Az önazonossági törvény alapjogi problémáira hívta fel az Igazságügyi Minisztérium figyelmét 16 szervezet
A TASZ már a helyi önazonosság védelméről szóló törvény tervezetének elkészítése óta figyelmeztet arra, hogy a szabályozás alapjogokat sértő önkormányzati rendeletekhez vezethet. Azóta több kormányhivatalnak is jeleztük: az önkormányzatok sok helyen diszkriminatív szabályokat alkottak.
A TASZ kezdeményezésére a Nógrád és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal is tett lépéseket a jogszerűség helyreállítására, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal azonban nem. Most lehetőségünk nyílt arra, hogy ne csak az egyes rendeletekről, hanem a probléma alapjául szolgáló törvényről és az azt megalapozó alaptörvény-módosításról is egyeztessünk az Igazságügyi Minisztériummal.
A TASZ által előkészített anyagot további 15 szervezet írta alá. A minisztériumtól azt az ígéretet kaptuk, hogy komolyan veszik a felvetéseinket.