Barion Pixel TASZ | „A Valódi Civil Partnerségért díj” jelölési felhívás!

„A Valódi Civil Partnerségért díj” jelölési felhívás!

Partnerség, együttműködés, összefogás, közös munka – rendszeresen hallhatjuk ezeket a kifejezéseket, ha a közigazgatás és a civil szektor kapcsolata kerül szóba, de azt is tudjuk, hogy sok esetben nem valósul meg a közigazgatási szervek – legyenek ezek helyi vagy országos intézmények – és a civil szervezetek tényleges együttműködése.

Ezzel együtt – reméljük – több olyan közigazgatási szerv, intézmény is létezik, amely a civil szféra irányába tanúsított, követendő magatartásával mások számára is példát mutathat. Tevékenységük, követendő példájuk azonban sok esetben rejtve marad, ezért az Ökotárs Alapítvány által koordinált Civil-Társ Trust Programiroda életre hívja a

„Valódi Civil Partnerségért díjat”.

A díjjal a Programiroda olyan helyi közigazgatási szerveket, intézményeket kíván elismerni, melyek egy adott program illetve ügy kapcsán, hatékonyan egyeztettek, együttműködtek a civil szektor képviselőivel. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet ennek fontosságára, és ezáltal hosszú távon elősegítse, hogy a közigazgatási szervek a civilek, mint megkerülhetetlen és professzionális partnerek véleményét kikérjék, valamint az általuk megfogalmazott igényeket és javaslatokat ténylegesen mérlegeljék és megvalósítsák.
A díjra, civil szervezetek jelölhetnek olyan helyi önkormányzati vagy területi közigazgatási intézményeket (Például regionális fejlesztési ügynökségek, környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, megyei FVM hivatalok, munkaügyi központok stb.), amelyek a civilekkel való példás, partneri magatartásról tettek tanúbizonyságot, értve ezalatt – többek között – az alábbi részvételi elvek gyakorlati érvényesítését:

  • az érintett felek, közösségek, szervezetek megfelelő időben történő és minél szélesebb körű bevonása;
  • az érdemi részvételhez szükséges információ teljes körű és akadálytalan rendelkezésre bocsátása;
  • a bevonás, együttműködés bárki számára nyitott és átlátható folyamatban való lefolytatása, a bekapcsolódás lehetőségének biztosítása;
  • az együttműködés, egyeztetés folyamatossága, a részvevők közötti zökkenőmentes és hatékony kommunikáció biztosítása;
  • a folyamat során érkező vélemények, észrevételek beépítése a végső döntésbe és mindennek visszajelzése a résztvevők felé.

A „Civil Partnerségért díj” szimbolikus: a díjazott helyi önkormányzat vagy közigazgatási szerv oklevelet valamint a témához kapcsolódó könyvcsomagot kap, és egy évig viselheti a Civil-Társ Programiroda „Év civilbarát intézménye” címet.
Jelölni egy konkrét együttműködés, ügy leírásával, a mellékelt pályázati űrlap kitöltésével lehet (az űrlap letölthető az www.okotars.hu/trust oldalról).

A beérkezett jelöléseket elismert civil szakértőkből álló, hattagú kuratórium bírálja el, melynek tagjai: Bullain Nilda (Európai Nonprofit Jogi Központ), Földes Ádám (Társaság a Szabadságjogokért), Kalas György (Reflex Környezetvédő Egyesület), Kiss Csaba (EMLA Környezeti Management és Jog Egyesület), Móra Veronika (Ökotárs Alapítvány), Schiffer András (Védegylet). Az elbírálás során előnyt élveznek azon jelöltek, amelyek esetében:

  •  a civil és a közszféra együttműködése nem pusztán jogi kényszerűségen alapult, hanem a közigazgatási szervtől vagy a civil szervezettől kiinduló kezdeményezés volt;
  • az együttműködés konkrét eredményekkel járt, illetve hosszabb távon is javította a közigazgatási szerv és a civilek kapcsolatát.

A jelöléseket  2006. február 20-ig várjuk levélben vagy e-mailen

(postacímünk: 1463 Budapest, Pf.: 931, illetve e-mail: info@okotars.hu). Amennyiben további információra lenne szüksége, kérjük, keresse Móra Veronikát, az Ökotárs Alapítvány igazgatóhelyettesét az alábbi elérhetőségeken: a move@okotars.hu vagy 06-1/411-3510.

A sikeres jelölő szervezetek – fáradozásuk és eddigi munkájuk elismeréseképpen – maguk is szerény díjazásban részesülnek:

– az első díjat elnyerő közigazgatási intézményt jelölő szervezet 3 tagja
– a második helyezett közigazgatási intézményt jelölő szervezet 2 tagja
– a harmadik helyezett közigazgatási intézményt jelölő szervezet 1 tagja

részvételét fedezi az Ökotárs Alapítvány, egy a felhívás témájához kapcsolódó hazai képzésen, konferencián vagy tanácsadáson. Emellett a díjazott szervekhez hasonló könyvjutalomban is részesülnek.

Kérjük, tekintsék át a pályázati kiírást, és ha ismernek olyan önkormányzati vagy területi szervet, mely példaértékű partnerségi együttműködése folytán érdemes lehet a díjra, jelöljék!

Budapest, 2006. január 18.
Szívélyes üdvözlettel:

Foltányi Zsuzsa
Igazgató
Civil-Társ
Trust Programiroda

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.