Barion Pixel TASZ | Főoldal

Állj mellénk, hogy védelmet nyújthassunk.

Egyre több embernek tudunk segíteni, egyre nagyobb szükség van a munkánkra, és egyre hangosabban és hatékonyabban tudunk kiállni egy szabadabb és egyenlőbb Magyarországért. 2026-ban óriási a tét és rengeteg a feladat. Évente 4500 embernek segítünk, de sokkal több embernek lenne szüksége ránk. A hatalom folyamatosan támadja azt, aki nem ért vele egyet, és magára hagyja azokat, akiknek kötelessége lenne segíteni. Az összeomló ellátórendszerek és a kormányzati gyűlöletkeltés rengeteg áldozatot hagy maga után, akiknek most van szüksége segítségre. Nekik a TASZ tud védelmet és segítséget adni, de csak akkor, ha ti mellénk álltok.

Írd alá a petíciónkat!

Minden gyereknek joga van a biztonsághoz!

Mára már több száz kisbaba él kórházakban, és a számuk egyre csak nő, ugyanis a felelős állami szervek nem tesznek értük érdemi lépéseket. Hónapok óta küldünk adatigényléseket a felelős szerveknek, akik mind azt válaszolják, hogy semmi közük a problémához, nincs róla információjuk. Ez a helyzet tarthatatlan! Egyetlen baba sem élhet egy napot sem a szüleitől indokolatlanul elszakítva, elhagyott vagy bántalmazott gyermek pedig azonnali befogadó családi elhelyezés nélkül.

Te is tehetsz azért egyszeri adományoddal, hogy ne maradjon egyedül, akinek megsértették a jogait!

Támogass minket most, hogy minden hozzánk fordulónak segítő kezet nyújthassunk!

Te is tehetsz azért rendszeres adományoddal, hogy ne maradjon egyedül, akinek megsértették a jogait!

Támogass minket most, hogy minden hozzánk fordulónak segítő kezet nyújthassunk!
01
Válaszd ki az adomány típusát
02
Válaszd ki az adomány összegét
Ft
Válaszd ki az adomány típusát!
Válaszd ki, hogy megadod-e az adataidat!
Tovább Tovább
Válaszd ki az adomány típusát!
Válaszd ki, hogy megadod-e az adataidat!
Tovább Tovább

A tavalyi évünk számokban

4500
jogsegélyt válaszoltunk meg
105
ügyet vállaltunk el
500000
alkalommal segítettek tudástár anyagaink
3
Budapesten kívüli városban vagyunk jelen:
Debrecenben, Miskolcon, Pécsett.

Missziónk

Megalakulásunk óta azért dolgozunk, hogy Magyarországon mindenki megismerhesse alapvető emberi jogait, és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben.

Hírek

A rendőrség vádemelést javasol a Pécs Pride szervezője ellen

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság lezárta a Pécs Pride miatt indult nyomozást. Bizonyos propagandalapok értesültek a vádemelési javaslatról, míg maga Buzás-Hábel Géza, illetve ügyvédje nem. Az aktivistát képviselő civil szervezetek felháborítónak tartják ezt az eljárást, és bejelentést tesznek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bűnügyi személyes adat kiszivárogtatása miatt.

Blog »
„Ilyen a rendszer”: örökre megfosztották Péter családját a búcsúzástól, mert azt sem mondta meg nekik a kórház, hogy haldoklik

Az intézmény szerint a beteg férfi nem volt elég súlyos állapotban ahhoz, hogy engedélyezzék a látogatását, és „dacból” nem működött együtt. Az élettársa csak egyszer, fél órára láthatta, lányai telefonon sem beszélhettek vele.

Az áldozatok jogaiért küzdő Renner Erika és Cservenka István speciális olimpikon nyerte a SZABAD-díjat

Hetedszer adta át a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a SZABAD-díjakat szerdán este, azokat jutalmazva, akik kiállásukkal és tetteikkel egy szabadabb Magyarországért tesznek.

Blog »
Elesett a gyod-tól az unokáját gondozó nagymama, mert nem mondta el az ügyintéző, hogy megkapná a teljes juttatást, ha néhány hónappal később menne nyugdíjba

Vajon a súlyosan fogyatékos unokáját gondozó nagymamától kell elvárnunk, hogy a szociális ellátások minden feltételével és lehetőségével tisztában legyen, vagy a kormányhivataloktól és azok ügyintézőitől, hogy tájékoztatást adjanak ezekről?

Eltereltek, mégis fizettetnek: egyre többször hajtják be a bűnügyi költséget csekély mennyiségű drog birtoklása miatt

Átlagosan negyedmillió forintot fizettetnek azokkal is, akik sikeresen elvégezték az elterelést. Budapesten még szigorúbbak a hatóságok: az eljárások 95-99 százalékában megfizettetik a költségeket, szemben a vidéki 80 százalékos aránnyal.

Tasz gardrób

SZABAD.

Mutasd meg, hogy te is hiszel egy szabadabb Magyarországban! A SZABAD. termékek megrendelésével ingyenes jogsegélyszolgálatunkat, és a szabadabb és egyenlőbb Magyarországért folytatott munkánkat támogathatod.

Jogaim a szülészeti ellátásban

A szülés és születés az anya és a születendő baba szempontjából is meghatározó esemény, melynek jelentőségét egyre több kutatás bizonyítja. Tájékoztatónkban a várandósgondozással, a szüléssel és a gyermekágyas időszakkal kapcsolatos legfontosabb szabályokat és iránymutatásokat gyűjtöttük össze. Gyakorlati tanácsokkal is igyekszünk segíteni, hogy az ellátás során végig érvényesíthesd a saját és kisbabád jogait, illetve érdekeit.

Tájékoztató a munkaviszony megszüntetéséről - felmondás, közös megegyezés

A munkaviszony megszüntetésével kapcsolatban merül fel a legtöbb jogvita a munkáltatók és a munkavállalóik között. Ebből a tájékoztatóból megtudhatod, hogy milyen szabályok vonatkoznak a munkaviszony megszüntetésére, ha te szeretnél felmondani vagy ha neked akarnak felmondani.

Családtámogatási ellátások (CSED, GYES, GYED, GYET)

Ebben tájékoztatóban azokról az anyagi támogatásokról írunk, amelyek a gyereket nevelőknek járnak. Ezek a csecsemőgondozási díj (CSED), a gyermekgondozási díj (GYED), a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) és a gyermeknevelési támogatás (GYET). Fontos, hogy ezek a támogatások nem egyszerre, hanem egymás után járnak és az összegük egyre csökken, ahogy a gyerek nő. Tájékoztatónkból kiderül, hogy kinek, mikor és mennyi ideig járnak ezek az ellátások, hogyan kell igényelni őket, és milyen egyéb szabályok vonatkoznak rájuk.

Mit kell tudni a gyermekvédelemről?

Szóltak a családsegítőnek az iskolából, mert igazolatlanul hiányzott a gyermeked? A gyámhatóság tárgyalásra idézett? Becsöngetett a családgondozó? Ki akarják szakítani a gyerekedet a családból? Ebben a tájékoztatóban azzal foglalkozunk, hogy mi a teendő, ha hatóságok szerint egy családban veszélyeztetik a gyerekeket, és hogyan kerüld el, hogy kiemeljék őket.
Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.