Pereink

Fél siker az atomperben

A Fővárosi Ítélőtábla visszaküldte az ügyet a Fővárosi Bíróságnak, mivel az első fokon eljáró bíróság tévedett abban, hogy a paksi atomerőmű 2. blokkjának újraindítására vonatkozó szakértői anyagok nem közérdekű adatok. Az Ítélőtábla megállapította, hogy igenis közérdekű adatok, azonban elképzelhető, hogy üzleti titoknak minősülnek vagy szerzői jogvédelem alatt állnak, de ezt az első fokon eljáró bíróságnak kell a megismételt eljárásban eldöntenie.

Meghívó a Városliget bekamerázásával kapcsolatos információkért folytatott perre

Számos hír jelent meg a sajtóban tavasszal arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés a Városligetbe térfigyelő kamerarendszert telepít. Ennek részleteiről kérdeztük a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnökét, aki sajnos alig adott érdemi információt az ügyben. Most pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé kerül a kérdés, hogy jogosan titkolódzik-e Danielisz Béla.

Meghívó az atomos per másodfokú tárgyalására

Ezen a héten csütörtökön, 2005. szeptember 8-án 12.30-tól lesz a Fővárosi Ítélőtáblán az Országos Atomenergia Hivatal Nukleáris Biztonsági Igazgatósága ellen indított per másodfokú tárgyalása.

Felülvizsgálati kérelemmel fordultunk a Legfelsőbb Bírósághoz az AB-perben

A Fővárosi Ítélőtáblának az Alkotmánybíróság elleni perünkben hozott jogerős határozata ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztettünk be a Legfelsőbb Bírósághoz.

A BM törvényellenesen tagadta meg közérdekű adatok kiadását

Szervezetünk 2005 februárjában fordult a Belügyminisztérium egyik főosztályvezetőjéhez, mivel szerettük volna megismerni a BM aktuális jogalkotási tervét. A BM kérésünk megtagadásakor szokás szerint arra hivatkozott, hogy amit kérünk, az döntés-előkészítő anyag. Az adatvédelmi biztos megállapította, hogy nem minősül annak, és a kérésünk teljesítésének megtagadása jogellenes volt.

Jogvédő szervezetek jelentik fel a rendőrséget

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és a Társaság a Szabadságjogokért közös fellépése a rendőrség jogsértő adatkezelési gyakorlata ügyében.