Barion Pixel TASZ | Félév után reagált az EMMI, de választ továbbra sem kaptunk

Félév után reagált az EMMI, de választ továbbra sem kaptunk

2016. év végén a Parlament elfogadta a Gyermekvédelmi törvény azon módosítását, aminek értelmében súlyos veszélyeztetésnek minősül, így akár a gyermek családból kiemeléséhez is vezethet, ha a szülőt a gyermekorvos, a védőnő, a pedagógus vagy az óvónő nem találja kellően együttműködőnek. Ezért – öt hónappal ezelőtt – nyílt levélben fordultunk Czibere Károly államtitkár úrhoz, kérve, hogy azonnal készüljön el a törvénymódosítás szövegét pontosító, garanciális módszertani anyag. Kértük azt is, hogy annak elkészítésébe vonják be végre a civil szakmai szervezeteket. Tavalyi levelünkre most kaptunk választ, de a Tárca érdemben nem reagált kérésünkre.

Levelünkben két kiemelten fontos kéréssel fordultunk az államtitkár úrhoz. A korábban kifogásolt (állásfoglalásunk itt olvasható), de a parlament által elfogadott törvénymódosítás kapcsán kértük egyrészt, hogy hatályba lépése előtt készüljön el a szülőktől megkövetelt „együttműködés” fogalmát pontosító, garanciális szabályokat tartalmazó módszertani anyag. Másrészt, hogy a védőnői ellátás továbbra is maradjon támogató, szabadon választható szolgáltatás. Kértük továbbá, hogy a szaktárca a szakmai anyagok kidolgozásába vonja be az állásfoglalásunkat aláíró szervezeteket, szakembereket.

Az EMMI azonban nem méltatta válaszra a szakma követeléseit. Válaszukban kizárólag a gyermekvédelmi jelzőrendszer javítása érdekében tett és teendő tervezett lépéseket sorolják fel. A tervezett lépésekről már újabb törvénymódosítási javaslat is készült a Tárcánál, melyek között vannak üdvözlendő intézkedések, javaslatok, ám az általunk jelzett, súlyos fennálló problémákra megoldást semmilyen módon nem jelentenek. Az újabb törvénymódosítás helyett tehát javasoljuk, hogy a Tárca teremtse meg végre a családok és gyermekeik védelmét ténylegesen garantáló szakmai és intézményi rendszer működésének feltételeit, és a társadalmi egyeztetés folyamatába vonja be végre a minisztériumok képviselőin kívül a szakmai civil szervezetek képviselőit is!

Válaszlevelünket itt olvashatja.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.