetű lehet-e a különböző személyektől lefoglalt anyagokkal

Az előbbiből az tudható meg, hogy a lefoglalt anyag tartalmazott-e egyáltalán illegális szert: lehet, hogy amit nálad találtak, nem is minősül kábítószernek, vagy pusztán szabálysértésnek minősül a birtoklása. Egyúttal azt is megállapítják, hogy ha illegális a szer, az a törvény szerint mekkora mennyiségnek minősül (csekély, alapeseti, jelentős, vagy különösen jelentős). Az pedig, hogy közös eredetű lehet-e más személyektől lefoglalt anyagokkal, vagyis találtak-e másnál is hasonló szert, a terjesztői hálózatok felderítésében lehet fontos.

Az igazságügyi toxikológus szakértőnek két hónapja van a szakvélemény kiállítására. Ebben számol be a lefoglalt szer pontos hatóanyag-tartalmáról, valamint arról, hogy a „biológiai testnedveidből” (vizelet- és/vagy vérmintából) mely kábítószerek bomlástermékei mutathatók ki és mekkora mennyiségben. A tesztek rendszerint csak a kábítószerek egy csoportjának használatát tudják kimutatni és nem ritkák a téves pozitív és negatív eredmények sem.

A lefoglalt anyagok és a biológiai testnedvek kiértékelése képezi az alapját a vád mennyiségi részeinek – vagyis hogy mennyi kábítószert birtokoltál és milyen illegális szereket fogyasztottál. (Néhány kábítószer kiürülési idejéről a vérből és a vizeletből például itt tájékozódhatsz: https://tinyurzl.com/kabszerkimutatas).

HÁZKUTATÁS

Házkutatásra akkor kerülhet sor, ha a rendőrség ezt fontosnak ítéli a sikeres nyomozáshoz. Gyakori, hogy csekély mennyiségű kábítószer birtoklása esetén is tartanak házkutatást, hogy további kábítószert vagy kereskedelemre utaló nyomokat találjanak. A házkutatást rendszerint úgy végzik, hogy te mint gyanúsított jelen legyél. Ritkán ugyan, de az is előfordul, hogy az előállításoddal egy időben kivonulnak a lakásodhoz. Ilyenkor a rendőrség halaszthatatlan nyomozati cselekményre hivatkozik, ekkor ugyanis nincs szükségük a házkutatást engedélyező határozatra. A házkutatás során a rendőrség alapesetben a bejelentett lakcímedre megy ki. Megteheted, hogy értesíted őket, hogy a bejelentett és a tényleges lakcímed eltér – ha például a szüleidhez vagy bejelentve, de valójában egy albérletben laksz. Mindez azonban nem jelent biztosítékot arra, hogy a rendőrség nem fog házkutatást tartani a bejelentett lakcímeden.

Ha a kiérkező rendőrség házkutatást szeretne tartani nálad, kérd meg, hogy mutassák fel a rendőrigazolványukat és a házkutatási határozatot. Ezzel megbizonyosodhatsz az eljárás szabályosságáról. A házkutatás során érdemes együttműködnöd a rendőrséggel, hiszen a nyomozás akadályozásáért bírságot kaphatsz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy önmagadra nézve terhelő vallomást kellene tenned. Ha olyan kérdést tesznek fel, ami a bűncselekményre irányul, vagy ha bizonytalan vagy a válaszban, a legjobb válasz a „nem tudom”.

A házkutatásról jegyzőkönyv készül. Ezt olvasd át alaposan aláírás előtt, és jelezd, ha valami nem felel meg a valóságnak. Később ugyanis nehéz lesz módosítani a jegyzőkönyvben szereplő pontokon és a neked tulajdonított állításokon.

ELŐZETES LETARTÓZTATÁS

Szögezzük le az elején: valószínűtlen, hogy csekély mennyiségű kábítószer birtoklása miatt előzetes letartóztatásra kellene számítanod. Ez jellemzően súlyosabb esetekben merül fel, például nagy mennyiségű kábítószer rendszeres terjesztésénél. Azonban elvileg elrendelhetik az előzetes letartóztatásod, ha a rendőrség úgy látja, hogy hasonló bűncselekményeket fogsz elkövetni a jövőben, akadályozni fogod a nyomozást, netán megszöknél a nyomozó hatóság elől vagy befolyásolni próbálnád a tanúkat.

Az előzetes letartóztatást büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani. Ezalatt az ügyvédeddel érintkezhetsz. A vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatás legfeljebb 30 napig tarthat, amelyet a nyomozási bíró alkalmanként maximum 90 nappal meghosszabbíthat. Összesen az elrendeléstől számított 1 évig tarthat az előzetes letartóztatás. Ez viszont még mindig nem garancia a szabadulásra, hiszen a bíróság ezt követően is meghosszabbíthatja az előzetes letartóztatást, alkalmanként legfeljebb 60 nappal.

HÁZI ŐRIZET ÉS LAKHELYELHAGYÁSI TILALOM

A házi őrizet az előzetes letartóztatás alternatívája. Akkor rendelhető el, ha a személyi és családi körülményeidre, például az egészségi állapotodra vagy az eljárás során tanúsított magatartásodra tekintettel az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok így is biztosíthatók. Ahogy a nevéből is kiderül, itt büntetés-végrehajtási intézet helyett az otthonodban várod a nyomozás lezárultát, a vádemelést. Ilyenkor az otthonodat csak a bíróság által határozatban meghatározott célból, jellemzően a szükségletek biztosításának vagy gyógykezelés céljából hagyhatod el meghatározott időre. Mozgásodat nyomkövetővel ellenőrizhetik.

Még enyhébb korlátozási forma a lakhelyelhagyási tilalom. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy bizonyos időnként jelentkezned kell a rendőrségen ellenőrzés céljából. Ebből látják, hogy a kijelölt területet vagy körzetet – jellemzően a várost, ahol laksz – nem hagytad el. A rendőrség ebben az esetben is elrendelheti a nyomkövető alkalmazását.

VÁDEMELÉS ÉS TÁRGYALÁS

A nyomozás befejezése után a teljes nyomozati anyagot bemutatják az ügyvédednek. Ekkor olvashatod el először a vádemelés alapjául szolgáló összes iratot és bizonyítékot, amivel felkészülhetsz az eljárás következő szakaszára.

A nyomozás lezárultával az ügy a nyomozóhatóságtól az ügyészséghez kerül, amely a nyomozás anyaga alapján dönt arról, hogy vádat emel, vagy megszünteti a nyomozást. A vádemelés meghozatalával az ügy a bírósági szakaszba lép. Ekkor következnek a tárgyalások, amik alapján a bíróság meghozza majd a végső ítéletet. A büntetőeljárás a jogerős bírói döntéssel zárul le, amit a büntetés végrehajtása követ.

A bírósági szakaszban is van lehetőséged egyeztetni az ügyvédeddel és erősen ajánlott is, hogy közös stratégiát tudjatok kidolgozni a védelemre. Javasoljuk, hogy az ügyvéded a bírósági tárgyalásokon is aktívan vegyen részt és lássa el a védelmed. A bíróság meghallgathat tanúkat és szakértőket, akiknek a vallomásai fontos bizonyítékként szolgálnak. Ezek mellett a végső ítéletet befolyásolja a nyomozás során készített szakvélemény, a tárgyi bizonyítékok, valamint a te vallomásod is, amelyet a bírósági szakaszban is kiegészíthetsz.

A tárgyalásokon nem kötelező részt venned, az ítélethozatalon azonban jelen kell lenned. A tárgyaláson elhangzottakkal kapcsolatban tehetsz észrevételeket. Kétségbe is vonhatod a veled szemben felhozott bizonyítékokat és bemutathatod a sajátjaidat. Indítványozhatod új szakvélemény beszerzését vagy új tanúk meghallgatását, amiről a bíróság fog dönteni.

ÍTÉLETHOZATAL

A tárgyalás végén a bíróság a következő döntések közül hozza meg az egyiket:

– pénzbüntetést, közérdekű munkát vagy szabadságvesztést szab ki;

– próbára bocsát vagy megrovásban részesít;

– felment, azaz az ártatlanságodat mondja ki;

– megszünteti az eljárást, vagyis nem hoz sem elítélő, sem felmentő döntést.

A büntetés szabadságvesztés (börtönbüntetés), közérdekű munka vagy pénzbüntetés lehet. A csekély mennyiségű kábítószer birtoklásával hozzánk fordulók esetei alapján a leggyakoribb ítélet (2014–2018 között) a 60–120 óra időtartamú közérdekű munka és a 80.000–200.000 forint közötti pénzbüntetés, ami 50.000–200.000 forint közötti bűnügyi költséggel egészülhet ki. A nagy szórás annak köszönhető, hogy az egyes ügyek között jelentős eltérések lehetnek és a bíróságok szigora is különböző. Ha többféle anyagot foglaltak le, akkor az egyenkénti bevizsgálásuk növelni fogja a bűnügyi költséget, ami kihathat a pénzbüntetés mértékére is. Szintén befolyásolhatja a büntetés mértékét az együttműködési hajlandóságod és az ügyvéded védelmének hatékonysága.

Ha először van csekély mennyiségű kábítószeres ügyed, akkor a szabadságvesztés kiszabása kifejezetten ritka (a TASZ jogsegélyszolgálata még nem találkozott ilyen ítélettel). Ha két éven belül másodszor kerülsz a bíróság elé kábítószeres üggyel, akkor van esély a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, ám ez sem jellemző. Ha viszont már a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követsz el olyan bűncselekményt, ami miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnek, akkor az új büntetést és a felfüggesztett szabadságvesztést is végre kell hajtani.

Légy körültekintő és ne tedd ki magad újabb büntetőeljárásnak! Ha mégis bajba kerülnél csekély mennyiségű kábítószer miatt és további kérdésed van, fordulj bizalommal hozzánk az alábbi elérhetőségeken!

Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
web: tasz.hu Tel: 061/209-00-46 email: jogsegely@tasz.hu

DÁT2 PsyHelp
https://daath.hu/dat2/psy-help, https://fb.com/psy.help.team

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.