A kábítószerhasználók üldözését rossznak tartjuk. Az államnak nem büntetőjogi eszközökkel kellene fellépnie, hanem az ártalom csökkentését lehetővé tevő eszközöket alkalmaznia.
Jogi eljárások keretében dolgozunk a korrupció ellen. Igyekszünk lebontani azokat az új szabályokat, amelyek megnehezítik az állam átláthatóságának a kikényszerítését (pl. közérdekű adatigénylés megválaszolásáért felszámolható költségtérítés). Tesszük mindezt úgy, hogy magunk is közérdekű adatokat igénylünk, illetve peres eljárásokban képviselünk adatigénylőket.
2017-ben és 2018-ban megerősítjük a részvételi jogokkal kapcsolatos tevékenységünket annak érdekében, hogy Magyarországon szabad és tisztességes választások legyenek. Ennek során monitorozzuk a választásokkal kapcsolatos jogalkotást és jogalkalmazást, illetve dolgozunk a választással kapcsolatos szabályok közérthetővé tételén. Jogsegélyt nyújtunk polgárok, jelöltek és jelölőszervezetek számára.