Elfogadhatatlan a tömegintézetek átalakítása idősotthonná
Ami nem elfogadható a fogyatékossággal élő emberek esetében, az miért lenne elfogadható az idős koruk miatt egészségügyileg akadályozott és támogatásra szoruló emberek számára?
Törvény mondja ki, hogy be kell zárni a fogyatékossággal élő embereket ellátó szociális tömegintézményeket és azokat közösségi lakhatási formákká kell átalakítani. (Ez az ún. intézményi férőhelykiváltási folyamat, kiváltás vagy kitagolás.) Magyarországon fogyatékossággal élő emberek tízezrei élnek még ma is ezekben a társadalomtól elzárt, nagy létszámú intézetekben. Gyakran határvégi falvak szélén, a közösségből kirekesztve, századmagukkal összezárva laknak fogyatékos és idős emberek, az egyéni szükségletekre reagálni képtelen intézetek embertelen működésmódja miatt kiszolgáltatva, védtelenül a visszaélésekkel szemben.
A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Fot.) 17. §- a tartalmazza a kiváltás törvényi szintű kötelezettségét. A kötelezettség már több, mint két évtizede benne van a törvényben, az eredeti 2010. év január 1-jei határidő pedig már réges rég lejárt. A hatályos törvény csak az 50 főnél magasabb férőhelyszámú fogyatékos személyek számára létrehozott ápolást-gondozást nyújtó intézmények kiváltására vonatkozik, konkrét határidőt már meg sem határozva. [1]
A 2007. évi XCII. törvénnyel kihirdetett Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv (a továbbiakban: CRPD) ennél határozottabb álláspontot képvisel arra vonatkozóan, hogy mely lakhatási forma nyújt méltó és jogszerű lakhatást a fogyatékossággal élő emberek számára. Az Egyezményt a magyar országgyűlés az elsők között ratifikálta, így az Egyezmény, és annak a Fot-nál szigorúbb feltételrendszere, 2007 óta magyar törvényként kötelezi a magyar államot. Az Egyezmény 19. cikke kimondja, hogy a fogyatékos embereket másokkal azonos alapon megilleti az önálló életvitel és a közösségbe való befogadáshoz való jog, amely olyan lakhatási szolgáltatási forma kialakítását és biztosítását várja el, amely mentes a tömegintézményi jellegtől. [2] A CRPD Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Kommentár tehát egyértelműen meghatározza, hogy mi az az intézményi elhelyezési forma, amely sérti a fogyatékossággal élő emberek jogait, [3] és lefekteti a jogszerű lakhatást jelentő kritériumokat, amelyek a fogyatékos személyek emberi méltóságát tiszteletben tartják. [4]
Az intézmények kitagolása – döcögősen ugyan, de – megkezdődött, [5] amely folyamat mégiscsak azt jelzi: az intézményi lét a kormány számára sem elfogadható, mert sérti a bentlakó emberek alapvető jogait. Aggasztó azonban, hogy számos, fogyatékossággal élő embereket ellátó, bezárásra ítélt tömegintézmény helyén idősotthonok létrehozását, illetve továbbműködtetését tervezik.
A szombathelyi Vas Megyei Szakosított Szociális Intézmény székhelyintézményének a kitagolása példa erre. A székhelyintézmény 150 férőhelyes összesen, ebből 72 fogyatékos embert költöztetnek ki támogatott lakhatásba, és 78 időskorú személy marad a székhelyintézményben, amely a továbbiakban mint idősotthon fog funkcionálni. Az időskorú fogyatékos személyek is maradnak az intézetben.
Az Alapvető Jogok Biztosának AJB-458/2019. számú jelentése alapján példaként hozható fel továbbá a Baranya Megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény Mozsgói telephelye is. A kiváltásra nyitva álló pályázat keretében tervezetten a telephely 60 fogyatékossággal élő ellátottja számára valósítanak meg támogatott lakhatást. A 133 főből fennmaradó további 73 ellátott számára idősotthoni ellátás kerül kialakításra.
Kérdésként merül fel, hogy ami nem elfogadható a fogyatékossággal élő emberek esetében, az miért lenne elfogadható az idős kora miatt egészségügyileg akadályozott és támogatásra szoruló idős emberek (a továbbiakban: idős ember) számára? Hogyan lehetséges az, hogy egyes fogyatékos otthonok helyére idősotthont terveznek?
A kérdésre adandó válasz egyik fontos tényezője az, hogy a nemzetközi jogban még nem született meg az a nemzetközi emberi jogi dokumentum, amely az idős emberek jogainak védelmét szolgálja úgy, ahogy a fogyatékossággal élő emberek jogainak védelmét hivatott ellátni a CRPD. Bár a vonatkozó ENSZ egyezmény előkészítése már zajlik, a nemzetközi jogban egyelőre még nincsenek olyan elfogadott előírások, amelyek szigorú követelményeket állítanának fel és meghatároznák az idős emberek számára – az emberi jogi elvekkel és értékekkel összhangban – létrehozandó közösségi lakhatási formákat. Mindazonáltal, ha a konkrét jogi feltételek nincsenek is meghatározva, az idős emberek közösségi lakhatásának megoldása is csak az emberi jogokkal összhangban, emberi méltóságuk tiszteletben tartásával valósulhat meg. Ha a fogyatékossággal élő emberek esetében az intézmények kitagolására azért van szükség, mert a tömegintézeti lét sérti a bentlakók alapvető jogait és emberi méltóságát, akkor kimondható az, hogy ugyanezen intézmények éppúgy sértik az itt elhelyezett idős emberek jogait is.
A szociális ellátórendszer felől megközelítve a problémát, az idősotthonok átalakítása óriási feladat elé állítja az államot. A Központi Statisztikai Hivatal szerint közel 52 000 ember élt időskorúak otthonában 2017-ben. Mind maguktól az idős emberektől, mind családjaiktól óriási az igény – és ez az igény egyre csak nő a magyar társadalom elöregedésével – hogy idősek otthonába kerülhessenek, idősek otthonába helyezhessék el idős családtagjukat. Alternatív megoldások hiányában azonban az igények kényszerkeresletet szülnek, amelyek nem legitimálhatnak olyan tartós bentlakásos szociális szolgáltatásokat, melyeket azért választ az ember, mert más ellátási forma nem elérhető.
Az emberi méltóság szempontjából meghatározó jelentősége van annak, hogy az egyén saját döntéseket hozhasson, hogy életét saját akaratának, értékeinek és preferenciáinak megfelelően élhesse. Mindenkinek eljön előbb vagy utóbb az életében, hogy több-kevesebb segítségre lesz szüksége élete egyik-másik területén. Sok idősödő ember tapasztalja meg, hogy – tekintettel arra, hogy gondoskodásra szorul, – már nem rendelkezik azzal az autonómiával és függetlenséggel, amelyet élete korábbi szakaszaiban élvezett. Ez sokszor azért következik be, mert a külvilág – az egyén idős korára tekintettel azt feltételezve, hogy már nem képes döntései következményeit belátni és ebből adódóan „jól” dönteni – nem kérdezi meg az idősödő embert a saját életét érintő kérdések tekintetében, vagy figyelmen kívül hagyja az egyén döntéseit. Ez sok esetben a támogatásra szoruló idős ember gondnokság alá helyezéséhez vezet, amely önrendelkezési jogának korlátozását jelenti.
A gondnokság alá helyezés célja az egyénnek a szerződések és a jognyilatkozatok világában való védelme. Az egyén mindenáron való megvédelmezése azt a paternalisztikus szemléletet tükrözi, amelyben elfogadjuk, hogy az idős és/vagy fogyatékos ember nem tud az érdekei szerint eljárni és döntéseket hozni, ezért a legjobb, ha ezt valaki más teszi meg helyette. A gondnokság alá helyezés az egyénnek a saját életét érintő kérdésekben való döntési jogától való megfosztását eredményezi, amely gyakran szociális intézményben való elhelyezéshez vezet a gondnokolt akarata ellenére.
Ez a diszkriminatív hozzáállás tehát abból indul ki, hogy idős korban az ember már nem képes felelős döntéseket hozni, mások kompetensebbek ezek meghozatalában. Általában a körülmények megváltozása – például a munka elvesztése, a nyugdíjba vonulás, a korábbi jövedelem csökkenése, az egészség romlása, – idézik elő a döntési autonómia fokozatos elvesztését, amely az idős embereket másoktól való függő helyzetbe hoz. A saját döntések meghozatalának korlátozása az élet különböző területeit érintik, ideértve a pénzügyi és vagyoni kérdéseket, az ingatlan feletti rendelkezési jogot, a foglalkoztatást, a szavazati jogot, hogy hol és kivel éljenek, valamint az egészségügyi ellátással kapcsolatos kérdéseket. Különböző emberek akadályozhatják és befolyásolhatják az idős emberek önrendelkezési jogát és döntéseinek meghozatalát, ideértve a döntéshozókat, az állami és helyi hatóságokat, a helyi vezetőket, a szolgáltatókat és a családtagokat. Idős embereket, különösen ha demenciában szenvednek, gyakran helyeznek gondnokság alá.
Ezzel szemben a CRPD szellemisége az egyén akaratát, választásait, értékeit, preferenciáit helyezi az előtérbe és az államok kötelezettségévé teszi az egyéni szükségletekhez igazodott támogatási rendszerek felállítását a minél önállóbb életvitel megvalósítása érdekében. [6]
Érzékeny egyensúly húzódik a döntési autonómia, az önrendelkezéshez való jog tiszteletben tartása és az egyén érdekeinek védelme között. Álláspontunk szerint az államnak olyan hozzáférhető támogató szolgáltatásokat kell nyújtania, amelyek biztosítják az egyén számára az akaratának megfelelő döntések meghozatalát, a lakhatás megválasztását, a minél önállóbb életvitelt és a közösségben való részvételt. Ha a fogyatékos embernek joga van lakóhelyének és a lakhatás körülményeinek megválasztására, miért ne illetné meg ugyanez a jog az idős embereket (akik közül többen maguk is valamilyen fogyatékossággal élnek)? Nem tartjuk elfogadhatónak azt, hogy a kitagolás keretében fogyatékos nagylétszámú intézetekből nagylétszámú idősotthonok jöjjenek létre. Ne költözhessenek fogyatékossággal élő emberek helyére idős emberek!
Az állam által nyújtott támogató szolgáltatások hiánya rengeteg embert foszt meg attól, hogy önállóan élhessen. Sok idős ember egyáltalán nem fér hozzá az önálló életvitelhez szükséges szociális alapszolgáltatásokhoz, [7] vagy nem áll módjában megválasztani, hogy ki, és hogy segítsen neki a mindennapokban. Az idős embereknek az önálló életvitelük támogatásában a szociális alapszolgáltatások közül leginkább az önkormányzat által biztosítandó úgynevezett házi segítségnyújtás lenne hivatott segítséget nyújtani, de általános jelleggel elmondható, hogy ezek a szolgáltatások csak korlátozottan elérhetőek, a piaci szolgáltatások pedig rendszerint csak a magas jövedelemmel rendelkezők számára megfizethető.
A legtöbb idős ember számára a családtagok nyújtják az egyetlen ellátási és támogatási lehetőséget. Sokszor előfordul azonban, hogy a családtagok nem tudnak megfelelő támogatást nyújtani, vagy azt nem vállalják, és ezért kényszermegoldásként az intézményi elhelyezés mellett döntenek. A nagylétszámú intézményi mechanizmus azonban nem tud az egyéni szükségletekre, igényekre és preferenciákra reagálni, nem képes az egyén választásait, a döntési autonómiát tiszteletben tartani. Döntési autonómia az, amikor az ember képes – akár támogatással – döntéseket hozni a saját akaratának és preferenciáinak megfelelően. Az ember akkor önálló, ha személyiségét tiszteletben tartják, részt tud venni a hétköznapi életben a közösség részeként, akkor is, ha ehhez segítségre van szüksége.
Az idős embereknek másokkal egyenlő alapon joga van az életüket érintő kérdésekben döntéseket hozni, – megfelelő támogatással – minél önállóbb életvitelt folytatni, és méltó életet élni.
1) Lakhatás
A gondozásra, támogatásra szoruló idős embereknek biztosítani kell, hogy másokkal egyenlő alapon önállóan élhessenek a közösségben. Ez magában foglalja azt a jogot, hogy az egyén megválaszthassa, hogy hol és kivel él együtt. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az idős emberek számára is lehetőséget kell nyújtani a közösségi lakhatás megválasztására, amely alternatívát és személyre szabott támogatást tud nyújtani kényszerű intézeti elhelyezéssel szemben. A lakhatási forma megválasztásának mindig az egyéni szükséglet alapján, az egyén saját döntésének kell lennie. Amennyiben az idős emberek többedmagukkal lakóotthonban kívánnak élni, akkor is tiszteletben kell tartani a döntési autonómiára és az önálló életvitelre vonatkozó jogaikat.
2) Közösségi alapú támogató szolgáltatások
Az idős embereknek joguk van, hogy hozzáférjenek szociális alapszolgáltatásokhoz. A hátrányos megkülönböztetés elkerülése végett az államnak biztosítani kell, hogy a szolgáltatásokhoz mindenki egyenlő eséllyel tudjon hozzáférni, nem szabad, hogy területi különbségek legyenek a szolgáltatáshoz való hozzáférésben. A kisebb településen élő idős embereket ugyanúgy megilleti a támogatás, mint a városban élőket. Ezeknek a szolgáltatásoknak elő kell segíteniük a cselekvőképesség gyakorlását, és támogatást kell nyújtaniuk a döntéshozatal során. Az idős embereknek joguk van részt venni az őket érintő döntések meghozatalában. A jognak olyan biztosítékokat kell magában foglalnia, amelyek megakadályozzák az idős emberek cselekvőképességének gyakorlása során elkövetett visszaéléseket. Ezeknek a biztosítékoknak tiszteletben kell tartaniuk az idős emberek akaratát és preferenciáit, összeférhetetlenségtől és az indokolatlan befolyástól mentesnek kell lenniük, és az idős emberek egyedi körülményeihez kell igazítani, összhangban a nemzetközi emberi jogi dokumentumokkal.
3) Részvétel a közösségben
Az idős emberek döntési autonómiájának és önálló életvitelének előmozdítására irányuló intézkedéseknek az élet minden aspektusára vonatkoznia kell.
Összegzés
Habár nincs még olyan kidolgozott, nemzetközi emberi jogi dokumentum, amely a gondozásra szoruló idős emberek jogvédelmét, autonómiájának és önálló életvitelének tiszteletben tartását látja el, mint amilyen a CRDP Egyezmény a fogyatékossággal élő emberek esetén, ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a minden embert megillető alapjogok őket is megilletik. Ha a korábban fogyatékos otthonok mindössze profilváltáson mennek át, – nem zárnak be, hanem idősotthonokként funkcionálnak tovább – csak idő kérdése, hogy a növekvő kereslet mikorra hoz létre tömegesen nagy létszámú idősek otthonait. Ennek elébe kell menni és a döntéshozóknak ezt meg kell akadályoznia! Mert különben olyan ellátási struktúra fog csendben kialakulni, amelyről a nemzetközi jog már kimondta a fogyatékossággal élő emberek tekintetében, hogy jogsértő. És aztán lehet majd az idősotthonokat is milliárdokból kitagolni.
Az idős emberek jogait deklaráló ENSZ Egyezmény előkészítése már folyamatban van, amely a jövőben meghatározza majd az idős embereket megillető jogokat és a részes államok számára előírt kötelezettségeket.
A hazai demográfiai trendek azt mutatják, hogy “elöregedő társadalomban” élünk; ami azt jelenti, hogy növekszik az idős emberek aránya a társadalomban. Nem vitás, hogy ez a trend számos kihívást jelent és fog jelenteni a hazai szociális ellátórendszer számára is. Az idős embereknek és családjaiknak segítségre van szükségük. Fontos, hogy ezeket a szolgáltatásokat az állam az érintettek emberi és alapvető jogainak szem előtt tartásával szervezze meg. Ehhez az szükséges, hogy az állam szakítson a szociális ellátórendszer rosszul berögzült “tömegellátó” hagyományával, és korszerű, előremutató lakhatási szolgáltatásokat fejlesszen idős emberek számára, amelyek kiállják az idő vasfogát.
Készült a Helpage International jelentései alapján:
- “Freedom to decide for ourselves”:
https://www.helpage.org/newsroom/latest-news/freedom-to-decide-for-ourselves-older-peoples-rights-are-denied-says-new-report/ - “Strengthening Older People’ Rights: Towards a UN convention on the rights of older people”:
https://www.helpage.org/what-we-do/rights/towards-a-convention-on-the-rights-of-older-people/
- “Entitled to the Same Rights”:
https://www.rightsofolderpeople.org/entitled-to-the-same-rights/ - Why it’s time for a convention on the rights of older people:
https://www.helpage.org/what-we-do/rights/towards-a-convention-on-the-rights-of-older-people/ - A new convention on the rights of older people: a concrete proposal:
https://www.helpage.org/what-we-do/rights/towards-a-convention-on-the-rights-of-older-people/
Jegyzetek:
[1] Fot. 17. § (4) bekezdése alapján az intézményi férőhelyek kiváltására a Kormány által meghatározott rendben kerül sor. A kiváltási folyamat megvalósítását a 2019–2036. évekre vonatkozó hosszú távú koncepcióról szóló 1295/2019. (V. 27.) Korm. határozat határozza meg.
[2] Halmos Szilvia elemzése a CRPD 19. cikkéről: http://plwp.eu/files/2019-03Halmos.pdf 23. o.
Az „intézmény” fogalmi kritériumai:
- amelyben a lakók el vannak szigetelve a tágabb közösségtől, és kényszerűen kerülnek egymással életközösségbe;
- a lakóknak nincs elegendő döntéshozatali szabadságuk a saját életvitelük vonatkozásában;
- a lakók életének megszervezése terén a szervezet működési követelményei felsőbbrendű szempontot képeznek, mint a lakók egyéni szükségletei.
[3] Ld. CRPD 19. cikk Kommentár, 16/c) pont.
[4] A CRPD alapján nem jogszerű 12 főnél nagyobb lakhatási formába helyezni a fogyatékossággal élőket.
[6] A CRPD 19. cikke: “Az Egyezményben részes államok elismerik a fogyatékossággal élő személyek egyenlő jogát a közösségben való élethez és másokkal egyenlő szabad döntéshez való jogát; minden szükséges és hatékony intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek teljes mértékben élvezhessék e jogaikat és a teljes közösségi befogadást és részvételt, beleértve a következők biztosítását:
a) a fogyatékossággal élő személyeknek másokkal azonos alapon lehetőségük van lakóhelyüknek és annak megválasztására, hogy hol és kivel élnek együtt, és nem kötelezhetőek bizonyos megszabott körülmények között élni;
b) a fogyatékossággal élő személyek számára hozzáférési lehetőséget biztosítanak többféle otthoni, intézményi és egyéb közösségi támogató szolgálathoz, beleértve azt a személyes segítséget, mely a közösségben éléshez és a közösségbe történő beilleszkedéshez, valamint a közösségtől való elszigetelődés és kirekesztődés megelőzése céljából szükséges;
c) a mindenki számára nyújtott közösségi szolgáltatások és létesítmények azonos alapon hozzáférhetőek a fogyatékossággal élő személyek számára is, és igényeikhez igazítottak.”
[7] A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szoctv.) 57. § (1) bekezdés
