Drogok

Civilek bevonásával készül az új budapesti drogstratégia

A fővárosi önkormányzat irányítása alatt elkezdtük lefektetni az alapjait egy kifejezetten Budapestre szabott drogpolitikának. Az aktuális feladatok közül a büntetési tételeket megvitató csoportot fogjuk vezetni, de egyeztetünk a közös drogfogyasztás jogi megítéléséről és a razziák indokoltságáról is.

Nem bünteti, „csak” anyagilag lehetetleníti el az állam azt, akit drogfogyasztáson érnek

Értelmét veszíti az elterelés, ha bűnügyi költség címén nagyobb összegeket fizettetnek ki, mint a csekély mennyiségű kábítószer tartása vagy fogyasztása miatti pénzbüntetés. Az ügyészségek mégis egyre inkább rákaptak a lehetőségre.

Nyolc év alatt az USA tizenöt állama legalizálta a kannabiszt

Az Egyesült Államok november 3-i elnökválasztásával egy időben helyi népszavazásokat is tartottak, melyeken a legális kannabisz ügye nagyobb támogatást élvezett, mint valaha. Ötből öt államban ment át a legalizáció és két újabb állam engedélyezte a kannabisz orvosi receptre történő felírását. New Jerseyben a szavazók kétharmada voksolt a legalizáció mellett, ilyen arányra korábban nem volt példa. Minek köszönhető, hogy rövid idő alatt ennyire megváltozott a lakosság véleménye a kannabiszról és mi várható a jövőben?

Kutatás igazolja a kannabisz hatékonyságát fibromialgiában

Milánói kutatók 102 fibromialgiás beteg esetében vizsgálták meg a kannabisz hatásait. Az eredményeik azt mutatják, hogy a kannabisz hatékony lehet az alvásminőség javításában, a fájdalom, a szorongás és a depresszió enyhítésében.

Gyógyászati kannabisz a gyermekneurológiában

Fejlett orvostudomány ide vagy oda, még mindig számos betegség esetén kutatjuk a hatékony gyógymódokat. A legsürgetőbb esetek közé tartoznak azok a neurológiai rendellenességek, amelyek a gyermekeket érintik. Szerencsére a kannabinoidok ebben is a segítségünkre lehetnek, amint ezt a szlovén neurológus, Dr. David Neubauer előadásából megtudhattuk.