Hiányzó emlékek - Mi is kell a jól működő gyerekvédelemhez?

A Gyvt. szerint az állami szervek „a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve, törvényben elismert jogait biztosítva járnak el.” (Gyvt. 2.§ (1)) Azaz, a gyermekek védelmét ellátó helyi önkormányzatok és gyámhatóságok kötelessége a gyermekek egyenlő bánásmódhoz és családban felnövekedéséhez való jogának garantálása, a szülők magánélethez, egyenlő bánásmódhoz való jogának biztosítása. Ez csak akkor tud megvalósulni, ha az állam nem hagyja véglegesen leszakadni, menthetetlenül elszegényedni a családokat, hiszen a gyermekvédelmi szervek nem tudják megoldani a társadalmi leszakadás problémáját. Ezen túl az alapvető jogok érvényesülése érdekében alapvető feltétel a gyermekjóléti alapellátás kellő finanszírozottsága; a szakemberek mind anyagi, mind erkölcsi, érdemi megbecsültsége és a magas színvonalú szakmai munka minden egyéb feltétele (ld. 2-7. pontok).

A Gyvt. – ahogy feljebb ismertettük – fontos elveket és szakmai célokat irányoz elő, amelyek a gyakorlatban viszont nem (vagy nem megfelelően) valósulnak meg. A prevenció jelentőségét ugyan minden szakember elismeri, de a mai magyar szociális szakma anyagi, infrastrukturális, és részben szemléletbeli hiányai miatt is, a hatékony preventív munka jelenléte a gyermekvédelemben kivételes. Márpedig, az alapellátás során a prevención kell legyen a hangsúly az anyagi okból való kiemelés tilalmának érvényesülése érdekében! A prevenció hatékonyan csak a családdal egyenrangú együttműködésben, komplex, családokat segítő szociális munka révén valósulhat meg!

Az intenzív családmegtartás módszertana, a mai magyar lakhatási helyzet válsága és a Gyvt. elvei (mint a fokozatosság) mind-mind egy irányba mutatnak: meg kell teremteni azokat az átmeneti fokozatokat, ellátási formákat, lakhatási lehetőségeket, melyek a családok szétszakítását meg tudják akadályozni. Ilyen átmeneti ellátási forma a gyermekek és a családok átmeneti otthona, illetve a helyettes szülők hálózata. Ám a mai magyar gyakorlatban ezek szinte fel sem merülnek reális opcióként a szakemberek számára, mert nincs elérhető közelségben otthon, vagy ha akad is, teljes telítettséggel üzemel, éveket kellene várni egy üresedésre.

A Gyvt. megteremtette a szakmai együttműködés kereteit a ’jelzőrendszer’ felállításával, és a törvényen kívül azóta számtalan szakmai útmutató, ombudsmani jelentés, tanulmányok is megállapították, milyen alapvető fontosságú a jelzőrendszer tagjainak együttműködése egy-egy családgondozás során. Kell tehát egy olyan szakmai konszenzuson alapuló protokoll, amely segít eligazodni a gyermeki jogok ütközése során. Továbbá, attól tud fejlődni a szakma, ha a súlyos esetek érdemi kivizsgálásra kerülnek. A vizsgálatok lényege nem a gyermekvédelmi láncolat legalján levő szociális munkás felelősségre vonása és elbocsátása kell, hogy legyen, hanem az eset mögötti rendszerszintű szakmai probléma megvizsgálása és javítása. (1).
1. A magyar törvény az angol mintát követi, szintén az Egyesült Királyság gyermekvédelmi rendszerében van minta ezen tanulmányok elkészültére is. Az ún. „serious case reviews” (SCR) olyan esetekben készül, amikor egy gyermek súlyos bántalmazására, elhanyagolására vagy halálára kerül sor. A kivizsgálás célja, hogy abból az egész szakma tanulhasson a jövőre nézve, hogy még egyszer ne kerülhessen sor olyan szakmai hibákra, amelyek elkerülhetővé tették volna a tragédia bekövetkeztét. Az esettanulmányok egy nagyon összetett útmutató alapján készülnek, így szakmai párbeszéd alapjai lehetnek, és nem a gyors felelősségáthárítást lehetővé tevő munkáltatói leiratok (https://www.nspcc.org.uk/preventing-abuse/child-protection-system/england/serious-case-reviews/)

A családmegtartó, rendszerszemléletű szociális munkához nemcsak pénz, hanem nagyon jól képzett, megbecsült szakembergárda is kell! Ehhez alapvető feltétel, hogy csak kellően képzett szakemberek dolgozhassanak a gyermekvédelmi rendszerben (2)., akiknek képzése, továbbképzése során nagy hangsúlyt fektessenek az előítéletmentes, multikulturális szemléletű, a kliensek méltóságát tiszteletben tartó, családokat hatékonyan segítő szakmai hozzáállásra. Az is fontos, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszert alkotó szakemberek közös, integrált továbbképzésével váljon hatékonyabbá az együttműködésük. Szintén alapvető feltétel, hogy a családgondozók kiégését megelőzendő teljesíthető esetszámmal, és folyamatos szakmai támogatással, szupervízióval, a rekreálódás lehetőségével dolgozhassanak. Nem elhanyagolható tehát az sem, hogy mind szakmailag mind anyagilag sokkal jobban meg kell becsülni a szociális szakembereket, hiszen ennek hiányában az előző feltételek is illuzórikussá válnak.
2. Ahogy az alapellátásban, úgy a szakellátásban is aggályos a képzettségi feltételek szabályozása. Ld. pl Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2648/2015. számú ügyben.

A Gyermekjogi Egyezmény 4. cikke felhívja az államokat, hogy az „elérhető források maximumát” a gyermekek jogainak biztosítására fordítsák, a gyermekek gazdasági, szociális és kulturális jogai érvényesülése érdekében. Ehhez az állami költségvetést kifejezetten gyermekjogi szempontból és fókusszal kell elemezni (ún. Child budgeting (3.).Ehhez képest Magyarországon ilyen gyermekjogi fókuszú költségvetés soha nem készült.Rendkívül aggályos az a paradox financiális rendszer, hogy az alapellátást fenntartó önkormányzat – anyagilag mindenképp – abban érdekelt, hogy a gyerek szakellátásba kerüljön, hiszen innentől a gyermek ellátása nem a helyi költségvetést terheli, míg az alapellátás biztosítása a települési önkormányzat feladata és anyagi terhe. A TASZ álláspontja szerint ez súlyos diszfunkcionalitáshoz vezető probléma. Olyan alapellátási rendszerre van szükség, amelyben a fenntartó önkormányzatok érdekeltek a minél magasabb szintű szolgáltatás fenntartásában, és amelyben ezen szolgáltatás minőségbiztosítása is biztosított.
Amellett, hogy az állam Egyezmény szerinti kötelessége a lehetséges maximumot a gyermekek jogainak (köztük a családban nevelkedés) biztosítására fordítani, ez hosszú távon anyagilag is megérné az államnak. A szakellátás fenntartása ugyanis nagyon drága: egy szakellátásban lévő gyermek ellátásának éves költsége 2-2,5 millió forint.(4). Költse ezt az összeget a magyar állam a családok anyagi és szolgáltatásokkal való támogatására, hogy ezzel hosszú távon sokkal fenntarthatóbb és a gyermeki jogokat előtérbe helyező rendszert hozzon léte!
3. „A Gyermekjogi egyezmény előírja az államoknak, hogy a gyermekek gazdasági, szociális és kulturális jogainak „a rendelkezésre álló források legnagyobb mértékében” kell érvényt szerezni. Nincs olyan állam vagy település, mely meg tudja határozni, hogy milyen jól teljesíti ezt a kötelezettségét, anélkül, hogy részletes és pontos költségvetési elemzést ne készítsen, beleértve azt a keretrendszert, amely megvizsgálja, hogy a költségvetési kiadások milyen hatással vannak a gyermekekre.” (forrás: http://unicef.hu/wp-content/uploads/2016/07/GYBT-sz%C3%ADnes_FIN.pdf?29a9d4)
4. Az éves állami normatíva kb. 900 ezer forint és ehhez a szolgáltatók még hozzátesznek egy legalább ugyanekkora összeget. Szolgáltató függvénye, hogy mekkora összeget tud még hozzátenni, nagyon különböző a szolgáltató, az ellátási forma és a szükséglet szerint is, ezért nem lehet pontos adatokkal számolni. Mégis, azt lehet mondani, hogy reálisan 2-2,5 millió forint körül mozog egy állami gondozásban élő gyermek éves költsége.

Nem hagyhatja az állam leszakadni a családokat, hiszen a gyermekek biztonságáért a családjuk egzisztenciális biztonságán keresztül lehet tenni. A családok jövedelmi biztonságát és életesélyeik növelését számos kormányzati eszköz szolgálhatná, többek között a transzferek és a szolgáltatások célzott fejlesztésén; az adórendszeren; a valós munkaerőpiaci foglalkoztatáson és a szociális bérlakás-hálózat fejlesztésén keresztül. Hagyjon fel az állam a szegényellenes szociálpolitikával!

A gyermekvédelmi szervezetek régóta felhívják a figyelmet a fenti problémákra, továbbá számtalan ombudsmani jelentés jelezte már a rendszerproblémákat. Ezért a javaslatcsomagunk kifejezetten szakmai megvitatásra, és nem az íróasztal-fióknak készült. A fenti szakmai javaslatokról érdemi párbeszédet kell folytatni a döntéshozóknak a szakmai és civil szervezetekkel!