A munkáltató által elrendelhető kötelező koronavírus oltással kapcsolatos állásfoglalásunk itt érhető el, az összes ehhez kapcsolódó anyagunkat pedig ezen az oldalon gyűjtöttük össze: tasz.hu/koronavirus-vedooltasok.

Utolsó frissítés ideje: 2021. szeptember 27.

Általános szempontok

A védőoltások egészségügyi beavatkozásnak minősülnek, azaz a beadásukba való beleegyezés, vagy annak elutasítása az (egészségügyi) önrendelkezési jog részét képezi. Így a védőoltás felvételének kötelezővé tétele az önrendelkezési jog, mint alapvető jog korlátozását jelenti. Emellett beavatkozást jelent a beoltandó személy testi integritásába is, ami ugyancsak alapjogi védelmet élvez. Ha a kötelező védőoltást adott munkakörhöz, munkakörökhöz kötik, akkor a foglalkozás szabad megválasztását is korlátozzák: aki nem oltatja be magát, az nem űzheti az adott foglalkozást.

Ezek a korlátozások csak akkor jogszerűek, ha megfelelnek az alapjogok korlátozására irányadó szükségességi-arányossági teszt mércéjének. Ahhoz, hogy egy alapjog korlátozása szükséges és arányos legyen, először is kell egy legitim cél, amit az állam a korlátozással kíván elérni. Az is elengedhetetlen, hogy a jogkorlátozás valóban alkalmas legyen a cél elérésére. Következő lépésként azt kell megvizsgálni, hogy a cél eléréséhez feltétlenül szükséges-e ezt az eszközt használni; nem lehet-e más módon, kisebb jogkorlátozással is elérni ugyanazt a célt. Ha bebizonyosodik, hogy a cél csak az adott eszközzel érhető el, akkor az igazolja a szükségességet. Ezután az arányosság vizsgálata következik, amelynek során mérlegelni kell, hogy nem túlzott-e a jogkorlátozás. A jogkorlátozás akkor arányos, ha az elérni kívánt cél jelentősége és a jogkorlátozás súlya arányban áll egymással.

A jogkorlátozás legitim célja

Az alapjogok korlátozásának legitim célja lehet mások alapvető jogainak védelme. Egy betegség esetében az állam célja nem lehet más, mint az, hogy a betegség a lehető legkisebb kárt okozza az egyéneknek, megvédje a közösség tagjainak életét és egészségét.

Legitim cél lehet a közösség életéhez nélkülözhetetlen ellátórendszerek működésének fenntartása is, így egy járvány során elsősorban az egészségügyi ellátórendszer működőképességének megőrzése. Ezzel az állam objektív alapjogvédelmet valósít meg: biztosítja, hogy legyen olyan rendszer, ami segíti az egészséghez való jog érvényesülését.

A jogkorlátozás alkalmassága

Egy fertőző betegség esetében az élet és egészség védelme elsősorban az egész közösségre kiterjedő immunitás, az ún. nyájimmunitás elérésével valósítható meg. A nyájimmunitás elérésének egyik legjobb eszköze a védőoltás. A jogkorlátozás eszköze a védőoltás beadása. A védőoltás abban az esetben „alkalmas eszköz”, ha képes az adott betegséggel szembeni védettség kialakítására, csökkenti a továbbfertőzés esélyét, az oltóanyag pedig biztonságos. Jelen állásfoglalásunkban – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által is képviselt természettudományos konszenzusra tekintettel – adottnak vesszük, hogy a védőoltás alkalmas eszköz, vagyis abból indulunk ki, hogy a kötelező vakcina ki tudja váltani a kívánt hatásokat, alkalmazása pedig csekély kockázattal jár.

A jogkorlátozás szükségessége

A következő kérdés az, hogy melyek lehetnek azok a munkakörök, ahol a kötelező oltás bevezetése nélkül ez a cél nem valósítható meg – vagyis mi teszi az alapjogkorlátozást feltétlenül szükségessé. Kiindulópontunk az, hogy a jogkorlátozás mindig csak végső eszköz lehet az állam kezében. A TASZ – korábbi álláspontjával összhangban – most is azt hangsúlyozza, hogy az államnak elsősorban hiteles tájékoztatással és meggyőzéssel kell elérnie, hogy a polgárok beoltassák magukat. Ez igaz a munkakörhöz kötött védőoltások esetében is. Ha meggyőzéssel elérhető, hogy elég ember oltassa be magát, akkor nem szabad jogkorlátozással kikényszeríteni azt. Azt azonban a strasbourgi emberi jogi bíróság is elismerte, hogy bizonyos körülmények között elfogadható és nem jogsértő a védőoltásra kötelezés, vagyis a jogkorlátozás. Magának az államnak kell mérlegelnie, hogy eléri-e ugyanazt az eredményt azzal, ha tájékoztat és meggyőz, vagy feltétlenül a kötelező oltás eszközéhez kell nyúlnia. Fontos tehát általánosságban is hangsúlyozni, hogy a védőoltás kötelezővé tételének elrendelése előtt minden esetben vizsgálni kell, hogy a védekezés más, kevésbé jogkorlátozó eszközei – a távolságtartás, a védőfelszerelések viselése, a szolgáltatás átszervezése – elérhetik-e a kívánt célt. A védőoltás kötelezővé tételéről csak abban az esetben lehet szó, ha az enyhébb eszközök nem vezetnek (nem vezethetnek) eredményre.

Az objektív alapjogvédelemre – vagyis arra a helyzetre, amikor a jogkorlátozás célja nem alanyi jogok érvényesülésének biztosítása, hanem meghatározott intézmények védelme – is igaz, hogy elsődlegesen nem jogkorlátozással kell megvalósítani. Az állam által kitűzött célt – egy adott ágazat működőképességének megőrzését – elsősorban a megfelelő munkafeltételekkel, a biztonságos munkavégzési körülményekkel, az igazságos előmeneteli rendszerrel, a méltányos bérezéssel, a stabil jogszabályi környezettel, a szakmai alapokon végezhető munka feltételeinek kialakításával kell elérni. Ha ugyanis ezek a feltételek teljesülnek, akkor az adott ágazatban stabil személyi állomány és jó színvonalú munkavégzés alakul ki, az ágazat pedig fel tud készülni arra, hogy a szolgáltatás változatlan színvonallal legyen nyújtható akkor is, amikor nem áll rendelkezésre a teljes személyi állomány.

A jogkorlátozás arányossága

Az, hogy az elérni kívánt céllal arányosan korlátozzák-e egyes munkakörökben az érintettek alapjogait az oltásra kötelezéssel, több körülmény együttes mérlegelésével állapítható meg. Az adott fertőző betegség, annak terjedési jellemzői, illetve az, hogy mennyire hatékony az oltás a fertőzés továbbadásának megakadályozásában mind olyan tényező, ami befolyással van annak meghatározására, hogy egy adott munkakör esetében arányos-e ez a kötelezés.

A mérlegelendő szempontok közül különösen nagy súllyal esik latba kettő, mert járványügyi, illetve alapjog-érvényesülési kritériumot vesznek figyelembe. Minél inkább teljesülnek ezek a kiemelt szempontok, annál valószínűbb, hogy a jogkorlátozás arányossága igazolható. Aki olyan munkakört tölt be, amelyben

1. személyes szolgáltatást nyújt (közülük is kiemelkednek azok, akik alapjog érvényesülését lehetővé tevő szolgáltatásokat nyújtanak), és

2. olyan emberekkel kerül kapcsolatba, akik fokozottan ki vannak téve a megfertőződés, a súlyos lefolyású megbetegedés kockázatának,

az biztosan az elsők közé tartozik, akiket az állam oltásra kötelezhet.

A munkakörhöz kötötten kötelező védőoltás attól függően lehet arányos korlátozás, hogy milyenek az aktuális körülmények. Ha ezek romlanak, az állam újabb és újabb személyeket vonhat be a kötelezetti körbe, ha pedig javulnak vagy a járvány eltűnik, akkor már nem lesz indokolt – és ezért arányos – még az egészségügyi vagy egészségügyben dolgozók kötelező oltása sem.

A kötelező védőoltás visszautasítása lelkiismereti, meggyőződéses alapon

Azok, akik lelkiismereti vagy meggyőződéses alapon nem kívánják felvenni a védőoltást, az erre kötelezett munkakörökben nem folytathatják a munkavégzést. A kötelező oltás előírása jelentősebb sérelmet okoz azoknak a személyeknek, akiknek határozott lelkiismereti meggyőződésével ellentétes a védőoltás felvétele, mint azoknak, akiknek nincs ilyen határozott meggyőződésük. Ilyenkor dönteni kell arról, hogy melyik jogintézménynek legyen elsőbbsége: az egyén lelkiismereti szabadságának vagy az oltási kötelezettségnek.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata nyomán kijelenthetjük, hogy a lelkiismereti okból való mentesülés kizárása elfogadható alapjogi szempontból. A védőoltásra kötelezés egyrészt megfelel az állam semlegességére vonatkozó követelménynek, ugyanis természettudományos alapokon álló indokok alapján minden érintettre egyformán kötelező szabályt rögzít. Másrészt ilyen viták esetben a jogalkotó azt is mérlegelheti, hogy nem jelentene-e jelentős veszélyt a járványügyi célokra az olyan szabályozás, amely vallási, világnézeti alapon kivételt enged. Az előzőekben levezetett kritériumok alapján látható, hogy ez a veszély igen jelentős lenne, hiszen alapvető szolgáltatások fokozottan veszélyeztetett igénybe vevőinek védelméről van szó.

A kötelező védőoltás előírása – az előzőekben levezetett kritériumok mentén – tehát a lelkiismereti szabadságot tekintetbe véve is szükséges és arányos jogkorlátozás. Ez azt jelenti, hogy akik nem egészségügyi, hanem lelkiismereti, meggyőződéses indok miatt nem szeretnék felvenni a védőoltást, erre az indokra nem hivatkozhatnak megalapozottan.

Mentesítés és halasztás

Az arányos jogkorlátozás jegyében azok számára, akik valamilyen méltányolható oknál fogva – így például tartós betegségük vagy az oltóanyaggal szembeni allergiájuk miatt – nem vehetik fel a védőoltást, elérhetővé kell tenni a kötelezés alóli mentesítés rendszerét. Ez a rendszer akkor megfelelő, ha a mentesítés független, szakmai szempontokat mérlegelő, jogilag szabályozott eljárásban, jogorvoslati lehetőség biztosítása mellett történik. Azoknak, akik méltányolható oknál fogva nem olthatók, lehetővé kell tenni, hogy változatlan feltételek mellett folytathassák a munkájukat.

Azok számára, akik valamilyen átmeneti oknál fogva – például aktuális egészségi állapotuk miatt – nem olthatók, biztosítani kell az oltás meghatározott időre történő elhalasztásának lehetőségét.

Választási lehetőség az oltóanyagok között

Az Alkotmánybíróság, amikor kimondta a kötelező védőoltások jogszerűségét, figyelembe vette azt is, hogy a kötelező védőoltásokat lelkiismereti okból elutasítók egy része kifejezetten egy adott típusú oltást ellenez, nem általában a védőoltásokat. Ilyenkor az az irányadó, hogy ha többféle oltóanyag áll rendelkezésre, akkor lehetőség van az „ésszerű keretek közötti alternatív magatartásra”, vagyis arra, hogy az egyén válassza meg, melyik oltást kívánja beadatni magának.

Ez logikus folyománya a szükségességi-arányossági tesztnek is. Az egyén teljes önrendelkezését az biztosíthatná, ha dönthetne róla, hogy beoltatja-e magát, és arról is, hogy milyen oltóanyaggal. Levezetésünkben megállapítottuk, hogy az előbbi kérdésben az oltás kötelezővé tétele elvonja az érintett önrendelkezési jogát. Az azonban már nem feltétlenül szükséges a legitim cél eléréséhez, hogy az állam azt is előírja, hogy a rendelkezésre álló oltások közül melyiket kapja meg az érintett. Így a választás korlátozása nem is igazolható.

Jogosan merül fel az ellenvetés, hogy az állam nem köteles az összes elképzelhető egészségügyi szolgáltatást, ellátást biztosítani a polgárainak. Sok esetben ugyan létezik egy adott gyógyszer vagy beavatkozás, mégsem kérhető számon az államon, hogy ez Magyarországon nem hozzáférhető. Ugyanez igaz a védőoltásokra is. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy a védőoltás választhatósága korlátozott, érvényesül az Alkotmánybíróság által meghatározott „ésszerű keret”, vagyis az, hogy az oltóanyag a gyakorlatban rendelkezésre is álljon. (Az engedélyezettség kritériumát már az alkalmasság vizsgálatánál tárgyaltuk.)

A jogkorlátozás ultima ratio-jellege

A védőoltás kötelezővé tétele, amint azt kifejtettük, súlyos beavatkozás az egyén magánszférájába, (egészségügyi) önrendelkezési jogába és testi integritáshoz való jogába. A jogkorlátozás bevezetése előtt ezért minden esetben vizsgálni kell, hogy a kívánt cél nem érhető-e el enyhébb eszközökkel. A védőoltás szempontjából tipikusan ilyen a védőoltást elfogadó egyéni meggyőződés kialakításának elősegítése. Ennek feltételeivel a kötelező védőoltásról szóló állásfoglalásunkban foglalkozunk részletesen, így itt csak azt emeljük ki, hogy az államnak proaktívan kell tennie azért, hogy az állampolgárokban – köztük a kötelezéssel érintett körben is – kialakuljon az a meggyőződés, hogy a védőoltást fel szeretnék venni. Ennek eszköze a hiteles, közérthető tájékoztatás, az oltóanyagokkal szembeni bizalom növelése és az oltóanyagok rendelkezésre állása, az oltás tényleges elérhetővé tétele az állampolgárok számára.

Kötelezően felajánlandó védőoltás

Azokban a munkakörökben, amelyekben a dolgozók fokozottan ki vannak téve a megfertőződés veszélyének, de nem személyes szolgáltatást nyújtanak, a védőoltás kötelezővé tétele helyett a védőoltás kötelező felajánlása a jogszerű megoldás. Ilyenek lehetnek egyes egészségügyi diagnosztikai, laboratóriumi, kutatói, vagy – potenciálisan – fertőzött állatokkal foglalkozó munkakörök. Ezeknél a munkaköröknél mások védelme nem releváns, így ez nem is lehet legitim cél. A jogkorlátozás tehát már a legitim cél vizsgálata során megbukna. Ugyanakkor az érintett munkavállaló személyének védelme érdekében kötelező felhívni a figyelmét a veszélyre és arra, hogy ez a védőoltás felvételével nagyban csökkenthető. Ez a rendszer egyes munkakörökre vonatkozóan már ma is működik a magyar jogban.