A TASZ elnöksége
Földes Ádám,
jogász, szociológus
2003-ban jogi, 2004-ben szociológus diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 2003-tól 2008-ig a TASZ adatvédelmi és információszabadság programját vezette. 2008-2009-ben a madridi székhelyű Access Info Europe-nál foglalkozott nemzetközi információszabadsággal, majd 2009 és 2012 között a Transparency International Magyarország korrupcióellenes szervezetnél töltött be jogivezetői, illetve ügyvezető igazgató pozíciókat. 2012 óta a TransparencyInternational berlini nemzetközi titkárságán nemzetközi közérdekű érdekérvenyesítéssel foglalkozik. Információszabadság és a minősített adatok védelme a legfontosabb területek, melyeken publikál, jogi reformokat mozdít előre és stratégiai pereskedésben vett és vesz részt. Ez utóbbiakból az Emberi Jogok Európai Bíróságán a TASZ sikerével végződött Társaság a Szabadságjogokért kontra Magyarország ügy (37374/05. sz.) volt a legnagyobb hatású. Korrupcióellenes területen, számos projektben vett részt, melyek közérdekű bejelentők védelmével, elévüléssel, lobbizással, pártfinanszírozással, igazságügyi reformmal, összeférhetelenséggel, valamint az OECD külföldi tisztviselők megvesztegetése elleni egyezményének végrehajtásával foglalkoztak.
Cseh Gábor
Közel harminc éve foglalkozom digitális termékfejlesztéssel és online marketinggel. Kezdetben hazai, majd nemzetközi környezetben dolgoztam, főként induló és gyorsan növekvő technológiai vállalkozásoknál. Pályafutásom során aktívan részt vettem az online szolgáltatások technológiai, fejlesztési és működtetési folyamataiban. Szakmailag leginkább a marketing és az ügyfélkapcsolat-kezelési automatizáció technikai oldalára fókuszálok. Legutóbbi munkám során a világ legnagyobb személyzeti szolgáltatójának marketingrendszerét építettem fel egy berlini technológiai cég felvásárlását követően. Egyetemi tanulmányaimat középkori történelem szakon végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Közép-európai Egyetemen. Az állampolgári jogok védelme régóta kiemelt terület számomra, különös tekintettel a technológiai fejlődés társadalmi hatásaira. A szervezet elnökségi tagjaként a digitális térhez kapcsolódó tapasztalataimmal támogatnám a magyarországi szabadságjogok érvényesülését.
Gergely Ágnes
Több évtizede dolgozom hazai és nemzetközi nagyvállalatokkal szervezetfejlesztőként és kommunikációs szakemberként. Alkalmazott pszichológia MSc diplomát szereztem a London Metropolitan Universityn, emellett kommunikáció szakos, angol nyelvtanári és bölcsész végzettségem van. Munkám során elsősorban vezetőfejlesztéssel, válságkommunikációval, médiatréninggel és prezentációs készségek fejlesztésével foglalkozom, magyar és angol nyelven.
Mindig is a szervezetek működésének emberi és kommunikációs oldala érdekelt: hogyan lehet bizalmat építeni, felelősséget vállalni, felhatalmazást adni és kapni. Hogyan tudnak emberek és közösségek tudatosabban együttműködni, hatással lenni a körülöttük lévő világra. A vállalati szféra mellett ezért civil szervezetekkel és társadalmi ügyekkel is ezen dolgozom.
Hiszem, hogy egy demokratikus társadalom attól működik jól, ha az állampolgárok nem csupán szemlélői, hanem aktív, felhatalmazott és felelős résztvevői a közéletnek. A TASZ számomra pontosan ezt a küldetést képviseli: az állampolgári tudatosság, a jogérvényesítés és a demokratikus részvétel erősítését. Nagy megtiszteltetés lenne számomra, ha a saját tapasztalataimmal és eszközeimmel hozzájárulhatnék ehhez a munkához az elnökség tagjaként.
Mohácsi Erzsébet
Gyermekjogi szakértő, romológus, szociálpedagógus, óvodapedagógus.
2004-től 2018-ig az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány – Chance For Children Foundation (CFCF) igazgatója, majd elnöke, amely szervezet a roma gyerekek iskolai szegregációjának megszüntetését tűzte ki céljául, a jogérvényesítés eszközét, bírósági pereket használva. Fontosabb ügyek közül a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán megnyert Horváth és Kiss kontra Magyarország (11146/11), az indokolatlanul fogyatékossá nyilvánítás ügy. Gyöngyöspatai iskolai szegregációs ügy, ahol 2020-ban 64 elkülönített roma diák nyert kártérítést.
2000- 2004 A Mediátor Alapítvány munkatársa majd igazgatója.
1995-2002 Józsefvárosi Tanoda alapító tanára.
2015 óta egyéni szakértője az UNICEF Magyarország által létrehozott Gyermekjogi Civil Koalíciónak. Fő területe a hátrányos helyzetű gyermekek minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzáférése.
Hammer Ferenc,
az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének docense
Hammer Ferenc docens az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében, a Film-, Média- és Kultúraelméleti Doktori Program oktatója. Médiaelméleti és kultúrakutatási kurzusokat tart, doktori disszertációjában a társadalmi igazságosság kommunikációs aspektusait tárgyalta. A médiakutatás, a kultúraelmélet és a mindennapi élet szociológiája tárgyában kutat és publikál. 2015 és 2021 közözz tanszékvezetőként szakmai együttműködések révén a média és kommunikáció alap- és mesterszakosok számára kurzusokat indított vezető hazai kreatívgazdaság-szakemberek együttműködésével. Ösztöndíjasként több évet töltött az Egyesült Államokban és Angliában mint kutató, illetve oktató. Négy könyvet és közel száz tudományos cikket írt magyarul és angolul, emellett munkái spanyol, portugál és koreai nyelven is megjelentek. Rendszeresen végez szakértői munkát közpolitikai, üzleti és kulturális témákban, továbbá a Tilos Rádió alapító tagja.
Korábbi elnökségi ülések helye, ideje:
- 2023.12.18 – online
- 2023.04.03 – online
- 2022.11.10 – online
- 2021.01.21 – online
- 2020.01.03 – TASZ iroda
- 2018.10.29 – TASZ iroda
- 2018.02.26 – Kőleves vendéglő
- 2017.10.30 – TASZ iroda
- 2017.09.18 – TASZ iroda
- 2017.06.01 – TASZ iroda
- 2017.03.10 – TASZ iroda
- 2016.10.04 – TASZ iroda
- 2016.03.07 – TASZ iroda
- 2015.09.14 – TASZ iroda
- 2015.04.20 – TASZ iroda