Barion Pixel TASZ | Ha egy üzlet beindul

Ha egy üzlet beindul

Dübörög a TASZ-szekér: egy hét alatt négy díjat nyertek a TASZ filmjei és programjai különböző eseményeken és versenyeken.

A díjeső június 18-án, szombaton kezdődött, amikor a IV. Roma Dokumentumfilm Fesztiválon a TASZ egy filmjét díjazták. A beérkező 60 alkotás közül ötöt díjazott a zsűri, köztük a TASZ Kilakoltatás című filmjét. A TASZ Romaprogramja számos videót készített az elmúlt egy évben, és a program folyamatosan bővül. 

 

Hétfő este Prágában tartották az Erste Bank alapítványának „Erste Award for Social Integration” díjátadó gáláját. A versenyre több mint 1800 projekt és szervezet pályázott Közép-Kelet és Dél-Európából, a döntőbe 132 szervezet került be. A gálán az első, második és harmadik helyeken kívül a legjobb harminc projekt részesült díjazásban, a TASZ Romaprogramja is bekerült ebbe az utóbbi kategóriába, és így 16 ezer Eurós díjazásban részesült. Ráadásul a 132 szervezet közül mindössze kettő volt, amely két díjat is kapott, az egyik a TASZ volt. A döntőbe került szervezetek ugyanis titkosan maguk is szavazhattak egy-egy projektre Advocacy, Social Impact és Innovation kategóriákban. Az Advocacy kategóriát és a vele járó plussz 10 ezer Eurót szintén a TASZ Romaprogramja nyerte meg. 

Alig volt időnk kitörölni a szemünkből az örömkönnyeket, amikor szerdán újabb díjátadó következett. A Kreatív Magazin 2011-es Webvideó Versenyének döntőjébe két TASZ-os kisfilm is bekerült. A TASZ egyik Gyöngyöspatáról készült filmje a tudósítás kategóriában, a TASZ nemzetközi drogreform-kampányának részét képező drogmaffia-filmek pedig a vírusvideó kategóriában versenyeztek. A drogmaffiózókat és a TASZ által kreált kamu Drug Lords International szervezetet szerepeltető filmek kategóriagyőztesek lettek a nagyrészt for profit szervezetek filmjeit felvonultató mezőnyben.

 

 

Hát így… Azt meg talán mondani sem kell, hogy a TASZ-nál hiszünk abban, hogy a díjak egytől-egyig minden TASZ-munkatárs erőfeszítéseit ismerik el. A szekeret ugyanis közösen toljuk. 

 

A díjakat pedig június 24-én, pénteken este ünnepeljük a margitszigeti ChaChaChában, ahova minden kedves jelenlegi és leendő TASZ-szimpatizánst örömmel várunk!

 

Így fest a TASZ dicsőségfala

Így fest a TASZ dicsőségfala

 

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.