Hogyan tovább hazai drogpolitika?
A civil szervezetek konferenciáján a szakma képviselői nem kaptak egyértelmű válaszokat a kérdéseikre
Február 24-én a drogterületen dolgozó civil szervezeteket tömörítő négy ernyőszervezet meghívására több mint 200 szakember gyűlt össze a budapesti Magyar Telekom Székházba (amelyet támogatásként ingyen biztosított a cég!), a “Hogyan tovább hazai drogpolitika?” címmel rendezett konferenciára. A rendezvény célja az volt, hogy párbeszédet indítson el a terület kormányzati és nem-kormányzati szereplői között a magyarországi drogpolitika múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A szakmai szervezetek ugyanis hónapok óta csak úgy kapkodják a fejüket a meglepőbbnél meglepőbb kormányzati bejelentések és állásfoglalások kapcsán: menesztették a nemzeti drogkoordinátort, elvetették a nemzeti drogstratégiát, megszüntették a Nemzeti Drogmegelőzési Intézetet és elbocsátották annak igazgatóját, jelentősen csökkentették a terület költségvetését és bejelentették, hogy szigorítani kívánják a büntetőjogi szabályozást. A civil társadalom hiába várt arra, hogy a kormányzat ezeknek a döntéseknek az előkészítésébe esetleg bevonja a szakma képviselőit is: a sajtó gyakran előbb szerzett tudomást a politikai döntésekről, mint maguk a terepen dolgozó szakemberek. Még a kormány legfőbb döntéselőkészítő és tanácsadó szerve, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) tagjait is váratlanul érte a nemzeti drogstratégia visszavonása, a civil tagok ezért tiltakozásul kivonultak az ülésről.
A rendezvényre az ernyőszervezetek meghívták az előző drogkoordináció leköszönő képviselőit, Portörő Pétert és Felvinczi Katalint, akiknek így lehetőségük nyílt búcsúgondolataikat megosztani a civilekkel, és a jelenlegi kormányzat képviselőit is, akik most először mutatkozhattak be a szakmai szervezetek képviselői előtt. Téglásy Kristóf főosztályvezetőt, Müller Évát, az új nemzeti drogkoordinátort és Grezsa Ferencet, az NDI utódszervezetének új igazgatóját (ő egyéb elfoglaltságaira hivatkozva lemondta a részvételt).
Érthető tehát a nagy érdeklődés a konferenciával kapcsolatban: a szervezők eredetileg 100-150 résztvevővel számoltak, azonban a jelentkezők száma hamarosan elérte a 200-at, és 220-nál végleg le kellett zárni a WB-hoz hasonló tragédiák megelőzésének érdekében. A civilek és a sajtó meghívott képviselői tele voltak kérdésekkel: vajon mi indokolja a drogstratégia elvetését, mikor kezdik meg az új drogstratégia kidolgozását, annak mik lesznek a hangsúlyai, mi történik a pályázati rendszerrel, mi a kormány koncepciója a drogjogi szabályozással kapcsolatban, és még sorolhatnánk.
Bár a szervezők lehetőséget nyújtottak a drogkoordináció újonnan kinevezett képviselőinek a kérdések kimerítő megválaszolására, a bemutatkozásból csupán annyit tudhattunk meg, hogy a kormánynak a legaktuálisabb napi teendők elvégzése (pl. az európai uniós elnökséggel járó feladatok teljesítése vagy a KKB civil tagjainak megválasztása) mellett gyakorlatilag semmilyen hosszú távú elképzelése nincsen a drogterület átalakításáról – vagy ha van is ilyen konkrét elképzelés, azt nem kívánják megosztani a szakemberekkel.
Nem tudhattuk meg, hogy kinek milyen szakmai érveire alapozta a kormány azon döntését, hogy új drogstratégiára van szükség, sem azt, hogy ki dolgozza ki az új stratégia koncepcióját és vázlatát – bár arra ígértetet kaptunk, hogy hamarosan megtudjuk, kik vesznek részt ebben a munkában. Megjegyzés: a jelenleg hatályos drogstratégia kidolgozása már a koncepciótól kezdve teljesen átláthatóan és a szakma bevonásával történt. Nem tudhattuk meg azt sem, hogy miért van szükség a kormány szerint a Btk. módosítására, és hogy tartalmilag milyen új rendelkezésekre számíthatunk. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórmok képviselői sem kaptak egyenes választ arra a kérdésre, hogy miként tudják biztosítani a helyi drogpolitikák folyamatosságát – hiszen eddig ez a munka a drogstratégia által megszabott keretben zajlott, és félő, hogy A KEF-ek munkája teljesen megbénul.
A civil oldalról jelentkező jogos kritikákakra a kormányzati oldal többnyire sértődötten reagált: Téglásy Kristóf főosztályvezető úr nem volt hajlandó vitába bocsátkozni a jelenlegi drogstratégia állítólagos hiányosságairól, vagy az elmúlt időszak drogpolitikájának állítólagos hibáiról. Szerinte a “jövőbe kell nézni” és le kell zárni a múlt terméketlen vitáit. Szerinte a sajtóban ellene hecckampány folyik (erről azoknak a szakembereknek természetesen más a véleménye, akiket egy minisztériumi sajtóközlemény elég durva jelzőkkel illetett). Téglásy úr, aki korábban a KDNP XI. kerületi frakciójában tevékenykedett és Rétvári Bence kampányfőnöke volt, nyilvánvalóan homo novus a drogterületen, aki anyapártjának azzal a politikai ágendájával érkezett meg, hogy rendet tegyen a drogliberalizációban dagonyázó szocialisták után: arra számíthatott, hogy a civilek majd meghunyászkodott birkanyájként rezzennek össze, ha amúgy csikós hévvel megcserdíti karikás ostorát. Ezzel szemben meglephette, hogy még a konzervatív, jobboldali nézeteikről ismert szakemberek többsége sem serelgett a politikai zászló alá: a szakmai szolidaritás erősebbnek bizonyult a politikai megosztásnál.
Müller Éva, az új nemzeti drogkoordinátor nem új szereplő, hosszú évek óta tevékenykedik a drogterületen és jól ismeri annak problémáit, szakmai tudásához nem fér kétség. A korábbi kormányzat idején az Egészségügyi Minisztériumot képviselte a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságban, és a kormányváltás előtt hosszú évekig hárította a drogprevenciós akkreditációs rendszer kidolgozásának, vagy egészségügyi ellátórendszer reformjának elmulasztása miatt a tárcát ért jogos kritikákat. Úgy tűnik, a kormány ismét a villámhárító hálátlan szerepét osztotta ki rá, akinek szakmainak látszó érvekkel kell alátámasztania a nyilvánvalóan politikai érdekek és szempontok mentén kidolgozott döntéseket. Mindenesetre egy dologban kétségkívül egyet kell értsünk vele: a jelenlegi kormányátalakításnak megvan az az előnye, hogy ezentúl az egészségügyi és szociális tárca torzsalkodása nem fogja megbénítani a fontos döntések végrehajtását, hiszen a két tárca egy minisztériumban egyesült. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy a kormányzat végre egy egységes koncepció alapján újraszabályozza és egységes keretbe foglalja az alkohollal, a dohányzással, a szerencsejátékkal, a kábítószerekkel és az egyéb szenvedélyekkel kapcsolatos politikát (biopolitika), és kialakítása ennek egységes intézményi hátterét.
Egy ilyen komoly és mélyreható reformhoz azonban nem csak az eddiginél jóval nagyobb politikai elkötelezettségre és költségvetésre lenne szükség, hanem a szakma és a civil társadalom támogatására is. A jelenlegi politikailag és ideológiailag megosztó üzenetek, a militáns drogellenes retorika, a civilekkel szembeni pökkhendi és sértődött hozzáállás, az ártalomcsökkentéssel szembeni elavult vádak szajkózása kétségessé teszi egy ilyen vállalkozás sikerét. Legalábbis egy Topolánszky Ákoshoz hasonlóan széles látókörű és képességű, a civilekkel, a szakmával együttműködő és nem harcoló személyiségre lenne szükség ahhoz, hogy a jelenlegi kudarcsorozatot a kormány sikertörténetté tudja átalakítani.
Egy biztos: a lassan egy éve megalakult kormányzatnak végre tovább kellene lépnie a bizonytalan toporgás, a duzzogás és az üres lózungok szintjéről a valódi kormányzáshoz.
Sárosi Péter
