Barion Pixel TASZ | 20 év után távozik a TASZ-ból Kapronczay Stefánia, a szervezet stratégiai igazgatója.

Köszi, Stefi!

Kapronczay Stefánia nélkül nem az lenne a TASZ, ami. Sőt, könnyen lehet, hogy TASZ sem lenne. Ő volt az, akinek irányításával a TASZ egy stratégiavezérelt, professzionális, széles körben ismert és népszerű szervezet lett. Stefi vezetése alatt dolgozta ki a szervezet azokat a tevékenységeket, amelyek egy körülöttünk épülő autokráciában is releváns és hatékony szervezetté tették a TASZ-t.

Stefi húsz éven át volt meghatározó alakja a TASZ-nak. E hosszú idő alatt újra és újra meg kellett válaszolnunk azt a kérdést, hogy hogyan lehet a jogvédelem eszközeivel hatást gyakorolni egy változó, sokszor szűkülő szabadságterű országban. E kihívásokhoz ő nem alkalmazkodott, hanem irányt mutatott. Amikor belépett a szervezetbe, a jogvédelem elsődleges terepe az állami döntéshozók, a jogalkotók meggyőzése volt. Később a stratégiai pereskedés került előtérbe, majd a személyes jogsegélynyújtás és a közösségi mozgalmak támogatása váltak a legfontosabb eszközökké. A TASZ mindezen fordulatokon az ő vezetésével jutott keresztül, úgy, hogy közben megőrizte hitelességét, és egyre szélesebb társadalmi hatókörre tett szert.

Stefi nemcsak vezetőként, hanem jogászként is formálta a szervezet munkáját. A reprodukciós jogok védelme, az otthonszülés szabályozása és az intézmények nyilvánosságát biztosító monitorozás mind olyan területek, ahol az ő szakmai hozzájárulása maradandó értéket teremtett – nem csupán a TASZ, hanem a magyar jogrendszer számára is.

Az ő víziója volt, hogy a jogvédelem ne szoruljon a főváros határai közé. Vezetése alatt hoztuk létre három regionális irodánkat, amelyek az ország különböző pontjain teszik elérhetővé a jogsegélyt. Ugyanígy ő alapozta meg a TASZ társadalmi beágyazottságát: elérte, hogy a szervezetet évről évre több tízezer ember támogassa, és évi százmillió forintos nagyságrendben biztosítsák működését magánemberek a saját vagyonukból nyújtott adományokból. A #kellatasz kampány, a civil ellenállásban vállalt szerep, valamint a SZABAD. brand létrehozása és megerősítése mind ezt a küldetést szolgálta: hogy a jogvédelem ne egy távoli, a hétköznapi ember számára megfoghatatlan ügy legyen, hanem a szabadságszerető emberek közös identitásának része.

Stefi kezdeményezte, hogy a TASZ saját hangon, önálló eszközökkel kommunikáljon, és ezzel a jogvédelemnek egy új, autonóm pillérét építette fel. Munkáját mindig a realitások józan ismerete és a változásba vetett, megingathatatlan hit kísérte. Vezetése alatt a TASZ nemcsak erősebb lett, hanem hitelesebbé vált – nemcsak a céljait, de a közösséget is, amelyért dolgozik, közelebb hozta egymáshoz.

Szabó Máté

Amikor Stefi hívott, hogy vezessük együtt a TASZ-t, alig ismertük egymást. Valamiért mégis hitt bennem – én pedig benne. Bátor döntés volt a közös munkába belevágni mindkettőnk részéről. Az ezt követő tíz éven át tartó társvezetésünk időszaka ennek ellenére a szakmai pályám legfontosabb szakasza, amit jelentős részben Stefinek köszönhetek. Mindig új vízióval, friss gondolkodással és megoldásokkal érkezett, és nemcsak vezette, hanem folyamatosan meg is újította a szervezetet. Szerencsés vagyok, hogy ilyen szoros munkakapcsolatban lehettem vele. Kedves emlékem, ahogy munkatársak előtt, vitás helyzetekben sokszor valamelyikünk már előre megfogalmazta, mit fog a másikunk mondani, és előre meg is válaszolta az érveit. Ebből sok jóízű vita született. És számtalan helyzet, amiben már egymás mondatait is be tudtuk fejezni – ami azért sikerülhetett, mert Stefi különleges érzékkel alakít ki kapcsolatokat, könnyedén teremt figyelmet és összhangot. Nem tudom, ő hogyan emlékszik ezekre az évekre, de őszintén remélem, hogy úgy, ahogyan én: csupa jóérzéssel.

Dojcsák Dalma

Stefi egy viharos időszakban lett a TASZ elnöke – akkor még így hívták a pozíciót. Én csak az utóbbi időben kezdtem felfogni, hogy mekkora kockázatot vállalt fiatal nőként akkor. Ez csak az első volt azok közül a kockázatok közül, amelyeket felvállalt a mély elvi meggyőződései mentén. Sokunknak megtanította szervezeten belül és kívül, hogy egy jobb Magyarország akkor tud eljönni, ha merjük elképzelni azt. Tudom, hogy a következő években is azért fog fáradhatatlanul dolgozni, hogy ez a jobb Magyarország a közös képzeletünkből valósággá váljon.

Elnökség

A TASZ létfontosságú a magyar közéletben. Stefi tudásával, elkötelezettségével, és előrelátásával 20 éven át formálta es vezette a TASZ-t es vele együtt gyakran a tágabb magyar es nemzetközi civil szférát. Stefi bátor irányításával a TASZ nemcsak a jogvédelem, hanem a közösségi gondolkodás és felelősségvállalás bástyája lett. Stefinek és TASZ-nak köszönhetően tovább hihetünk a szabadságban és együtt tehetünk is érte!

Szabó Attila

Hálás vagyok Stefinek a sok intellektuális élményért: azért, hogy egy gondolkodó, a változó világra változó eszközökkel reagáló szervezetté tette a TASZ-t. Hálás vagyok azért, hogy ehhez eszközöket és mentális támogatást adott és megmutatta, milyen fontos a hosszútávú gondolkodás képessége. Sokkal kevesebbet tudnék a civilségről, ha nem dolgoztam volna vele több, mint hét éven keresztül és sokkal kevésbé merném elképzelni azt a társadalmi változást, amit el kell érnünk ahhoz, hogy egy tényleg egyenlő, bátor és szabad Magyarországon éljünk.

Boros Ilona

Az egész, lassan évtizedes TASZ-os pályafutásomat Stefi vezetése kísérte végig. Igazi mentorom volt ebben a folyamatban, iránytűként mutatta meg sokszor, hogy ebben a nehéz jogvédői szakmában hogy lehet összehangolni a határozottságot, keménységet az érzékenységgel és rugalmassággal. Hogy hogyan lehet ellentmondást nem tűrően kiállni az emberi jogokért, közben hogy lehet valóban önkritikusan felülvizsgálni a saját működésünket is, máskor hogyan sírunk együtt az ügyfeleink kiszolgáltatott helyzetén, megint máskor hogy lehet harsányan kacagva fityiszt mutatni a hatalomnak. A legtöbbet nekem ezzel a sokféle eszközt, érzelmet, elvet harmóniába rendező attitűdjével tanította, amit igyekszem tovább vinni magammal a következő évtizedemre is.

Márffy Anna

Nagyon szerencsés vagyok, hogy pályakezdőként Stefitől tanulhattam meg, hogy mit jelent jogvédőnek lenni. Hogy hogyan lehetünk alázatosak, türelmesek, egyszerre idealisták de tisztánlátók, és igazán elhivatottak a jobb világért folytatott munkában. Nagyon hálás vagyok neki azért, hogy a legnehezebb helyzetekben is inspirációt és erőt tud adni a folytatáshoz, és, hogy mindezt azzal az érzékenységgel és empátiával teszi, ami szívét adja egy jogvédő szervezetnek. Köszönjük Stefi, hogy elég bátorrá tettél minket ahhoz, hogy el tudjuk képzelni a társadalmi változást, bármilyen hosszúra is nyúlik ez a maraton!

Fernezelyi Borbála

Számomra Stefi a jogvédői példakép. Misszióvezérelt, kitartó, empatikus, rugalmas, magabiztos, de a kiszolgáltatottak felé alázatos, kreatív, nyitott, bátor és SZABAD. Stefinek köszönhetjük azt a víziót és lendületet, ami a civilek számára rendkívül nehéz időszakban is erőt adott ahhoz hogy kitartsunk amellett, amiben hiszünk és az ő erejét megsokszorozva tovább adjuk a lendületet és víziót, ami jobbá teszi ezt az országot. Nagyon fog hiányozni, de úgy érzem, hogy olyan sok évet adott ennek a szervezetnek, ami képessé tett minket arra, hogy mostantól nélküle is képviselni tudjuk mindazt, amit ő képviselt. És azt hiszem ez a legtöbb, amit a TASZ-nak adhatott!

Döbrentei Dániel

Nehéz döntés, hogy mit húzzunk alá abból a hosszú listából, amit Stefinek köszönhet a szervezet, vagy amit én magam köszönhetek neki, mégis megpróbálkozom ezzel. Mindenekelőtt az integráló vezetői képességét említeném, amivel végigkísérte a TASZ számos, egymástól sok tekintetben nagyon eltérő korszakát. Stefi nyitottsága mások ötleteire egy erős vízióval és humánus szemlélettel társul, ami lehetővé tette, hogy a legnehezebb helyzetekben is megmaradjunk motiváltnak és bajtársiasnak. Szemlélete rengeteg segítséget nyújtott abban, hogy elsajátítsak egy távlatos, strategikus és megoldásközpontú gondolkodást. Stefi emellett mindig megközelíthető maradt a taszosok számára, akinek mindenkihez van egy jó szava.

Benkő Flóra

Stefivel közösen álmodtuk meg és építettük fel az Országos-TASZ-t. Azt, hogy a szervezet az ország legkülönbözőbb helyein legyen elérhető, állandó jelleggel, közvetlenül. Nagyon sok közös gondolkodás, vita, olvasás és utánajárás, aztán még több vita vezetett minket oda, ahol most tart a szervezet ezen a téren. Ha bizonytalanság volt, ő stabil bástyaként volt jelen, akihez bármikor fordulhattam. Nagyon köszönöm Stefinek ebben a folyamatban a partnerséget. Azt, hogy úgy volt egyszerre vezető és partner, hogy mindig inkább az utóbbit éreztem hangsúlyosabbnak. Hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam, hogyan nyilvánul meg a hétköznapokban, hogy van szervezeti stratégia. Mert hiába volt meg ez a fajta gondolkodásom előtte is, a gyakorlatban Stefitől tanultam meg, hogy ezt hogyan lehet véghezvinni és képviselni a mindennapokban.

Hegyi Szabolcs

Stefivel akkor is dolgoztam együtt, amikor még alkalmazottja volt a TASZ-nak, és akkor is, amikor már a vezetője. Láttam, hogy milyen elszántsággal tud dolgozni az elesettek és kitaszítottak, a társadalom peremén élők jogainak védelmében, és kiállni azok ellen, akik elkövetik az igazságtalanságokat. Aztán azt is láttam, hogy hogy ugyanolyan céltudatosan és kitartóan vezeti a TASZ-t, és nemcsak elnavigálja az egyre ellenségesebb környezetben, hanem fejleszti is. Stefi nevéhez olyan szervezeti innovációk fűződnek, amelyek megsokszorozták a TASZ erejét és a jogvédelem hatékonyságát. És miközben végig érzékeny maradt a társadalmi igazságtalanságokra, és eltökélten dolgozott azon, hogy az ország legjobb jogvédői legyünk, végig ugyanaz a kedves ember maradt, mint akit kezdetben megismertem.

Zeller Judit

Stefit már a taszos munkám előtt is ismertem, még “betegjogos” időszakából, és elég menőnek éreztem magam, amikor rájöttem, hogy ő is tudja, ki vagyok. Igazi örömteli meglepetés volt, amikor láttam, hogy ő vette át a TASZ vezetését. Nehéz választani, hogy mi ragadott meg leginkább benne, amikor elkezdtem a TASZ-nál dolgozni. Egyszerre volt elszánt, határozott de rugalmas is, egyszerre támasztott pontos elvárásokat és tudta figyelembe venni a munkatársak vagy az ügyfelek emberi oldalát. Stefitől tanultam meg, hogy hibázhatunk és tévedhetünk – viszont fontos ezekből tanulnunk, hogy erősebbek legyünk. Hogy nem kell félnünk attól, hogy újba vágjunk bele, és türelmesnek kell lennünk, amíg az új dolgoknak eredménye lesz. Végül azt is, hogy mindig tartsuk szem előtt a nagy célunkat, és azt, hogy ennek irányába tesszük-e meg a lépéseinket.

Bognár Zoltán

Ahogy a szervezet, én is nagyon sokat köszönhetek Stefinek, nem próbálom meg most mindezt egy pár mondatba sűríteni. Számomra most talán ezek közül a legfontosabb az, hogy olyan jogvédő szervezetet álmodott meg és vezetett, amiben sokféle, nem csak jogi tudás halmozódott fel, ami lehetővé tette, hogy olyan társadalmi bázist építsünk a szervezet köré, ami példaként szolgált másoknak is a szférában. Teljes mellszélességgel tudott beállni egy hosszútávú, fáradságos folyamat mögé, aminek mostanra kézzelfogható eredménye, hogy Magyarországon sok ezer ember számára a TASZ neve összeforrt a reménnyel.

Kertész Anna

Stefi tett sokunkat képessé arra, hogy elhiggyük, egyszer egy szabadabb országban élünk majd. Igazi vizionárius vezető, aki bátor, szakmailag felkészült, eltökélt és olyan energiával képes megajándékozni a környezetét, ami miatt érdemes jogvédőnek lenni. Köszönöm neked az elmúlt közös évtizedünket, a te hited és tudásod tartott meg a legnehezebb időszakokban, és neked köszönhetjük, hogy a TASZ az ország egyik leghitelesebb és legaktívabb jogvédő szervezete lett.

Hüttl Tivadar

Pontosan 20 évet húztunk le együtt a TASZ-nál. Én még vagyok, de Stefi nélkül számomra ez egy másik korszak.

Pardavi Márta és Kádár András, a Helsinki Bizottság igazgatói

Hálás szívvel köszönjük a sok közös élményt veled, Stefi, a tervezések, megbeszélések, utazások sorozatát, amelyek során sok inspirációt, ötletet és barátságot kaptunk tőled. Nem csak kiváló szakmai partnerünk vagy, hanem egy olyan ember is, akire mindig lehet számítani és aki bátran vállalja a véleményét. Biztosak vagyunk benne, hogy ugyanolyan elhivatottsággal és lelkesedéssel folytatod majd az utadat, mint eddig. Sok sikert, energiát és örömet kívánunk neked ehhez, és bízunk benne, hogy rövidesen újra találkozunk! Várjuk a folytatást!

Fernengel Ági Közélet Iskolája, szakmai vezető

Örülök, hogy Stefivel együtt dolgozhattunk, inspiráló volt a közös munka egy ilyen lényeglátó, bátor és kíváncsi vezetővel. Mindig izgalmas folyamat együtt létrehozni valamit, és a stratégiai partnerség kapcsán a Közélet Iskolája és TASZ együttműködése a résztvevő szervezetekkel ilyen volt, amiben egymás ötleteire és erősségeire építve tudtunk együtt dolgozni, bárcsak ilyen lenne minden együttműködés. Az utóbbi időszak intenzívebb együttműködéseiben biztos alap volt, hogy szövetségesként tudtunk együtt stratégiázni, ötletelni és nehéz helyzeteket is kezelni. Sok ilyen női vezetőre van szükségünk, nagy közös büszkeségünk lehet, hogy ahhoz is hozzátettünk együtt, hogy a civil és mozgalmi vezető nőknek legyen egy támogató közege. Nagyon sok örömet, felfedezést és sikert kívánok a következő nagy fejezethez!

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.