Barion Pixel TASZ | A TASZ Regionális Programja

Regionális Program

Célunk, hogy a jogvédelem elérhető legyen az egész országban.

Regionális Programunkat azért indítottuk el, hogy közelebb vigyük a jogvédelmet azokhoz, akik a segítségünkre szorulnak, és többet tudjunk meg az őket foglalkoztató problémákról. A budapesti mellett három regionális irodát hoztunk létre Pécsen, Debrecenben és Miskolcon, emellett Szegeden is nyújtunk ingyenes jogsegélyt. Ezen az oldalon a TASZ regionális irodáinak munkájáról tudhatsz meg többet.

Ha szeretnél rendszeresen értesülni a Regionális Program munkájáról és eseményeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírlevél

Nyitott műhelyeink

Műhelyeink célja, hogy szakértőink segítségével eszközöket adjunk a résztvevőknek, akik szeretnének változtatni valamilyen, a településükön felmerülő problémán. Közösen keressük a választ arra, hogy milyen lehetőségeid vannak kiállni az érdekeidért, legyen szó oktatásról, egészségügyről, környezetvédelemről vagy más közügyről. Célunk az is, hogy a civil közösségek és szervezetek tovább erősödjenek, ezért kommunikációval, adományszervezéssel és a civil szervezeti működéssel kapcsolatos műhelyeket is szervezünk.

Aktuálisan elérhető nyitott műhelyeinket megtalálod a Facebook-oldalunkon az események között. Ha pedig szervezeteddel, munkatársaiddal, szomszédaiddal úgy érzitek, megtöltenétek egy külön alkalmat, vagy városodban, környékeden szükség lenne valamelyik képzésünkre, te is kezdeményhetsz műhelyeket! Az alábbiakban részletesen is leírjuk, milyen témákban tudunk műhelyeket tartani. Ha további kérdésed lenne, keress minket a taszirodak@tasz.hu címen.

Milyen témákban tudunk műhelyeket tartani?

Részvétel a közéletben

Helyi aktivizmus 1×1

Tüntetés, tiltkozás – Hogyan nyilváníthatod ki a véleményedet?

Mit tehetsz a propaganda ellen?

Választási jogi műhely

Jogi önvédelem újságíróknak, szerkesztőknek

Egyenlőség, fellépés a diszkrimináció ellen

Tudnivalók fogyatékossággal élő gyerekek szüleinek

Egyenlő bánásmód a gyakorlatban

Egészségügy, oktatás

Gyerekkel vagyok – szülők jogai az egészségügyi ellátásban

Tiltakozás az oktatásban

Óvoda vagy iskola? Tankötelezettség hatéves kortól

Drogfogyasztók jogai

Mire számíts, ha megfognak kevés droggal?

Kommunikáció és adományszervezés

Kommunikációs stratégia

Civilek a közösségi médiában

Kampánytervezés

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.