A felnőtt lakosság 85%-a szerint a szülő maradhasson folyamatosan a gyermeke mellett a kórházban

Egy friss, 1000 fős reprezentatív kutatásból kiderül, hogy a magyar felnőttek fontosnak tartják, hogy a szülő a kórházban a gyermeke mellett maradhasson. A válaszadók emellett az orvostól kapott alapos tájékoztatást és a megfelelő higiénés körülményeket tartották kiemelten fontosnak egy gyermek kórházi tartózkodása esetén. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) mindezek előmozdításáért dolgozik a három éve futó Gyerekkel vagyok kampányában. Idén decemberben Ünnepek a kórházban névvel indít akciót, amelynek során a kórházban tartózkodó gyermekek és szüleik ajándékcsomagot kapnak.

Egyetértés: a szülő maradhasson gyermekével a kórházban is!

A TASZ által rendelt, 18-59 éves korosztály körében készült, 1000 fős reprezentatív kutatás tanúsága szerint a felnőtt  lakosság 85%-a gondolja úgy, hogy a szülő, ha úgy akarja, akár folyamatosan a kórházba került gyermeke mellett maradhasson. 81% szerint az édesanyától csak akkor válasszák el egészséges újszülöttjét, ha ő ezt kifejezetten kéri. A TASZ három éve futó Gyerekkel vagyok kampányában évek óta azt hangsúlyozza, hogy ez nem csak igénye, hanem a törvény által garantált joga is a szülőknek.

A tisztaság és a tájékoztatás a legfontosabb

A fenti két kérdés mellett a kutatásban nyolc felsorolt szempontot is értékeltek a megkérdezettek, aszerint, hogy mennyire tartják fontosnak egy gyermek kórházi tartózkodása során. A grafikonon is látható, hogy a szempontok közül az intézményben lévő higiénés körülményeket és  a megfelelő tájékoztatást tekintik a legfontosabbnak. De az összes többi szempont is fontos vagy nagyon fontos a válaszadók több mint 85%-a számára:  a korszerű eszközök és a kíméletes eljárások alkalmazása, a gyermekre szabott, gyerekbarát környezet, a gyermekjátékok jelenléte. Emellett az is, hogy olyan körülmények legyenek a kórházban, amelyek segítik a szülő benttartózkodását, tehát hogy kulturált körülmények között tölthessék a kísérők a gyermekük mellett az éjszakát. A kutatásból kiderül, hogy a kisgyermeket nevelő szülők számára mindezek még inkább fontosak.

A TASZ mindenki véleményét, tapasztalatát várja

A TASZ 2017 őszén feltérképezte a gyermekellátást végző kórházakat, hogy kiderüljön, melyek a leginkább gyerek- és szülőbarát intézmények. A megújult oldal a tasz.hu/gyerekkelvagyok címen érhető el. Az oldal hiánypótló, hiszen az összes, gyermekeket ellátó magyarországi kórház saját adatlappal jelenik meg rajta, amelyen hasznos információk mellett (látogatási idő, útvonaltervezés, osztályok telefonszáma, stb.), a gyermekbarát szempontok alapján kialakított értékelés is szerepel. Valamint a szülőknek is lehetőségük van az általuk megismert kórházról értékelést adni, a jó és rossz tapasztalataikat megosztani.

Nagy örömünkre a három éve zajló kampányunk legfőbb tanulsága az, hogy egyre több helyen oldják meg, hogy a szülő kulturált körülmények között maradhasson a gyermekével a kórházban. Azt tapasztaltuk, hogy a kórházak egyre inkább odafigyelnek arra, hogy gyerek- és szülőbarát ellátást nyújtsanak. Úgy látjuk, hogy a változtatás elsősorban nem pénz kérdése, hanem a tenni akaráson és a jószándékon múlik. A sok jó példa mellett azért persze még jócskán vannak olyan intézmények, amelyeknek van mit javítaniuk a jelenlegi ellátáson. A legtöbb esetben a megfelelő tájékoztatás hiányzik, illetve több kórházban különböző feltételekhez kötik a szülő benttartózkodását. Máshol csak költségtérítés ellenében maradhat a szülő a gyermeke mellett. A körülményektől függetlenül is, egy gyermek kórházba kerülése drámai esemény, különösen, ha az ünnepekre esik a kórházi tartózkodás. Ezért a TASZ idén decemberben ajándékcsomaggal könnyíti meg a kórházban tartózkodó gyerekek és szüleik éjszakáit.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Azt hittem, jobban járok, ha nem az autót viszem szervizbe, hanem én megyek orvoshoz.

Képzeld el, hogy 15 éve minden nap ugyanazon az útvonalon mész a reggeli csúcsban munkába, majd a délutáni dugóban haza. Eleinte még felhúztad magad egy-egy szabálytalan sávváltáson, de mostanra már megszoktad az állandó dudálást is, és már az állami rádióból szóló propaganda sem hoz ki különösebben a sodrodból. Újabban azonban visszatérő fájdalmat érzel a lábadban, mikor kiszállsz az autóból.

A TASZ bepereli az ÁNTSZ-t a kórházi fertőzések nyilvánosságáért

Arra hivatkozva, hogy döntés-előkészítő adatnak minősülnek, megtagadta az ÁNTSZ a TASZ közérdekűadat-igénylésének teljesítését, amelyben a TASZ a kórházi fertőzések számára kérdezett rá. 

AIDS Világnap 2014 - Magyarország: javuló betegellátás, növekvő fertőzött szám és új fenyegetettségek

A betegellátás területén mérföldkőnek számít a vidéki központok megnyitása, ugyanakkor a megelőzés terén Magyarország rosszabbul teljesít. Míg az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ adatai szerint az Európai Unióban csökkent az új HIV-esetek száma az elmúlt 10 évben, hazánkban azonban négyszeresére nőtt. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azonnali felelős szerepvállalásra szólítja fel az egészségügyi kormányzatot, hogy a jelenlegi trend visszafordítható legyen. A TASZ szerint a prevenciós munkát végző civil szervezetek megerősítésére és célzott szűrőprogramokra van szükség.