Pereink

Olvassa el a Lelkiismeret '88 Csoport gyülekezési ügyében hozott bírósági ítéletet

A 2003. december 1-én a Gesztenyéskertben tartott gyülekezés feloszlatásáról jogerősen kimondta a Fővárosi Bíróság, hogy a BRFK jogellenesen járt el. A perben iránymutató jellegű döntés született, amely nagyon komoly kihatással lehet a rendőrségi gyakorlatra. Az ítélet írásos változata most vált hozzáférhetővé.

Információszabadság-gyász

A Fővárosi Bíróság 2005. január 24-i tárgyalásán első fokon elutasította a TASZ keresetét, mellyel a TASZ 2004 novemberében az Alkotmánybíróságot perelte be közérdekű adat közlésének megtagadása miatt.

Pert nyertünk Székesfehérvár Önkormányzata ellen!

A székesfehérvári közterületi kamerás térfigyelő-rendszerekre vonatkozó közérdekű adatok kiadását kértük. A Székesfehérvári Városi Bíróság az általunk feltett összes kérdés tekintetében kimondta, hogy azok közérdekű adatok megismerésére irányulnak és az adatok kiadására kötelezte az Önkormányzatot, illetve a Városgondnokságot.

Beszámoló az Alkotmánybíróság elleni per első tárgyalásáról

A Fővárosi Bíróság 2004. december 20-án tárgyalta a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet által az Alkotmánybíróság ellen közérdekű adat közlésének megtagadása miatt indított pert.

Az Alkotmánybíróság ellen indított per első tárgyalása

A Fővárosi Bíróság 2004.december 20-án (tehát jövő hétfőn) 13.00-kor tárgyalja a Bp. V. kerület Markó u. 27. II/44.sz. alatt a Társaság a Szabadságjogokért által a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága ellen , a Hende Csaba és társai által benyújtott és hétfőn elbírált indítvány , mint közérdekű adat közlésére kötelezés iránt indított pert.

Sajtótájékoztató (Paks-ügy)

2004. december 9. reggel tíz órakor az Energia Klub, a TASZ és a Védegylet sajtótájékoztatót tart. A satótájékozató tárgya a paksi atomerőmű 2-es blokkjának újraindításához kapcsolódó közérdekű adat per.