Téma szűrés

9
szűrt
3862
összesen

Ahhoz, hogy könnyebben megtaláld, amit keresel, válassz témát és / vagy érintett csoportot. Egyszerre több szűrőt is beállíthatsz!

A sárga hátterű kártyákon kisokosainkat, útmutatóinkat olvashatod, a fehér kártyákon minden mást. Jó böngészést!

KISOKOS: Újságíróknak közérdekű adat megszerzéséről

A Legal Leaks Eszköztár a média bármely területén - nyomtatott vagy online média, rádió, televízió - dolgozó újságíróknak, valamint azoknak a bloggereknek és más, információval foglalkozó szakembereknek szól, akiknek munkájuk során állami/kormányzati szervezetek vagy intézmények birtokában lévõ adatokat kell megszerezniük.

Örömteli fejlemények az új büntetőeljárási törvény tervezetében

Az 1998-ban elfogadott büntetőeljárási kódex helyett új készül, amelynek tervezetét megkaptuk és véleményeztük.

Szabadságjogi tanórák középiskolásoknak

A TASZ a Magyar Helsinki Bizottsággal és az Eötvös Károly Intézettel közösen olyan tanóra-mintákat készített a középiskolák számára, amelyek a demokratikus jogállamban legfontosabb szabadságjogok jelentőségével és e jogok gyakorlásával ismertetik meg a diákokat. A három jogvédő szervezet az alábbi óratervekkel ahhoz kíván hozzájárulni, hogy a diákok a választójog, a véleménynyilvánítás szabadsága, a gyülekezési jog és az információszabadság lényegével, tartalmával, alkalmazásukkal megismerkedve felelős és aktív állampolgárokká váljanak. Az óratervek anyaga szabadon felhasználható.

Válaszolt az ombudsman

Székely László, az alapvető jogok új országgyűlési biztosa válaszolt a levelünkre, melyben korábbi beadványainkban szereplő alapjogi visszásságokra emlékeztettük. Válaszát köszönjük, és bízunk benne, hogy továbbra is alaposan megfontolja a TASZ beadványait. A válaszlevél itt olvasható.

Mi a baj az Alaptörvény negyedik módosításával?

Pontokba szedtük a problémákat.

Alapjogokat sért az új Polgári törvénykönyv

Az új Polgári törvénykönyv antidemokratikus eljárás eredménye. Korlátozó rendelkezései és hiányzó garanciái miatt sérti a szólás- és információszabadságot, a különböző életfelfogású állampolgárok egyenlőségét és a fogyatékkal élők méltóságát.

Magyar nyelven a strasbourgi döntés

Magyarul is elérhető az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2009. áprilisában hozott határozata, amelyben a TASZ beadványa nyomán első alkalommal mondta ki a testület, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának jogellenes korlátozását jelentheti közérdekű adatok bizonyos körének jogellenes visszatartása. A testület kiemelte döntésében, hogy az információ hiányában ellehetetlenül a vélemény szabad és megalapozott kinyilvánításának a lehetősége, aminek következtében civil szervezetek és újságírók nem képesek betölteni társadalmi küldetésüket.

Szabad-e a kendertermesztésről cikket írni Magyarországon?

Az elmúlt héten egy politikai párt ifjúsági szervezete feljelentéssel élt a Fővárosi Főügyészségen egy kulturális magazin kendertermesztéssel kapcsolatos cikkei miatt. Állításuk szerint az újságban megjelent tartalom bűncselekmény. Az akcióval kapcsolatban számos nyilatkozat elhangzott, és a közszolgálati rádió egy riportere megszólaltatta a TASZ egy munkatársát is. Sajnálatos módon azonban a TASZ ez ügyben megszólaló kollégája egy félreértés folytán nyilatkozatában jogértelmezési hibát vétett.
A TASZ ezért ezúton kívánja leszögezni a kérdésben jogi álláspontját.

Elkészült a Független Szakértői Bizottság első jelentése Zsanett-ügyben

A TASZ kezdeményezése nyomán idén tavasszal alakult független szakértői bizottság elsődleges célja, hogy az úgynevezett Zsanett-ügyben feltárja az eljárás esetleges hibáit. A Bizottság az ügy iratainak áttekintése alapján állította össze I. sz. jelentését. Olvassa el a jelentést!

Átláthatóság

Jogi eljárások keretében dolgozunk a korrupció ellen. Teszünk azért, hogy komoly jogi következményei legyenek az állami titkolózásnak, és hogy az állam szervei a mindennapokban is átláthatóan működjenek. Tesszük mindezt úgy, hogy magunk is közérdekű adatokat igénylünk, illetve peres eljárásokban képviselünk adatigénylőket.

Sajtó-szólásszabadság

Egyik legfontosabb célunk, hogy mindenki szabadon bírálhassa a közhatalom gyakorlóit, és ne érje hátrány azokat a polgárokat, akik kritikát fogalmaznak meg a hatalommal szemben, akár szóban, akár írásban, akár egy tüntetés keretében.

Aktivisták

Dolgozunk azért, hogy a polgárok civil szerveződései szabadon működhessenek Magyarországon és megvédjük azokat az aktivistákat, akiket jogsérelem ér amiatt, mert vállalták a véleményüket.

Újságírók

Segítünk, hogy az újságírók hozzáférhessenek az állami tevékenységgel kapcsolatos adatokhoz, miközben megvédjük azokat, akik ellen jogi eljárásokat indít a hatalom. Dolgozunk azért, hogy ne akadályozhassák fizikailag az újságírókat a munkájuk során és teszünk azért is, hogy az újságírók megismerjék azokat a jogi biztosítékokat, amelyek őket védik.

Segítség