Barion Pixel TASZ | A közérdekű lobbi programról

A közérdekű lobbi programról

A TASZ megalakulása óta foglalkozik jogfejlesztő tevékenységgel. Ennek lényege, hogy a szabadságjogokat sértő jogszabályok megváltoztatásáért, új törvények megalkotásáért lépünk fel, a hatóságok jogsértő gyakorlatát bíráljuk. Szakvélemények elkészítésével bekapcsolódunk a jogalkotási folyamatba, beadványokkal fordulunk a különböző állami fórumokhoz.

A TASZ jogvédő szervezetként törekszik arra, hogy folyamatosan nyomon kövesse a tevékenységi körébe tartozó új jogszabályok megalkotását a koncepciók megszületésétől a törvények elfogadásáig. Ennek érdekében figyelemmel kísérjük a kormány jogalkotási programját és a parlament napirendjét. Alapvető érdekünk, hogy időben tudomást szerezzünk a jogalkotási szándékról, a tervezett módosítások okáról, főbb irányairól, és hamar megismerhessük az elkészült normaszöveg-tervezeteket. Úgy ítéljük meg, hogy az emberi jogi tárgyú törvénytervezetek kidolgozói nem nélkülözhetik a jogvédő, jogfejlesztő szervezetek tapasztalatait, észrevételeit.

A TASZ tevékenységi körébe tartozó új jogszabályok megalkotásának figyelemmel kisérése, és esetlegesen azokról vélemény, illetve TASZ álláspont készítésen kívül, hangsúlyt fektetett arra is, hogy mint érintett jogvédő szervezet a véleményezési joghoz kapcsolódó jogi környezet és gyakorlat vonatkozásában is fellépjen.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.