Oktatás

Alkotmánybírósághoz fordulunk a kötelező óvodáztatás alóli felmentés ellehetetlenítése miatt

A köznevelési törvény idén júliusban úgy módosult, hogy már nem öt-, hanem csak négyéves korig menthetők fel az óvodaköteles korú gyerekek a mindennapos óvodalátogatás alól. Álláspontunk szerint a módosítás alapjogokat sért, ezért alkotmányjogi panasszal fordultunk az Alkotmánybírósághoz, hogy elérjük a módosítás megsemmisítését.

Tízből csak egy gyerek számára öröm a tanulás – gyerekjelentés gyerekrészvétellel

Nyilvános és magyarul is elérhető az ENSZ Gyerekjogi Bizottsága számára készült, 5300 gyerek véleményét összefoglaló jelentés arról, hogy milyen ma Magyarországon felnőni. A kampány történelmi jelentőségű, ugyanis elsőként vonta be a gyerekeket abba a – Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által vezetett – folyamatba, amellyel az ENSZ öt évente felméri, hogy milyen a gyerekek helyzete Magyarországon. A TASZ munkatársai is segítették a gyerekjelentés létrejöttét.

Az autizmussal és ADHD-val élő gyerekek kiszorulnak a közoktatásból

Majdnem minden ötvenedik gyermek kap a megszokottól eltérő viselkedésjegyei miatt autizmus spektrum zavar, illetve ADHD (hiperaktivitás és figyelemzavar) diagnózist. A diagnosztika fejlődésével robbanásszerűen nő az érintett gyermekek száma, ezen belül is leginkább a jó értelmi képességű gyermekek aránya. A változó igényekhez alkalmazkodnia kell az iskolarendszernek, ha minőségi oktatást kíván nyújtani minden tanköteles korú gyermek számára. Az autizmussal és ADHD-val élő tanulók oktatása az állami iskolákban jelenleg azonban rendszerszinten egyáltalán nem megoldott.

Így védd meg a gyermeked az államosítástól!

A köznevelési törvény 2019 nyári módosítása a maradék szabadságot is igyekszik kiszorítani a rendszerből – gyakorlatilag államosítják a gyerekeket. A múlt héten végigvettük, hogy mik a legfontosabb változtatások, és arra is felhívtuk a figyelmet, hogy ez nem csak egy szűk réteg problémája: ez a közoktatási ámokfutás mindenkit érint. Nincs azonban veszve minden! A jogszabály sok esetben nem fogalmaz egyértelműen, de ezek a hiányosságok egyben lehetőséget is jelentenek. Ha az iskolához, a hatóságokhoz és a bírósághoz olyan érveket juttatunk el, amelyek a pontatlanul meghatározott fogalmakat úgy értelmezik, ahogy az valamennyi gyerek érdekét a leginkább szolgálja, akkor van esély arra, hogy pozitív, a családok, szülők és gyerekek alkotmányos szabadságát biztosító jogértelmezés alakul ki. Használjátok ezeket az érveket, hogy közösen kedvező jogértelmezést érhessünk el! Ebben az útmutatóban összeszedtük, hogyan lehet fellépni az egyes korlátozásokkal szemben. Ezekkel az érvekkel felvértezve bátran vágjatok bele a jogi eljárásokba – de ha kérdésetek van, vagy jogi képviseletre lenne szükségetek, keressétek a jogsegélyszolgálatunkat!

Joguk van tanulni!

Könnyen érthető blog a fogyatékossággal élő gyerekek iskolai jogairól.

KISOKOS: Az én fogyatékossággal élő gyerekemnek is jár oktatás!

Számos hozzánk forduló szülő küzd azzal, hogy a magatartászavaros, nehezen kezelhető, sajátos nevelési igényű (“SNI-s”) gyerekét nem fogadják az iskolában, vagy csak épp hogy megőrzik, de nem kapja meg a számára előírt és szükséges fejlesztéseket, oktatást.