1998-ban az ENSZ a drogmentes világ megteremtését tűzte ki célul. Az ezt komolyan vevő államok két lábbal tiporták az emberi jogokat. A szerhasználók számára működtetett ártalomcsökkentő szolgáltatásokat számoltak fel, ami a Hepatitis C és HIV fertőzöttség drasztikus emelkedését eredményezte. Eközben megbélyegezték azokat, akik nem legális szerekkel bódítják magukat, másokra veszélytelen embereket börtönöztek be szerhasználat miatt. A szigorúan büntető drogpolitikák világszerte a betegségek terjedését, a közegészségügy romlását és súlyos emberi jogi sérelmeket eredményeztek.

2016-ban az ENSZ felismerte, hogy a korábbi megközelítés elhibázott, így a hangsúly a drogmentes világ hajszolásáról az egészséges élet és az emberi jogok felé tolódott. A magyarországi szabályozás viszont továbbra is bűnözőként kezeli és börtönnel fenyegeti a kísérletező fiatalokat, a hatékony gyógymódhoz folyamodó betegeket és elvágja a segítségnyújtástól azokat a tízezreket, akik elveszítették az irányítást a droghasználatuk fölött.

Az önrendelkezéshez való alapjog, miszerint szabadon döntünk életünkről mindaddig, amíg mások jogait és szabadságát nem sértjük döntéseinkkel, szemernyit sem érvényesül.

Ez utóbbi állítás – azaz, hogy a drogfogyasztás nem csak egészségügyi, hanem egyben emberi jogi kérdés is – meglepően hangzik, ha abból indulunk ki, hogy hogyan kommunikálnak az állam képviselői a szerhasználókról, például hogyan állítják szembe tudatosan az átgondolt állami drogpolitika igényét a gyermekek védelmével, mintha a két dolog kizárná és nem éppen támogatná egymást. Egy demokratikus jogállamban az állam csak akkor szól bele abba, hogy ki hogyan éli az életét, amikor a saját életünkkel kapcsolatos döntéseink mások életére is rossz hatással vannak, vagy önmagunkra jelentenek veszélyt.

Az önrendelkezési jog mindannyiunkat megillető alapjog. A droghasználat tehát nem önmagában probléma: akkor válik „problémássá”, ha az államnak a polgárok jogainak védelmében be kell avatkoznia azokba a döntésekbe, amelyeket saját életükkel kapcsolatban hoznak meg. Ezért a „drogmentes társadalom” és ezen belül a „kábítószermentes Magyarország” nem csak azért elhibázott koncepció, mert nem működik, hanem mert gyerekként kezeli azokat az embereket, akik képesek döntéseket hozni saját életükről és ezzel másokat nem zavarnak, viszont nem lép fel hatékonyan azokban a valóban állami szerepvállalást sürgető esetekben, amikor a szerhasználat életeket tesz tönkre.