Jogi sikerek

Bűnben fogant az adatvédelmi hatóság

Az Európai Bíróság mai ítélete kimondta: jogsértően történt az adatvédelmi biztos intézményének lecserélése a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságra. Ez alapján egyértelmű: a kétharmados felhatalmazottság sem menti fel a magyar államot az európai normák alól.

Az európai emberi jogi bíróság szerint is jogsértő a magyar egyháztörvény

A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) mai ítéletében kimondta, hogy az egyháztörvény megsérti a panaszosoknak az Európai Emberi Jogi Egyezmény 9. cikkében biztosított vallásszabadsághoz való jogát és 11. cikkében biztosított egyesülési jogát. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet (TASZ) kilenc, státuszától megfosztott egyházat képviselt az EJEB előtt folyó eljárásban.

A MALÉV-csőd hátterét megismerhetjük, a milliárdos Századvég-tanulmányokat nem

Jogerősen pert nyert a TASZ a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal szemben, így nyilvánossá válik a MALÉV pénzügyi helyzetének rendezéséről szóló dokumentum. A kétéves jogi procedúra lezárulása részsiker, a 2012 nyarán indult ügyben a minisztériumot többféle közérdekű adat megismerése érdekében pereltük.

Kis lépés a Ptk-nak, hatalmas ugrás a szólásszabadságnak

A TASZ üdvözli az Alkotmánybíróság tegnapi döntését, mellyel megsemmisítette az új polgári törvénykönyv egy korlátozó szabályát. Az alkotmánybírósági határozat azért is nagyon fontos, mert részletesen és pontosan kijelölte azt a határt, ameddig az emberi méltósághoz való jog korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságát. A döntés iránymutatás a jogalkalmazó szerveknek – elsősorban a bíróságoknak – melynek segítségével a jövőben nőhet a szólás- és sajtószabadságot érvényesítő ítéletek száma.

Választási csalást nehezítő módosítást kezdeményez az NVI a TASZ felszólítására

A választási csalást nehezítő lényeges módosítást kezdeményez felszólításunkra válaszul a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője. A TASZ üdvözli a felszólítására kezdeményezett változást, amelynek eredményeképp javulnak a választások tisztaságának eljárási garanciái. Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet a csalást megnehezítő további változások szükségességére.

Nem titkolhatja az ELTE, hogy mennyit keresnek a HÖK-ös vezetők

A Fővárosi Törvényszék első fokon arra kötelezte az ELTE-t 2013. október 21-én, hogy adja ki, mennyi juttatás jár a hallgatói önkormányzat tisztségviselőinek. A különböző egyetemek hallgatói önkormányzataival kapcsolatban régóta hangoztatott kritika, hogy működésük - és leginkább pénzügyeik - átláthatatlanok. A bíróság ítéletének köszönhetően egy lépést tettünk afelé, hogy ez a helyzet legalább egy kicsit változzon.