Barion Pixel TASZ | Önkormányzati rendeletek monitorozása

Önkormányzati rendeletek monitorozása

A helyi közösségek önszabályozási joga az egyik legalapvetőbb önkormányzati jog, amely egyrészt magából az Alaptörvényből ered és a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyokra vonatkozik, másrészt különböző törvények is felhatalmazást adnak a törvény végrehajtása céljából történő helyi jogszabályalkotásra. A helyi rendeletek tehát jogszabálynak minősülnek, melyeket az önkormányzatoknak a jogalkotásról szóló törvény rendelkezései alapján eljárva kell megalkotniuk, a magyar jogforrási rendszerben a legalsóbb szinten helyezkednek el és nem lehetnek ellentétesek más (magasabb szintű) jogszabállyal.

A gyakorlatban sok anomáliával találkozhatunk a helyi jogi normák kapcsán; a rendszerváltást követő helyi önkormányzatiság több mint húsz éves gyakorlata is kevésnek tűnik a helyi rendeletekkel kapcsolatos jogalkotási hibák, jogsértések kiküszöbölésére.

Amennyiben például a lakcímnyilvántartás helyi szabályaira hivatkozással utasít vissza a jegyző egy lakcímbejelentést, úgy tudni kell, hogy erre nincsen joga, ugyanis a lakcímnyilvántartásnak nem lehetnek helyi szabályai; amennyiben a szociális segélyt a ház kerítésének hiányára hivatkozva utasítják vissza, úgy a rendelet túlterjeszkedett a törvényi felhatalmazáson; ha a közkifolyók használatáért díjat ír elő a rendelet, ezt jogsértően teszi, mert nem a feladatkörében eljárva alkotott rendeletet a helyi önkormányzat.

A leggyakrabban előforduló hiányosságok, jogsértések címszavakban:
  • az önkormányzati rendeletekhez való hozzáférés akadályai, a jogszabályok megismerésének nehézségei;
  • az alap- és a módosító rendeletek átláthatatlan és szövevényes együttese, az egységes szerkezetű, átlátható, értelmezhető szabályozási tartalom hiánya;
  • a rendeletek formai hibái, a jogalkotási törvény alapvető kodifikációs szabályainak megsértése;
  • súlyos tartalmi hibák, magasabb jogszabályokkal való ütközés, a törvények által szabályozott területekre való túlterjeszkedés, a törvények által adott felhatalmazás körén túl történő terjeszkedés.

A helyi rendeletek hibái gyakran társulnak szokásjogi alapú jogsértő joggyakorlattal, a jogtudatosság és a jogi ismeretek alacsony szintjével – mindez súlyos jogállami deficitet eredményez.

Céljaink szerint a TASZ új szolgáltatásának (önkormányzati rendeletek monitorozása) segítségével az állampolgárok közérdekű adatigényléssel hozzáférhetnek a helyi rendeletekhez, jelezni tudják a helyi szabályozások visszásságait, törvényességi felhívást kezdeményezhetnek a helyi önkormányzat képviselő-testületénél és/vagy az illetékes kormányhivatalnál, mint az önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős szervnél.

A helyi rendeletek az életviszonyok tág körét szabályozzák, mely szabályozás fontos alkotmányos alapjog, a helyi demokrácia egyik alapköve, ugyanakkor ezt a követ gyakran taglóként használják, vagy csoportos elnyomásra, joggal való visszaélésre, így az alapjog az elnyomás és jogfosztás eszközövé válhat.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.