Jogállam

A kormánynak csak díszlet a parlament, amikor a jogainkat korlátozó veszélyhelyzetről kell dönteni

Trükkösen hosszabbította meg a kormány a veszélyhelyzeti korlátozásokat: előbb hatályon kívül helyezte, majd ismét elrendelte a veszélyhelyzetet, hogy nyerjen 15 napot, amíg megkapja az Országgyűlés felhatalmazását.

Üdvözöljük az Európai Bizottság lépését a jogsértő civilellenes törvénnyel szemben

Több mint fél éve nem tesz semmit a magyar kormány azért, hogy betartsa azt az ítéletet, amit az Európai Unió Bírósága (EUB) a civilellenes törvénnyel szemben hozott, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ezért üdvözli, hogy az Európai Bizottság új eljárást indít az ügyben. Van olyan szervezet, amely támogatástól esett el az uniós jogot sértő törvény miatt.

Senki nem kérdezi meg az embereket, hogy akarnak-e állandó technológiai megfigyelés alatt élni

Egyre szélesebb körben, és szinte mindig társadalmi vita nélkül vetnek be arcfelismerő rendszereket polgáraik megfigyelésére és követésére az államok. A hiányos szabályozás alapvető jogokat sért, a technológia pontatlanságai pedig a diszkriminációt is felerősítik. A Szabadságjogi Szervezetek Nemzetközi Hálózata (INCLO) az adatvédelem napján jelentést tesz közzé a nemzetközi tapasztalatokról, amelynek elkészítésében a TASZ is részt vett – a probléma Magyarországot is érinti.

Civilellenes törvény: Három ajánlás az Európai Bizottságnak

A Liberties, a TASZ, a Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International Magyarország közös levélben fordult az Európai Bizottsághoz.

A veszélyhelyzet az ombudsman szerint sem való politikai leszámolásra

Személyes politikai célokat szolgáló döntést hozott az egri polgármester a rendkívüli helyzetet felhasználva, a képviselő-testület megkerülésével. Emiatt egy önkormányzati képviselő a segítségünkkel az alapvető jogok biztosához fordult. Az ombudsman megerősítette, hogy a rendkívüli jogrend idején is csak jóhiszeműen, a kölcsönös együttműködés elvét szem előtt tartva szabad intézkedéseket tenni.

Mélyen hallgat az Alkotmánybíróság, amikor a legnagyobb szükség lenne az átláthatóság melletti kiállásra

Érdemi vizsgálat nélkül zárta le az Alkotmánybíróság azt az eljárást, ami azért indult, mert a kormány tavasszal a veszélyhelyzetre hivatkozva háromszorosára nyújtotta a közérdekű adatigénylések megválaszolásának határidejét.