Félrevezette a minisztériumot az állami szociális intézetek fenntartója, amikor a munkaerőhiány miatt számonkérték

Az állami bentlakásos szociális otthonokban rendszerszintű a munkaerőhiány a hivatalos, azaz az SZGYF által közölt adatok alapján. Erről nemrég részletes elemzésben számoltunk be. A közérdekű adatigénylések mellett az elmúlt több mint egy évben számos, a szociális szférára rálátó szakemberrel és intézményi forrással beszéltünk, hogy segítsenek értelmezni az adatokat. A háttérbeszélgetések során többen jelezték nekünk, hogy a valós munkaerőhelyzet még a bejelentett adatoknál is rosszabb lehet. Ez úgy lehetséges, hogy a jelentéseket különböző módokon kozmetikázhatják, hogy ne kerüljenek az intézmények bajba a munkaerőhiány miatt.

Ezt a gyanút eddig nem tudtuk bizonyítani, de most kiderült, hogy egy konkrét esetben biztosan félrevezette az SZGYF az EMMI-t és elrejtette, hogy egy intézménye nem tud megfelelni a törvényben előírt szakmai minimumfeltételeknek.

A bázakerettyei otthonnal azért kezdtünk el foglalkozni, mert olyan súlyos volt a munkaerőhiány, hogy maguk az intézmény dolgozói fordultak hozzánk ingyenes jogsegélyszolgálatunkon keresztül. A Népszava írta meg a dolgozók tapasztalatait, majd a cikk megjelenése után Ungár Péter kérdést intézett az EMMI-hez.

Rétvári Bence a kérdésre augusztus 10-én írásban azt válaszolta, hogy a „fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint az intézményben a feladatellátás személyi és tárgyi feltételei biztosítottak”. Ez azonban teljesen ellentmond annak, amiről minket tájékoztatott az SZGYF. Amikor augusztus végén utánajártunk Rétvári válaszának, adatigénylésünkre azt közölték, hogy 23 fő ápoló, gondozó, terápiás és szociális munkatárs rendelkezett közalkalmazotti kinevezéssel a bázakerettyei otthonban. Ehhez képest a jogszabály szerint 100 lakóra 24 fő ápoló, gondozó munkatársat és 2 szociális és terápiás munkatársat kell biztosítani. A bázakerettyei 141 lakóra nézve ez összesen 37 szakember lenne, ehhez képest csak 23 fő dolgozott az intézményben, ami 38%-os munkaerőhiányt jelentett augusztus 25-én. Ha ekkor hiányzott 14 szakember, akkor nehéz elhinni, hogy két héttel korábban, amikor az államtitkárt tájékoztatták, biztosítva voltak a személyi feltételek az intézetben. Nem tudunk másra gondolni, mint hogy az SZGYF félrevezette a minisztériumot, amikor számonkérték a bázakerettyei otthonban uralkodó lesújtó állapotok miatt.

“Nem látni az alagút végét. A Népszava-cikk után vannak minimális változások. Pl. visszahívtak pár dolgozót. De még ez is kevés a működéshez” – ezt írta jogsegélyszolgálatunkon keresztül az egyik lakó aznap, amikor az államtitkár azt állította, hogy biztosítva vannak az intézetben a személyi feltételek.

Miért fontos mindez? Nem titok, hogy a szociális szféra a munkaerőhiány miatt nem működik megfelelően, de a fenti esetből is kiderül, hogy a törvényileg előírt minimum követelménynek sem tudnak megfelelni egyes intézmények. Ennek következménye kell, hogy legyen: például egy olyan otthon, mint a bázakerettyei, jogi szankciókra számíthat a munkaerőhiány miatt. A kormányhivatalok ugyanis hatósági ellenőrzés során vizsgálják az intézmények jogszerű működését és ha a személyi feltételek hiánya miatt a kormányhivatal jogkövetkezményt állapít meg, például bírságot szab ki, a hatósági döntésről szóló dokumentumot közhírré kell tenni a Szociális Ágazati Portálon. A bázakerettyei otthont azonban a közzétételi listában nem találtuk.

A jogi következmények mellett a munkaerőhiány egy olyan válsághelyzetben, mint a mostani, különösen nagy veszélyeket rejt magában. A szeptember 7-én újra bevezetett látogatási és kijárási tilalom még feszültebb helyzetet teremt a bentlakásos intézetekben. A szakmai munkaerőhiány miatt már így is elmaradhatnak a fejlesztések, foglalkozások. A dolgozók fáradtak, hiszen több műszakot kell vállalniuk. Az embert próbáló munkakörülmények szorításában gyakran nem marad idő a személyes odafordulásra, sőt a dolgozóknak sokszor még arra sincs elég idejük, hogy a lakók fizikai alapszükségleteit kielégítsék. Az alapból humánerőforrás-hiányos helyzetre rakódnak rá a járvány második hullámával járó plusz terhek. A lakók még inkább izolálódnak a közösségtől, az intézetek zárt falai mögé szorulnak, míg a frontvonalban dolgozó szakemberek lassan végleg kimerülnek a súlyosan alulfinanszírozott és rendszerszintű gondokkal küszködő intézményekben. Mindez a nyilvánosság számára jobbára láthatatlan módon történik.

Fontos, hogy olyan problémáról van szó, amit a bentlakásos intézetek maguktól nem tudnak megoldani. Nem csoda, ha úgy érzik, képtelenek megfelelni az elvárásoknak, ezért a jogi következményeket és a felelősségre vonást elkerülendő, trükközhetnek az adatokkal a fenntartó felé – a fenntartó pedig a minisztérium felé. A szociális szférában uralkodó munkaerőhiány ugyanis olyan problémára vezethető vissza, ami nem oldható meg intézményi vagy fenntartói szinten. A probléma forrása az, hogy a szociális intézményrendszer alapjaiban diszfunkcionálisan működik és az ott dolgozók munkája – ami mellesleg a gazdaság működéséhez elengedhetetlen – sem anyagilag, sem társadalmilag nincs kellőképp megbecsülve. Ezt jól mutatja, hogy a szociális ágazat dolgozói még a koronavírus elleni védekezésben is a háttérbe szorultak.

Megfelelő anyagi források nélkül a bentlakásos intézetek képtelenek ellátni a feladataikat. Az intézmények jelenlegi működése sérti az emberi jogokat, azokat át kell alakítani, ehhez a jelenleginél még több szakképzett humánerőforrásra lesz szükség. De addig is, amíg léteznek tömegintézetek, az állam kötelessége, hogy a szociális otthonok biztosítani tudják a jogszabályban lefektetett minimumfeltételeket. A valóság azonban az, hogy a bentlakásos intézetek sok helyen a mindennapos túlélésért küzdenek. A munkaerőhiány kiszolgáltatott helyzetbe hozza a lakókat és a dolgozókat, a fenntartó pedig asszisztál a jogsértő helyzet fennmaradásához, amikor elhallgatja a problémákat.