A kormány nehezíti a hatékony fogamzásgátlást

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a NANE Egyesület, a Patent Egyesület és a Társaság a Szabadságjogokért nyílt levélben kérte az Egészségügyért Felelős Szakállamtitkárságot, hogy jelölje meg, mely okok miatt nem látja biztonságosnak, hogy a sürgősségi fogamzásgátló tablettát vény nélkül hozzáférhetővé tegyék – az EU szerveinek ajánlása ellenére – illetve mit lát szükségesnek ahhoz, hogy ez megvalósulhasson.

Dacára annak, hogy az Európai Gyógyszerügyi Hivatal ezzel foglalkozó bizottsága (továbbiakban CHMP), valamint az Európai Bizottság is az ellaOne nevű esemény utáni fogamzásgátló tabletta vény nélkül elérhetővé tétele mellett áll ki, Magyarországon az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrég kiadott közleménye szerint a tabletta hazánkban „betegbiztonsági kockázatok” miatt továbbra is vényköteles marad.

Az ellaOne egy esemény után használható tabletta, mely akár 120 órán belül (5 nap) is hatékony lehet, és megelőzheti a nem kívánt terhességet. Fontos azonban kiemelni, hogy a tabletta legbiztonságosabban az első 24 órában fejti ki hatását. Érthető módon így ahatékonyság akkor a legmegfelelőbb, ha a hozzáférést minél könnyebbé és gyorsabbá teszik.

A minisztériumi közleményben hivatkozott betegbiztonsági kockázat az európai engedélyezési eljárásban már tisztázásra került: csak olyan gyógyszer kaphat engedélyt, melynek az előnyei meghaladják a kockázatokat. A tabletta vény nélkül is biztonságosan alkalmazható, az EU-ban 2009-ben engedélyezték, és azóta széles körű információk állnak rendelkezésre az előnyökről és kockázatokról.

Érdemes megfontolni, hogy mi szolgálja jobban a nők egészségét, biztonságát és a későbbi gyermekvállalás elősegítését: egy idejében alkalmazott sürgősségi tabletta vagy ennek hiányában, illetve a késleltetett hatás esetleges következményeképpen a nem kívánt terhesség művi megszakítása.

A szervezetek végezetül emlékeztetik a magyar kormányt, hogy az ENSZ CEDAW Bizottsága 2013-ban az alábbi ajánlást fogalmazta meg számukra: "biztosítson megfelelő hozzáférést családtervezési szolgáltatásokhoz és megfizethető fogamzásgátló eszközökhöz, beleértve a sürgősségi fogamzásgátló készítményeket is, minden nő számára (...), és szüntesse meg a sürgősségi fogamzásgátlás vénykötelességét".

A magyar döntés a szervezetek számára elfogadhatatlan. Az EU 28 tagállamából huszonkettőben recept nélkül elérhető a tabletta, a bizottsági ajánlást követően még a nagyon szigorú abortuszpolitikát folytató Lengyelország kormánya is bejelentette, hogy feloldja a sürgősséi tabletta vénykötelességét. A magyar ismét szembemegy az európai gyakorlattal, ezzel kockáztatva a magyar nők biztonságát és egészségét.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Mindenki mulasztott az ajkai CT ügyében, a legfontosabb kérdésekre meg senki nem tudja a választ

A nyár közepén robbantotta a hírt az RTL Klub Híradója: az ajkai kórház elavult CT-je egy beteg életét követelte. A hír hallatán gyorsan bejelentették: mobil CT-t kap a kórház. A kormánypropaganda diadalmasan nyugtázta, hogy milyen szépen megoldották a problémát, és senki sem kérdezte meg: hogyhogy 5 évig nem tűnt ez fel senkinek? Annyi kérdésünk volt, hogy öt különböző adatigénylést küldtünk szét, nagyjából meg is jöttek a válaszok. Mielőtt továbbolvasnának, javasoljuk: kapaszkodjanak meg erősen.

Itt a TASZ Nagy Kórháztesztjének eredménye!

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) „Gyerekkel vagyok” c. kampánya keretében egyedülálló felmérést végzett a magyarországi egészségügyi intézmények körében: összesen 64 közérdekű adatigényléssel fordult szülészetet, illetve gyermekosztályt működtető kórházakhoz. Az összegyűjtött adatok alapján olyan nyilvános adatbázis készül, mely a szülők számára hasznos tájékozódási forrásként, a szakembereknek pedig a szakmai ajánlások alapjául szolgálhat.

AIDS világnapi üzenetek

A TASZ kisfilmje 2012 AIDS világnap alkalmából