Javuló igazságszolgáltatás: az állami szervek is felelősek a személyiségi jogsértésekért a zárt osztályi ellátás elrendelésénél
A TASZ évtizedek óta dolgozik a pszichiátriai zártosztályon elzárt, sürgősségi és kötelező gyógykezelés alá vetett állampolgárok valós jogvédelméért. Ez a különösen súlyos jogkorlátozás csak szigorú garanciák mellett rendelhető el, mégis azt tapasztaljuk, hogy gyakran törvénysértő módon zárnak be embereket pszichiátriára. Azért dolgozunk, hogy az állami szervek felelősséget vállaljanak a jogsértő döntéseikért, és így elérjük, hogy megszűnjön a jogsértő gyakorlat.
A vonatkozó törvények értelmében azok, akik saját magukra, vagy környezetükre veszélyt jelentenek, ilyen kötelező gyógykezelés alá vethetőek. Azaz akaratuk ellenére pszichiátriai osztályra zárhatóak, ahol súlyosan korlátozzák szabadságukat, gyakran megalázó körülmények között. Bár a kötelező gyógykezelés elviekben az érintett érdekében, és annak védelmében történik, sok éves jogi tapasztalataink azt mutatják, hogy az igazságügyi szakértők és a bíróságok a súlyos jogkorlátozás miatt előírt garanciális szabályokat sokszor nem tartják be. Jogellenesen és törvényes indok nélkül, gyakran megalázó, emberi méltóságot sértő módon zárnak el akár hetekre, hónapokra embereket.
Az érintett személyek számára jogsegélyt, gyakran jogi képviseletet is nyújtunk ezekben az ügyekben azért, hogy mielőbb kiszabaduljanak az indokolatlan gyógykezelésből, mielőbb valódi segítséget kapjanak, és átélt traumáikat kompenzálja a jogsértő állami szerv. A jelenleg uralkodó joggyakorlat szerint ugyanis hiába állapítja meg a bíróság, hogy jogellenes volt ügyfeleink kötelező gyógykezelésének elrendelése, az azt elrendelő állami szerv (bíróság) lényegében nem vonható felelősségre súlyos jogsértéseiért, így következmények nélkül marad a rendszerszintű jogsértő gyakorlat. A jogsértő döntést hozó állami szervek a jelenlegi gyakorlat szerint nem kell, hogy felelősséget vállaljanak a jogsértésért, és sérelemdíjat fizessenek, ellentétben mindenki mással. Mindenki más ugyanis köteles megfizetni az árát a személyiségi jogok megsértésének.
Ezen, általunk hibásnak tartott joggyakorlat ellen az utóbbi években pereket indítottunk, és szakmai érvekkel is igyekeztük meggyőzni az eljáró bíróságokat, hogy a Ptk. vonatkozó szabálya, miszerint ha valakinek megsértik a személyiségi jogát, akkor azért a jogsértő felelősséggel tartozik, az állami szervekre is vonatkozik. Sőt, álláspontunk szerint az állami szervek különösen szigorú felelősséggel tartoznak azért, hogy indokolatlanul ne sértsék meg a polgárok legalapvetőbb jogait. Ez a meggyőződésünk triviálisnak tűnhet, de az uralkodó joggyakorlat szerint az állami szervek csak akkor felelnek a törvénytelenségért, ha “kirívóan súlyos” módon vétenek hibát. Márpedig ezt mércét a bíróságok mérlegelik, és peres tapasztalataink szerint lényegében sosem állapítják meg egyetlen jogsértő döntésről sem, hogy az egy kirívóan súlyos hiba eredménye lenne. Még akkor sem, amikor bíróság által megállapítottan jogellenesen évekre szakítanak el gyermekeket a szüleiktől, vagy embereket zárnak zártosztályra egy hónapra, szintén jogerős ítélet szerint törvénybe ütköző módon. Álláspontunk szerint ezek az esetek a “kirívóan súlyos” jogsértés mértékét is bőven kimerítik, hiszen elképzelni sem lehet ezeknél a helyzeteknél súlyosabb beavatkozást emberek magánéletébe. De azt is vitatjuk, hogy a bíróságoknak az államra indokolt lenne enyhébb mércét alkalmaznia, mint bárki más esetében. Sőt, ezzel ellentétben úgy véljük, hogy az államnak kell csak igazán felelősséget vállalnia az állampolgárok jogait sértő intézkedései miatt.
Az uralkodó joggyakorlaton idén februárban sikerült először rést ütnünk, amikor az első és másodfokú elutasító döntések után fordulat állt be a Kúrián: a legfelsőbb szintű bíróság hatályon kívül helyezte az ítéleteket, és megállapította, megsértették ügyfelünk személyiségi jogát azzal, hogy indokolatlanul vetették kötelező gyógykezelés alá. A fordulatot újabb siker követte, ezúttal már a másodfokú bíróság változtatta meg az elsőfokú döntést, és állapította meg ügyfelünk jogsérelmét. Ebben az ügyben még messzebb jutottunk: ügyfelünk számára sérelemdíjat is megállapított a bíróság, még ha meglehetősen alacsony összeget is (100 ezer ft), ezt azonban nem a bíróságnak, hanem az őt kezelő kórháznak kell megfizetnie.
Nagyon örülünk a pozitív fordulatnak, és várjuk a joggyakorlat rendszerszintű változását. Fontos lenne, hogy a nyilvánvalóan téves döntést hozó bíróságot, gyámhatóságokat, más állami szerveket is terhelje akár anyagi felelősség is ezekben az ügyekben. Addig is pereskedünk tovább, hogy ne kelljen évekig várni, vagy harmadfokra vinni a jogsértést szenvedő polgároknak ügyeiket. Azt is reméljük, hogy egyre komolyabban vehető sérelemdíjat állapítanak meg a bíróságok annak érdekében, hogy legyen végre valós visszatartó ereje ezeknek a döntéseknek a jogsértő döntést hozó állami szervekre. Továbbá bízunk abban is, hogy a pszichiátriai szemlén részt vevő szakértőkben és bírákban is tudatosul ennek hatására, hogy az egyik legsúlyosabb jogkorlátozásról döntenek ilyenkor, ami egy embert érhet, és ennek tudatában a lehető legkörültekintőbben járnak majd el.
