A TASZ jelentése a regölyi fogyatékos személyek otthonáról

A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben tényfeltáró monitoring-programot indított. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. 2010. június 7. és 9. között Regölyben jártunk. Olvassa el a TASZ jelentését!

A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben tényfeltáró monitoring-programot indított. A program keretében a TASZ munkatársai és felkért szakemberek tesznek 3-4 napos látogatásokat szociális otthonokban. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. A látogatók tájékozódnak az intézmény szakmai munkájáról, betekintést nyernek a mindennapok menetébe, a látogatás legnagyobb részében személyes beszélgetéseket folytatnak a lakókkal.

Az második látogatásra – a Tolna Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézményével kötött megállapodás alapján – a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény regölyi székhelyű Margaréta Otthonában került sor.

A látogatók tapasztalatai szerint a munkatársak és az intézmény vezetősége igyekszik tiszteletben tartani a lakók alapvető emberi jogait; az intézményben súlyos és rendszeres alapjogi sérelemre utaló jeleket nem találtak; mindazonáltal tény, hogy a lakók sok esetben akadályoztatva érzik önálló döntéshozatalukat, és korlátozva önrendelkezési jogukat az intézményen belül.

A TASZ megállapította, hogy az intézményben élő személyek rehabilitációját az intézmény nem képes hatékonyan biztosítani: az intézményben töltött időre vonatkozó adatok, az intézmény vezetője és a lakók egybehangzó beszámolója szerint az intézményből való kikerülésre alig van esély. Ennek oka részben az ellátórendszer szerkezetéből fakad.

A lakók önállóságának biztosítása, jogaik tiszteletben tartása és társadalmi integrálódásuk érdekében a TASZ több javaslatot ajánlott az intézmény vezetőjének és munkatársainak figyelmébe: a személyes dokumentumok feletti rendelkezés biztosítását, az intézmény elhagyása adminisztratív szabályainak újragondolását, az egészségügyi jogokkal és szexualitással kapcsolatos felvilágosítás bevezetését, a fogamzásgátlás a jelenleginél érzékenyebb, a nők testi integritására fokozottabban ügyelő kezelését, a lakókkal folytatott kommunikációban az egyenrangúság hangsúlyozását, valamint a jövedelmek feletti rendelkezés jogosítványainak minimális mértékű korlátozásához szükséges intézkedések megtételét.

A teljes terjedelmében letölthető jelentés (pdf) tartalmazza Dunai Jánosné, a Margaréta Otthon vezetőjének megjegyzéseit.


Korábbi jelentések:

1. Fogyatékos személyek emberi jogai a Fővárosi Önkormányzat Darvastói intézményében (2010. október 11.)

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Bántalmazás, megalázás egy Baranya megyei intézményben

Erős hangvételű jelentést tett közzé Székely László ombudsman egy fogyatékossággal élő emberek otthonául szolgáló Baranya megyei intézmény vizsgálatát követően. A TASZ bejelentése folytán indult ellenőrzést követően nem zárható ki, hogy a TASZ által jelentett megalázó bánásmód, bántalmazás megtörtént. A Biztos felkérte az intézmény vezetőjét, hogy vizsgálja ki az eseteket.

KISOKOS: Hogyan juss ki a zárt osztályról?

“2002-ben egy nyílt pszichiátriai osztályon voltam. Éjszaka zaklatottnak éreztem magam, és nem tudtam aludni. Nem akartam felébreszteni a szobatársaimat, így fel-alá mászkáltam a folyosón. A nővér rám szólt, hogy ha nem megyek vissza a szobába, akkor a figyelőbe küld. Nem tudtam, hogy a figyelő ugyanaz, mint a zárt osztály.”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Európában a felnőtt lakosság mintegy 27%-a küzdött valamilyen mentális nehézséggel csak az elmúlt évben. Az elérhető legfrissebb adatok szerint Magyarországon is több mint fél millió ember kap évente pszichiátriai/pszichológiai kezelést valamilyen egészségügyi intézményben. Még ennél is nagyobb azoknak a száma, akik problémáikkal magánúton, vagy egyáltalán nem fordulnak szakemberhez.


Pereljen a választójogáért! Gondnokság alá helyezett polgároknak jogsegélyt nyújtunk

A TASZ ingyenes jogsegélyt és jogi képviseletet ajánl olyan gondnokság alá helyezett, választójogukban korlátozott személyeknek, akik választójogukkal élni kívánnak.