Kapronczay Stefánia beszéde a 20. Budapest Pride Fesztivál megnyitóján

Jó estét! Sziasztok! Két éve abban az élményben volt részem, hogy alig egy hét különbséggel résztvettem a San Francisco-i és a budapesti Pride felvonuláson is. Mindkét eseményen kordonok mögött történt a felvonulás. San Franciscoban a kordon mögött volt a helyi rendőrség, különböző állami hivatalok és minden valamirevaló sportegyesület kamionja, míg a kordonon kívül állt az ünneplő tömeg. Az egész inkább emlékeztett győzelmi felvonulásra egy csata után. A nyert csata is adott volt, hiszen pár nappal korábban törölte el az amerikai Legfelsőbb Bíróság a házasság védelméről szóló, nem heteroszexuális párokat kirekesztő törvényt. Mindeközben Budapesten az ünneplő tömeg a kordon belső oldalára szorult, a rendőrség pedig szivárvány-színű sálak helyett rohamöltözetben állt a kordon külső oldalán és hol több, hol kevesebb meggyőződéssel védte a menetet a hangos ellentüntetőktől. 

„Húsz esztendőnk hatalom” szól az idei Pride Fesztivál szlogenje. Az ihlető József Attila vers keserűsége, az elszigeteltség érzése könnyen áthathatná az idei fesztivált. A magyar állam képviselőinek kifejezetten homo- és transzfób ostobaságai, a gyűlöletkeltő megjegyzések, a felvonulást a szem elől eltűntetni kívánó főpolgármester, a tény, hogy a tavalyi felvonulás után fenyegtő üzenteket kapó Andrea ügyében még mindig nem hozott érdemi eredményt nyomozás, mind adhatna okot aggodalomra. Aggodalomra, hogy Magyarország néhány reményt keltő év után végleg kiiratkozik az egyenlőség felé törekvő országok közül. Aggódhatnánk, hogy a miniszterelnök által példaként kijelölt országok egyikéhez, Törökországhoz hasonlóan, a rendőrök majd itt is könnygázzal oszlatják fel a felvonulást. Vagy mint Kijevben 500 méter után le kell állítani, mert a rendőrök képtelenek a szélsőséges tombolóktól megvédeni a menetet. 

A Tiszta szívvel c. vers a külső hazug világról szól. Bár tűnhet úgy a magyar LMBT mozgalom szempontjából hogy ez a külső világ egységes az ellenségességben, ez az ellenségesség kezd végletesen elavulttá válni. Az LMBTQ mozgalom a leggyorsabban társadalmi és jogi elismertséget nyerő polgári jogi mozgalom. 1969-ben még a rendőrök rendszeresen vegzálták a New Yorki-i melegbár, a Stonewall vendégeit. Alig több mint 40 év múlva pedig az amerikai Legfelsőbb Bíróság is kimondta, hogy az azonosnemű pároknak is joguk van összeházasodni: egyetlen amerikai állam sem teheti meg, hogy a házasságot csak a heteroszexuális polgárok számára nyitja meg. Szintén a közelmúltban történt, hogy  katolikus hagyományú és számos szimbólikus emberi jogi ügyben szigorú szabályozással rendelkező Írországban népszavazást tartottak. A választók döntő többsége úgy határozott, hogy olyan országban szeretnének élni, ahol polgártársaik nem másodrendűek és az állam nem zárja el őket attól, hogy mindenki előtt hivatalos elismerést kérjenek párkapcsolatuknak. 

A házasság sokak szerint egy konzervatív intézmény, ezért a fennálló rendszer egyik szimbólumának is tekintett intézmény megnyitása nem győzelem – mondják. Feltehetitek azt a kérdést, hogy miért tartom az egész mozgalom és az emberi jogok győzelmének a házasság szabadságát. A melegházasságként is emlegett intézmény nem más mint egy óriási bakancs az ajtóban. Ez az negyvennyolcas túrabakancs pedig azt jelenti, hogy az ajtót most már nem lehet becsukni. A bakancs lehetővé teszi a belépést a mozgalom más ügyei számára is: legyen akár szó a transzneműek egyenlőségéről vagy az interszexuális emberek jogainak elismeréséről. Ha ebben a személyes de az állam által szentesített döntésben nem lehet különbséget tenni aszerint, hogy kit szeretünk, akkor más esetben sem teheti az állam másodrendű polgárrá senkit. Az ajtó nyílását szimbolizálja az is, hogy egyre többen járnak a felvonulásokra: szexuális orientációtól és nemi identitástól függetlenül. A mozgalom szövetségesei lettek házasságban élő gyermektelen párok, a házasságok elutasító heteroszexuálisok, elváltak, de még házas, nagycsaládosok is – egyre többen ismerik fel, a jogok kiterjesztése erősebbé teszi azokat. 

Az említett két döntés olyan fejlett demokráciákban történt, ahol bár léteznek egyenlőtlenségek, a fejlődés folyamatos. Feltehetitek nekem a kérdés, hogy miért jövök nektek ezekkel történtettekkel. Ezek a történések is mutatják, hogy akármi is álljon egy ország törvénykönyveiben vannak olyan elvek és jogok, amelyek attól függetlenül érvényesek. Az emberi jogok és az egyenlőség követelménye attól függetlenül létezik, hogy mi áll az Alaptörvényben. Az ír többségi és az amerikai bírósági döntések megmutatták, hogy az egyenlőséghez való jog él és virul: annak létezéséről nem kell győzködni sem egy vallásos ország lakosait, sem a privilégiumokat halmozó bírákat. Az üzenet tiszta és egyre hangosabb: Joggal vagy büszke! 

Két éve a Pride felvonuláson már volt egy másik reményt keltő fejlemény is: több száz cég döntött úgy, hogy pénzzel, lógóval és személyes jelenléttel is kifejezi a nyilvánosság számára: nemet mondanak a kirekesztésre, a gyűlöletre és leteszik a voksukat az egyenlőség mellett. Ezek a cégek nem csak itthon, hanem világszerte mindenhol milliókat érnek el – az ő kiállásuk közel olyan fontos a fogyasztóik felé mint a kormányok üzenete a választóik felé. A felvonuláson résztvevő legkülönfélébb emberek, a támogatásukat kinyilvánító nagykövetségek és cégek mind erősítik azt, amiért a Pride nekem fontos. 

A Pridenak hihetetlenül erős üzenete van: Önmagunk büszke felvállalásáról, a másokkal szembeni nyitottságról és egymás elfogadásáról szól. Az egyik leghíresebb coming out során a berlini főpolgármester mondta ki a híres mondatot: „meleg vagyok és ez így van jól”. A Pride arról szól, hogy társadalomként végre őszintén és képmutatás nélkül szembenézünk a ténnyel miszerint sajátmagunk, barátaink, családtagjaink vagy éppen választott képviselőink között mindig voltak, vannak és lesznek is, akik különböznek az átlagtól szexuális orientációjuk, nemi identitásuk, bőrszínük, fogyatékosságuk vagy bármi más szempontból és ebben valójában nincsen semmi rendkívüli, ez így van jól. Azzal, hogy dolgozunk saját előítéleteink lebontásán, hogy véget vetünk a bújkálásnak, hogy megtanulunk jobban megnyílni egymás, megerősítjük a korábban már kiharcolt jogainkat. A Pride fesztivál és felvonulás számomra ennek az ünnepe.

Erre pedig, joggal vagyunk büszkék!