Jogállam

A TASZ véleményezte az elektronikus információszabadságról szóló törvénytervezetet

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium márciusban tette közzé e-információszabadságról szóló törvény tervezetét. A tervezet a közérdekű adatok elektronikus közzétételének szabályai mellett foglalkozik a jogszabályok és a jogalkotás nyilvánosságával, illetve az ítéletek nyilvánosságával is.

Mégsem változnak a közúti ellenőrzés szabályai

Néhány hete jelent meg egy sajtóhír arról, hogy jogszabály módosítás készül, mely szerint a közúti ellenőrzések során a rendőrök csak nyilvánvaló jogsértés esetén állíthatják félre a forgalomból a gépjárműveket. A cikk nyomán megkérdeztük a Belügyminisztériumot e kérdéssel kapcsolatos terveikről.

Kitűzték az Alkotmánybíróság elleni perünk következő tárgyalását

(IDŐPONT-VÁLTOZÁS!) A Fővárosi Ítélőtábla 2005. május 5-én 8.30-kor tárgyalja 1027 Budapest, Fekete Sas u. 3. fszt. V. tárgyalótermében a Társaság a Szabadságjogokért által a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága ellen közérdekű adat közlésére kötelezés iránt indított pert.

Készül a lobbitörvény?

Februárban jelent meg hír arról, hogy a Miniszterelnöki Hivatal törvényt készít az üzletszerű lobbizásról. Levélben fordultunk a MEH-hez a részletek felől érdeklődve, de a hivatal egyelőre nem árult el többet a kezdeményezésről.

Genetikai adatvédelmi törvény készül

Várhatóan 2005. szeptember 30-án lép hatályba a humángenetikai adatok védelméről, valamint a genetikai vizsgálatok és kutatások szabályairól szóló törvény.

Parlamenti felvételek

2004 novemberében komoly sajtóvisszhangja volt annak, hogy a plenáris ülésterem után immár a Parlament folyosóiról is kitiltották a kamerákat. A botrány kirobbanása után az országgyűlés elnöke egyeztetésre hívta össze az országos televíziós csatornák hírigazgatóit. Az egyeztetést követően a vonatkozó elnöki rendelkezést nemrég jutatta el hozzánk az Országgyűlés Hivatala. A hatályos szabályozás már nem tartalmaz olyan tiltást, amely a Parlament folyosóira vonatkozna.