A TASZ véleménye a Btk. tervezett módosításáról

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) véleménye a büntető törvénykönyv kábítószer-szakaszainak módosításáról

A törvénytervezet drogpolitikai megalapozottságáról

Szigorú büntetőjogi kényszerrel alátámasztott „egészségügyi illetve pszichológiai kezeléssel” gyógyítani. Álláspontunk szerint azonban nem indokolja semmi, hogy a káros szokások visszaszorítását (a fogyasztó szintjén)teljesen eltérő elvek és stratégia alapján gyakorolja az állam a legális és illegális szerek esetében. Az Országgyűlés által 2000 decemberében teljes konszenzussal elfogadott és határozatban kihirdetett Nemzeti Stratégia a Kábítószer-Probléma Visszaszorításáról c. dokumentum éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a hatékony prevenció „együtt kezeli a legális és illegális drogokat”(6.2.2.2). Nem indokolja semmi, hogy az illegális szerek használatát minden esetben kóros, kényszerkezelésre szoruló tünetként határozza meg a törvény, míg a legális szerek esetében még az abúzív, intenzív használókat sem kötelezi kezelésre. A Stratégia szerint „az illegitim droghasználat pszichiátriai (betegség) modellje elsősorban a függőségi állapotok leírására alkalmas, különösen azokban az esetekben, ahol súlyos – főleg testi – elvonási tünetekkel, hosszú időtartalmú függőséggel, komorbiditással (egyéb pszichiátriai rendellenességgel), illetve más egészségügyi szövődménnyel kell számolni” (6.3.1)

Ami a kábítószer-fogyasztók problémás, intenzív szerhasználó kisebbségét illeti, nekik gyakran valóban szükségük van egészségügyi és pszicho-szociális szolgáltatásokra, azonban ezeknek is az önkéntességet kell alapulniuk. A sikeres kezelés kulcsa ugyanis az, hogy a páciens ébredjen tudatára annak, hogy a kábítószer-használat milyen nyilvánvaló károkat okoz maga, illetve társadalmi környezete számára. A büntetőeljárás megindítása, majd feltételes megszakítása nem megfelelő eszköz arra, hogy ezen kisebbségben tudatosodjanak a szerhasználattal járó pszicho-szociális problémák, sőt, a kezeléssel és a hatóságokkal szembeni ellenségességhez és bizalmatlansághoz vezethet. Egyetlen szakember sem gondolja komolyan azt Magyarországon, hogy hat hónap alatt összesen 24 órát kitevő kezeléssel bárkit „le lehetne szoktatni”a droghasználatról, főleg nem az akarata ellenére.

Nem értünk egyet a Tervezet indoklásának azon érvelésével sem, miszerint a Nemzeti Stratégia a Kábítószer-Probléma visszaszorításáról alátámasztaná a jelenlegi büntetőjogi fenyegetettség fenntartásának szükségességét. Bár igaz, hogy a Stratégia szerint valóban „a hazai kábítószer-probléma mérséklésének egyik legfontosabb eszköze a prevenció,” azonban a dokumentum egyetlen ajánlása sem tartalmaz utalást a büntetőjogi prevencióra. A rendőrség prevenciós alapfeladata a stratégia szerint a „bűnmegelőzés,” amely „tájékoztatásra, felvilágosításra, hiteles információk közvetítésére irányuló célirányos, proaktív munkát jelent”, nem pedig büntetőeljárás megindítását (6.2.2.10). A dokumentum felhívja a figyelmet a egészségvédelem holisztikus szemléletének fontosságára (6.2.2.2). Egy ilyen holisztikus szemléletnek figyelembe kell vennie a büntetőeljárással együtt járó negatív konzekvenciákat is, illetve annak a lehetőségnek a mérleglését, hogy vajon a büntetőeljárás megindítása nem jár-e nagyobb ártalommal az egyén életében, mint a szerhasználat maga. Egyetlen országban sem készült még olyan tudományos vizsgálat, amely alátámasztotta volna, hogy a drogfogyasztók büntetőjogi fenyegetettsége a Stratégia által a kezelés két fő célkitűzéseként meghatározott mutatókban (a drogproblémákkal küzdők növekedésének megállításában és a droghasználat okozta társadalmi és egészségügyi károk és ártalmak csökkentésében) pozitív változásokat hozott volna. Hasonlóképpen megalapozatlan az indoklásnak az EU drogstratégiájára (2005-2012) való hivatkozása, amely szintén hangsúlyozza a prevenció és kezelés fontosságát, de nem beszél a büntetőjogi szankciók szükségességéről a kezelést elutasítókkal szemben. A Tervezet azonban két évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegetne minden olyan drogfogyasztót, aki nem hajlandó betegként vagy megtévedt, kóros szerhasználóként identifikálni magát.

II. Nemzetközi kötelezettségvállalások

A Tervezet indoklása szerint a drogfogyasztók dekriminalizációja nem állna összhangban az ENSZ nemzetközi kábítószer-egyezményeivel (1961,71, 88), mivel „a büntetőeljárás alternatívájaként – kábítószer-fogyasztással összefüggő kisebb súlyú bűncselekmények elkövetése esetén – mindhárom egyezmény az elterelés lehetőségét ajánlja.”
Ehhez képest a Kábítószer- és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központja (EMCDDA) 2004-ben publikált „Illegális droghasználat az EU-ban: törvényhozói megközelítések” c. jelentése szerint a fogyasztás tekintetében a depenalizáció vagy dekriminalizáció általános trendnek tekinthető az EU-ban. A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy a nemzetközi kábítószer-egyezmények határozatai nem tekinthetők önmagukban jogerősnek, csupán irányelveket tartalmaznak, amelyeket az egyes aláíró tagállamok a saját nemzeti jogrendszerük princípiumaival megegyező módon ültethetnek át jogszabályokba. Az ENSZ-egyezmények bizonyos magatartásformákat büntetendőnek rendelnek, így például a birtoklást,megszerzést, terjesztést, eladásra kínálást. Alapvető különbség van azonban a birtoklás és a személyes használatra történő tartás között,ugyanis az előbbi mindig magában foglalja az újraeladás lehetőségét, míg az utóbbi nem. Az 1961-as Egységes Kábítószer Egyezmény 36. cikkelye hangsúlyozza ezt a különbséget: „szükséges megjegyezni, hogy az 1. paragrafus nem a ’használatra’ utal.” A ’61-es konvenció határozott vonalat húz a fogyasztói és terjesztői típusú magatartások közé, és csak az utóbbit rendeli büntetni. Az 1988. december 20-án Bécsben kelt Nemzetközi Egyezmény 3. cikkelyének 2. paragrafusa ezzel szemben egyértelműen megköveteli az aláíró felektől „a kábítószerek személyes használatra történő tartásának, megvásárlásának és termesztésének bűncselekménnyé nyilvánítását.” Ez a megfogalmazás önmagában egyértelmű utalásnak tűnik arra, hogy a kábítószer személyes használatra történő megszerzése és tartása bűncselekmény, így büntetőjogi szankciókkal kell járnia.

Az EMCDDA jelentése szerint azonban a cikkely szerkezetének, a Hivatalos Kommentárnak és a rendelkezésre álló jogi szakirodalomnak az átfogóbb elemzése árnyalja ezt a képet. A 2. paragrafus ugyanis kiköti, hogy az aláíró tagállamoknak meg kell fontolniuk, hogy a drogfogyasztók kriminalizációja nem ütközik-e alkotmányos alapelveikbe vagy jogrendszerük alapkoncepcióiba. Ugyanezen cikkely 1. paragrafusa, mely a kereskedői magatartások kriminalizációját írja elő, nem tartalmazza ezt a kikötést – ez is arra utal, hogy a drogfogyasztók kriminalizációja vagy dekriminalizációja terén a konvenció jóval nagyobb teret enged az egyes tagállamok jogalkotóinak és politikai döntéshozóinak, mint a kereskedői típusú magatartások esetében. Az 1988-as egyezmény kommentárja szerint a 3. cikkely célja „a nemzeti büntető-igazságszolgáltatási rendszerek hatékonyságának javítása a drogkereskedelem elleni harc terén.”A cikkely tehát a kábítószerek személyes használatra történő tartásának kriminalizációját csak abban az esetben tekinti szükségesnek, ha az adott állam nemzeti drogstratégiája, drogpolitikája prioritásnak tekinti a drogfogyasztók üldözését ennek az általános célnak az elérése érdekében. A nemzetközi egyezmények törvénybe foglalásáról szóló 1969-es bécsi egyezmény szerint az aláíró feleknek a konvenciókat saját „jó belátásuk” illetve „a konvenciók célja és szándéka” alapján kell értelmezniük. Úgy gondoljuk, az ENSZ kábítószerügyi konvenciók értelmezéséhez szélesebb közösségünk, az Európai Unió kábítószerügyi stratégiája (2005-12) és akcióterve (2005-08), illetve szűkebb hazánk, Magyarország nemzeti drogstratégiája szolgálhatnak iránymutató kulcsdokumentumként. Sem az európai uniós, sem pedig a magyarországi drogstratégia nem tekinti prioritásnak a büntetőjog alkalmazását a keresletcsökkentés terén, csakis az önkéntes alapú egészségügyi és szociális szolgáltatások fejlesztését. Az európai uniós jogharmonizáció ugyanakkor azt is megköveteli a jogalkotóktól, hogy figyelembe vegyék az EU tagállamokban széles körben alkalmazott büntetőpolitikai megoldásokat a fogyasztói típusú elkövetői magatartásokkal szemben.

III. A dekriminalizáció modelljei

Az enyhébb drogpolitikájáról jól ismert Hollandia mellett a dekriminalizációs modelleknek számos más, kevésbé közismert példáját találjuk meg az Európai Unió tagállamai körében. A következőkben szeretnénk felhívni a figyelmet azokra az országokra, amelyek aláírták ugyan mindhárom nemzetközi kábítószer-egyezményt, mégis megtalálták annak a módját, hogy mentesítsék a drogfogyasztókat a büntetőjogi fenyegetettség alól. Ezek a példák azt bizonyítják, hogy a fogyasztók tekintetében a büntetőjogi fenyegetettség megszüntetése összeegyeztethető Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaival és megfelel az EU drogpolitikai trendjeinek is.

1. AUSZTRIA. Az osztrák Btk. a kábítószer személyes használatra történő tartását bűncselekménynek tekinti, ugyanakkor a szankciókat jóval enyhébben határozza meg a magyar jogszabálynál: „27. Cikkely. (1) Bárki, aki a jelenlegi jogszabályok megsértésével kábítószert megszerez, tart, termel, importál, exportál, másik személynek átad vagy megvásárol, hat hónapig terjedő szabadságvesztéssel és 360 napnyi elzárásnak megfelelő pénzösszeggel büntetendő.” A szabadságvesztés büntetés vagy a pénzbüntetés kiszabására azonban csekély mennyiség esetén szinte soha nem kerül sor. Egy 1998-as törvény (BGBl. l 112/1997) ugyanis a korábbinál szélesebb hatáskört biztosít az ügyészeknek abban, hogy ne kezdeményezzék büntetés kiszabását a kábítószerek személyes használat céljából történő megszerzése és tartása miatt (35, 1).

2. DÁNIA. Dániában a kábítószerek csekély mennyiségű tartásával kapcsolatos magatartásokat nem a Btk.-ban, hanem egy önálló törvényben, az Eufórikus Anyagok Törvényben szabályozzák. Ez a törvény a csekély mennyiségű tartásért pénzbüntetést vagy 2 évig terjedő szabadságvesztést ír elő, a szankciók a drog fajtájától és mennyiségétől függően változhatnak. A dán Btk.191.§. csak akkor lép életbe, ha az elkövető kereskedik vagy kereskedési szándékkal birtokol drogot egy bizonyos mennyiségi határ fölött (25g heroin v. kokain, 50g amfetamin, 10 kg kannabisz).

2, PORTUGÁLIA. Portugáliában 2001 júliusáig a kábítószerek személyes használat céljából történő tartása bűncselekménynek számított, mely 3 hónapig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel volt büntetendő. A kormányzat azonban 2000-ben jóváhagyta annak a független tudományos bizottságnak (Comissão para a Estratégia Nacional de Combate à Droga, 1998) a jelentését, amely szerint nincs bizonyíték arra, hogy a fogyasztók büntetőeljárás alá vonása helyes és hatékony beavatkozási forma lenne. A parlament ezért a 2001. évi XXX. törvényben az 1988-as ENSZ konvenció által meghatározott kereteken belül a fogyasztást a szabálysértési jog hatáskörébe utalta át: „2. Cikkely 1. Az előző cikkelyben hivatkozott kábítószerlistán szereplő növények, anyagok és készítmények személyes használatra történő fogyasztása, megszerzése és tartása szabálysértés. 2. A jogalkotó szándéka szerint a személyes használatra megszerzett vagy fogyasztott anyag mennyisége nem haladhatja meg egy átlagos személy 10 napi személyes használatra szánt adagját.” Abban az esetben, ha az elkövető csekély mennyiségű kábítószert tartott magánál, és nincs terjesztési szándékra utaló jel, az anyagot lefoglalják, az ügyet pedig egy jogászból, egy orvosból és egy szociális munkásból álló bizottság elé továbbítják. A bizottság megállapítja, hogy szükség van-e az elkövető kezelésére vagy rehabilitációjára, alkalmi fogyasztók további jogkövetkezményre nem számíthatnak, az eljárást felfüggesztik. Ez a rendszer megfelelő szűrést biztosít az szociális, kontrollált droghasználók és a problémás drogfüggők elkülönítéséhez.

3. CSEH KÖZTÁRSASÁG. Csehországban egészen 1998-ig nem számított bűncselekménynek a kábítószerek csekély mennyiségben saját használatra történő tartása, ekkor azonban a parlament egy törvénnyel (1998. évi CXII. tv.)bűncselekménynek nyilvánította a csekély mennyiségnél nagyobb mennyiségű kábítószer tartását. A törvény kiegészítette a Büntetőtörvénykönyvet a 187a Cikkellyel: „187a (1) Bárki aki kábítószert, pszichotróp anyagot vagy mérget a csekély mennyiséget meghaladó mennyiségben hatósági engedély nélkül tart két évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő.” A „187. (1) Bárki aki kábítószert, pszichotróp anyagot vagy kábítószert illetve pszichotróp anyagot tartalmazó készítményt, prekurzor anyagot vagy mérget termel, importál, exportál, szállít, kínál, közvetít vagy más személynek való átadás céljából tart, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A csekély mennyiség határait a főügyész 2000. évi 6. sz. határozata szabta meg: heroin – 10 adag (100 mg/adag); kokain – 10 adag (50 mg/adag); amfetamin/Metamfetamin(pervitin) – 10 adag (50 mg/adag); MDMA (ecstasy) – 10 adag (100 mg/adag); LSD – 10 adag (egy trip/50 mikrogramm); marihuána – 20 cigaretta 1.5 %-os delta 9 THC tartalommal). Kábítószer csekély mennyiségben történő tartására nem a Btk., hanem a Szabálysértési Törvény 30. Cikkelyének 1.§-ának i bekezdése vonatkozik. Eszerint „aki hatósági engedély nélkül csekély mennyiségű kábítószert tart személyes használatra, szabálysértést követ el.” A Cseh Köztársaságban a kábítószerrel való visszaélés bűncselekmény miatt indított eljárások mintegy 90%-a nem fogyasztói jellegű elkövetői magatartások ellen indul– az arány éppen fordított, mint Magyarországon.

A Tervezet Btk-t módosító paragrafusairól

IV. Előzmények

A büntető törvénykönyvnek a visszaélés kábítószerrel bűncselekmény tényállását először 1993-ban vizsgálták felül, újdonságként bevezették az elterelés intézményét a fogyasztók számára. Az 1993-tól 1999. március 1-ig hatályos szabályozást sok kritika érte, melyek lényege az volt, hogy a büntetések szigora megfelelő, de a rendelkezések nem kellően differenciáltak, mert nem tesznek különbséget a fogyasztók és a kereskedők között.
Az 1998-as választásokat követően az első törvénymódosítások között volt a büntető törvénykönyv szigorítása. Ekkor szétválasztották a fogyasztói és terjesztői típusú magatartásokat, új, súlyosabban büntetendő eseteket vezettek be,emelték a büntetési tételeket, szigorították a mennyiségi határokat, és az elterelés lehetőségét csak a kábítószerfüggőknek biztosították, viszont az ő esetükben kereskedés is enyhébben volt büntetendő.

2003-ban ismét átfogó módosításra került sor, tovább differenciáltak a bűncselekmény súlya szerint, indokolt esetekben alacsonyabban határozták meg a büntetési tételeket, és az elterelést ismét biztosították a nem kábítószerfüggő fogyasztóknak is. A korábbi szabályozásokhoz képest lényeges liberalizálást az jelentett, hogy a fogyasztók akkor is választhatták a féléves kezelést, ha közösen használtak drogot, és ilyen alkalommal kínálás-átadás is történt. Ez a lehetőség megillette azokat is, akik védett helyszínen (pl. oktatási intézményben) szívtak el együtt egy marihuánás cigarettát, és azokat a 21 éven aluliakat is, akik 18. éven aluliakkal füveztek együtt.

V. A módosítás célja

Az Alkotmánybíróság 2004. decemberében az elterelésnek az új, a fiatalok szokásait szem előtt tartó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte. A Kormány valószínűleg elsősorban emiatt tartja szükségesnek ismét a büntető jogszabályok módosítását, azonban a Tervezet nem csak az elterelésre vonatkozó új szabályokat tartalmaz, hanem az egész tényállást érintő módosítást jelent.

Meg kell említeni azt is, hogy az Európai Unió Tanácsának 2004/757/IB kerethatározata előírja, hogy 2006. május 12-ig a tagállamoknak meg kell határozniuk azon kábítószerek jegyzékét, melyek veszélyesebbek az egészségre, és kábítószer kereskedelem miatti büntetéseket ennek megfelelően is differenciálni kell. („A büntetések szintjének meghatározásakor figyelembe kell venni az olyan tényeket, mint az értékesített kábítószer mennyisége és típusa…”)

Az elkészült Tervezet ilyen differenciálást nem tartalmaz, tehát 2006. május 12-ig ismét módosítani kell majd a büntető anyagi szabályokat .

Az elterelésen felüli módosítások célja az egységes jogértelmezéshez szükséges világos jogi norma megfogalmazása, és tettarányos büntetés biztosítása. Ez az igény már évek óta jelen van a jogalkalmazók körében, mert az ügyészség és a bíróság értelmezése egy-egy alapvető kérdésben eltér egymástól, és a különböző bíróságok sem azonosan ítélnek meg azonos cselekményeket.

A jogalkalmazói gyakorlatban elsősorban a következő jellemző problémák merülnek fel:

1. Kábítószerek összegzése
2. Egység vagy halmazat

Ad.1. Kábítószerek összegzése
A Legfelsőbb Bíróság 155. BK állásfoglalásában előírt természetes egységből levezetett összegzés (különféle kábítószerek mennyiségét össze kell adni) alkalmazási körét jelenleg másként értelmezi az ügyészség, és másként a bíróságok. Az ügyészségi gyakorlat az, hogy a fogyasztás céljából megszerzett, már meg nem lévő, de a vallomások alapján rekonstruálható kábítószerek mennyiségét is összegezni kell, és ennek figyelembe vételével kell a cselekményt minősíteni. Így viszont a rendszeres kábítószer-fogyasztóknál már olyan mennyiség állapítható meg, ami mellett az elterelés nem vehető igénybe, ráadásul a büntetési tétel is magasabb. A bíróságok – a 155. BK-ban foglaltak ellenére – nem fogadják el ezt az értelmezést, elsősorban azért, mert a törvényhozó szándékával ellentétes, igazságtalan elbíráláshoz vezetne. Fogyasztó esetében a korábban megszerezett kábítószer mennyiséget figyelmen kívül hagyva, csak a ténylegesen lefoglalt kábítószert veszik figyelembe a jogi minősítés megállapításakor.

Az elterelés egyik célja viszont az, hogy a fogyasztót a lehető legkorábban engedjék el az eljárásból, és ennek formája a vádemelés elhalasztása. Tekintettel arra, hogy az ügyészség már egy évtizede ragaszkodik az összegzéshez, és ehhez valóban van dogmatikai bázisa, az ellentét nem oldható fel másként, csak a jogszabály módosításával.

Ad.2. Egység vagy halmazat
Korábban nem okozott különösebb problémát annak eldöntése, hogy egy rendbeli cselekmény elkövetését, vagy halmazatot kell megállapítani akkor, ha valaki többféle magatartást is megvalósított, ugyanis minden elkövetési magatartást egy bekezdésben soroltak fel. Azonban az 1999. március 1-én hatályba lépett módosítás, valamint a 2003. március 1-től hatályos rendelkezések is külön bekezdésben, illetve külön szakaszban határozzák meg a fogyasztói típusú, valamint a terjesztői típusú tevékenységeket. Ennek következménye az, hogy amennyiben valaki nem csak árusította, hanem fogyasztotta is a drogot, cselekményét többnyire két rendbeli kábítószerrel visszaélésként értékelik. A Fővárosi Ítélőtábla gyakorlata szerint viszont egy rendbeli bűncselekmény elkövetését lehet csak megállapítani, a legnagyobb kábítószer mennyiséghez kapcsolódó elkövetési magatartást lehet az elkövető terhére róni. Így ha valakinél jelentős mennyiségű kábítószert találnak, és az is bizonyítható, hogy jelentős mennyiségnél kevesebb az a drog, amit másoknak eladott, akkor egy rendbeli, jelentős mennyiségű kábítószerre tartással elkövetett visszaélés kábítószerrel bűntette miatt lehet felelősségre vonni, és a büntetés kiszabása körében lehet súlyosító körülményként értékelni, hogy kereskedett is. A Legfelsőbb Bíróság legutóbb egy felülvizsgálati eljárásban viszont a halmazat mellett érvelt, így vélhetően a halmazati elv győzedelmeskedik. Ez viszont az jelenti, hogy nagyobb a törvényi fenyegetettség azok esetében, akik maguk is használják, és nem csak árusítják a kábítószert.

VI. Megoldja-e a javasolt módosítás a jogalkalmazás problémáit?

A Tervezet az összegzés lehetőségét nem küszöböli ki, mivel továbbra is ugyanaz a szerkezete és a logikája a jogi normának, és így változatlanul irányadónak tekintendő, hogy az egy szakaszban meghatározott elkövetési magatartások természetes egységnek tekintendők, és a külön fajta kábítószereket összegezni kell. Eddig sem az okozott nehézséget a fogyasztók esetében, hogy az eladott kábítószert összeadták az elfogyasztottal, hiszen őket kereskedéssel meg sem gyanúsították. A megszerez, tart, termeszt, előállít, stb. magatartások, melyeket a fogyasztók is megvalósítanak, eddig is külön szakaszban szerepeltek, a helyzeten semmit nem változtat az, hogy ez a szakasz most egy külön elnevezést is kap. A fogyasztók nem attól kerültek rosszabb helyzetbe, hogy különböző tényállások szerint minősülő visszaéléseket kezeltek egységként, hanem attól, hogy a különböző időpontokban történt megszerzéseket is egységnek kell tekinteni, és ezeket a 155. BK iránymutatása szerint összegezni kell. Tehát a fogyasztókat érintő súlyos problémát a Tervezet nem oldja meg!

A jogszabály felépítéséből következik, hogy a halmazat megállapítása több szakaszba is ütköző elkövetési magatartások esetén elkerülhetetlen.
A törvényalkotónak el kell döntenie, hogy szigorúbban kívánja-e büntetni azokat, akik nem csak haszonélvezői, hanem „áldozatai” a drognak, mint azokat, akik csak kereskedelmi céllal kerülnek kapcsolatba kábítószerrel. Álláspontunk szerint nem lehet arra hivatkozva elhárítani ennek a döntésnek a felelősségét, hogy a bíróságnak joga van fogyasztó-díler esetében a halmazatot nem megjeleníteni a büntetés mértékében, mert ettől a jogi norma még igazságtalan marad.

VII. Szigorítások a Tervezetben

Az Alkotmánybíróság a kiskorúak védelmének nem megfelelő érvényesülésére hivatkozva helyezte hatályon kívül az elterelés egy részét. A Tervezetben viszont olyan új rendelkezések kaptak helyet, melyek a kiskorúakat hátrányosabb helyzetbe hozzák a korábbiaknál,igaz, ezek a rendelkezések nem az elterelést érintik.
A hatályos jogi szabályozás szerint a súlyosabban büntetendő, kiskorúak sérelmére elkövetett kábítószerrel visszaéléseket csak felnőttkorú követheti el, a Tervezetben viszont a „Kábítószerrel visszaélés és kábítószer terjesztése kiskorú felhasználásával” megnevezésű bűncselekmény elkövetője bárki, tehát kiskorú személy is lehet.
A fiatalkorú elkövetőket érinti elsősorban az a szigorítás is, hogy a védett helyszíneken a megszerzést és a tartást is magasabb büntetési tétellel kívánják fenyegetni, csekély mennyiség esetén is. A gyakorlatban jellemzően középiskolák érintettek az ilyen büntetőügyekben, felnőtt oktatási intézményben történt elkövetés, pontosabban ennek felderítése vagy feljelentése jóval ritkábban fordul elő. Ez a szigorítás, amellett, hogy indokolatlan, annak a lehetőségét is felveti, hogy a tanárok, illetve szülők körében ismét a probléma rendőrségre hárítása fog dominálni, mint ahogy az 1999-es módosítás után tapasztalható volt. Ha a Tervezet által javasolt szabályozás lép életbe, akkor a védett helyszíneken – így az egyetemi kollégiumokban, vagy művelődési házakban – elkövetett csekély mennyiségű drog tartásával vagy megszerzésével elkövetett kábítószerrel való visszaélés büntetési tétele maximum 2 évről 3 évig terjedő börtönbüntetésre emelkedik, és vétség helyett bűntett miatt fognak felelni az elkövetők – ez pedig valószínűleg maga után fogja vonni a fenti, nem célzott következményeket is.

A kábító hatású anyaggal, illetőleg szerrel visszaéléshez való segítségnyújtás elkövetője jelenleg (és korábban is) csak felnőttkorú személy lehetett, tehát szigorítást jelent, hogy a Tervezetben ennek a cselekménynek az elkövetője bárki (akár fiatalkorú) is lehet.

VIII. Ellentmondások, bizonytalan fogalmak

A fogyasztói típusú magatartásokra vonatkozó rendelkezések között helyezték el – a hatályostól eltérően – a kínál, átad elkövetési magatartásokat, ami azon a helyes megfontoláson alapszik, hogy ez a két forma éppen úgy kapcsolódhat nem kereskedelmi célú tevékenységhez, mint a terjesztéshez. Ha valaki több alkalommal ad át másnak haszonszerzés céljából drogot, akkor a kereskedés elkövetési magatartás állapítható meg, tehát a kínál és átad magatartások átsorolása nem veszélyezteti az állam büntetőjogi igényének érvényesítését. Ugyanakkor a terjesztői típusú magatartások között a Tervezet elhelyez egy új elemet, a „más személy rendszeres kábítószer-használata céljából” kínálást és átadást. Álláspontunk szerint ez a rendelkezés bizonytalan fogalmat vezetne be, a rendszeresség fogalmát még az elmeorvos szakértők sem tudják egységesen alkalmazni, így várhatóan a jogalkalmazók számára is gondot okozna az elhatárolás. Ráadásul ez a meghatározás elsősorban azokra illik, akik baráti vagy párkapcsolatban élnek, mindketten használnak valamilyen drogot, de általában csak egyikük megy el megvenni az anyagot, majd a felét átadja a társának.

A Tervezet újdonságként – feltehetően az AB döntés nyomán – új büntethetőséget kizáró okot is meghatároz. Eszerint „nem büntethető kábítószerrel visszaélés miatt, aki jogszabályban meghatározott kábítószer-függőséget gyógyító kezelést, kábítószer-használatot kezelő más ellátást, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatást nyújt”. A Btk. 283. §-a az a jogszabály, amely ezeket az ellátási formákat meghatározza, illetve a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendelet fejti ki részletesen elsősorban a felvilágosító-megelőző szolgáltatások működésének adminisztrációs kötelezettségeit. A felsorolt ellátási formák jellemzően absztinenciát megkövetelő szolgáltatások, munkatársaik még alakilag sem követtek el soha bűncselekményt azzal, hogy pl. elvonókezelést biztosítottak kábítószerfüggők részére. A Btk.1999-es módosításakor merült fel annak az elvi lehetősége, hogy mivel a fogyasztás is szerepelt elkövetési magatartásként a felsorolásban, így aki steril tűt biztosított az intravénás droghasználónak, az a bűncselekmény (fogyasztás) elkövetéséhez biztosított eszközt. Tehát kizárólag az ártalomcsökkentő szolgáltatást nyújtó, absztinenciát nem megkövetelő ellátási formákat érintetthez a jelenség, a probléma azonban a fogyasztás szó kikerülésével 2003. március 1-ével gyakorlatilag megszűnt, ez a körülmény talán elkerülte az Alkotmánybíróság figyelmét is. Álláspontunk szerint ilyen büntethetőséget megszüntető szakaszra nincsen szükség.

IX. A Büntetőeljárási törvény kapcsolódó módosítása

A Tervezetben javasolt módosítás nem harmonizál a Büntetőeljárási törvény módosítást tartalmazó, külön kezelt törvénytervezetnek az elterelésre vonatkozó javaslataival. A Btk- módosításhoz kapcsolt Be-módosítás a jelenlegi diszfunkcionális eljárási szabályokat fenntartva csak egy technikai jellegű változást javasol, nevezetesen azt, hogy a közös fogyasztáshoz kapcsolódó átadásos elterelések esetében a vádelhalasztás időtartama ne egy, hanem két év legyen. Ez a módosítás egyébként is értelmetlen, mert az eljárást azonnal meg kell szüntetni, ha valaki igazolja a féléves kezelést. Ugyanakkor a Be. szabályait vitathatatlanul, de más okból módosítani kell.

Az elterelés zavarait elsősorban a Be. 227. § (4) bekezdésének megfogalmazása okozza, és álláspontunk szerint az értelmezési problémák elkerülésére alkalmas lenne az is, ha a hatályos szövegben „a vádemelés elhalasztásától számított egy éven belül” mondatrész máshol szerepelne, és a normaszöveg az alábbiak szerint lenne irányadó: …ha a vádemelés elhalasztására a 222. § (2) bekezdése alapján került sor, vádat kell emelni, ha a gyanúsított a vádemelés elhalasztásától számított egy éven belül okirattal nem igazolja, hogy legalább hat hónapig tartó folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részesült vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt…

Így az egy év nem a kezelés teljesítésére, hanem a féléves folyamatos kezelés igazolására megszabott határidőt jelentené.

X. Normavilágosság

A Tervezet – bár az igyekezet, hogy a lehető legjobban differenciáljanak a bűncselekmények súlya szerint, elismerésre méltó – jelen formájában azt a veszélyt rejti magában, hogy a gyakorlatban a jelenleginél sokkal nagyobb mértékű bizonytalanságot fog eredményezni, ugyanakkor a korábbi jogalkalmazói problémákat sem oldja meg. Ennek elsődleges oka az, hogy a törvényi tényállás nagyon hosszú, rendkívül bonyolult, a visszautalások nagy száma, valamint a többszörös visszautalások rendkívüli módon nehezítik a megértést. Megítélésünk szerint a pontos értelmezés még a jogalkalmazóknak is nehézséget okozna, az érintetteknek, tehát a drogot fogyasztó fiataloknak pedig egyenesen esélyük sincs arra, hogy jogászi segítség nélkül tisztában legyenek azzal, hogy milyen magatartásnak mi a várható következménye. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a kábítószerek közötti differenciálást is végre kell hajtani a közeljövőben, ez pedig újabb módosítást jelent majd, s a normaszöveg még bonyolultabb lesz, hiszen a Tervezetben meghatározott tényállásba valószínűleg csak ismételt, nagyobb mértékű tényállás-átalakítás révén lehetne beilleszteni az EU által elvárt differenciálást. Megfontolandó az is, hogy indokolt-e a módosítást két lépcsőben végrehajtani, álláspontunk szerint szakmai szempontból erre a kérdésre a válasz egyértelműen: nem.

A TASZ-véleményt összeállította:
dr. Pelle Andrea, TASZ-Ügyvivő, a TASZ Jogsegélyszolgálatának vezetője
Sárosi Péter, a TASZ Drogpolitikai Programjának vezetője

Budapest, 2005. július 15.

Dénes Balázs Elnök s.k.
Társaság a Szabadságjogokért

Kapcsolódó anyagok:

Kormánytervezet a Btk. módosításáról!!!
Beszámoló a Kriminológiai Társaság üléséről
Szakértők nyílt levele Gyurcsány Ferenchez