Lezárult a „Negyedik pont” című kampányunk első szakasza, melyben az új egyházügyi törvény elfogadását szorgalmaztuk. Petíciónkat eddig többszáz állampolgár írta alá, tiltakozva egyúttal a magyar kormány által tavaly kidolgozott törvénymódosítási javaslat ellen, melyben továbbra sem érvényesül maradéktalanul a jogegyenlőség, valamint az állam és az egyház elválasztásának elve.
A menekültválság Magyarországot is elérő hulláma idején a menekülttáborok életéből, az ott uralkodó körülményekből csak azt láthattuk, amit a Kormány látni engedett; azt már nem, amit a sajtó megmutatott volna. Mivel a magyar bíróságok tehetetlennek bizonyultak a sajtószabadság korlátozásával szemben, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordultunk.
Nem követett el garázdaságot Dopeman, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyfele, amikor belerúgott a ledöntött Orbán-szobor fejébe – mondta ki a bíróság első fokon. A bűncselekmény tényállási elemei közül egyik sem valósult meg. A TASZ üdvözli a szólásszabadságot nem korlátozó ítéletet.
2016. január 12-én hozott döntésével a Kúria helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla II. fokú ítéletét, ezzel jogerősen megállapította a vádlottak bűnösségét a 2008-2009-ben rasszista indítékkal elkövetett gyilkosságok miatt.
Magyarországon erősödő tendencia, hogy a közoktatást az állam kiszervezi az egyházaknak: egyre több iskolát vesz át fenntartóként valamelyik egyház. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) ilyenkor köznevelési szerződést köt az egyházi fenntartóval. Ezekből a szerződésekből derül ki, hogy az állam milyen feltételekkel adja át az egyházaknak a közoktatási feladatok ellátását. Tudni szerettük volna, mik ezek a feltételek, ezért kikértük az EMMI-től a köznevelési szerződéseket. Az EMMI azonban megtagadta a szerződések kiadását. Pereltünk és nyertünk: a bíróság elsőfokon kötelezte az EMMI-t a szerződések kiadására. Az ítélet nem jogerős.
Visszakapja törvénytelenül elvett önkormányzati képviselői mandátumát egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település önkormányzati képviselő-testületének egyetlen roma tagja. Az önkormányzat júliusban köztartozásra hivatkozva, ám valódi jogalap nélkül szüntette meg a képviselő megbízatását. A férfi a Társaság a Szabadságjogokért-hoz (TASZ) fordult, hogy bíróságon támadja meg az önkormányzat döntését. A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság most kimondta: ügyfelünk vissza kell kapja a választópolgároktól kapott képviselői megbízatását. A döntés jogerős.