Acsai Ferenc - Tűk a szénakazalban - Amíg a készlet tart

Indulás

A KEF-eket a 2000. decemberi „Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására” című országgyűlési határozat nyomán hozták létre. A dokumentum szerint a helyi közösségek eltérő helyzete, lehetőségei és változó erőforrásai szükségessé teszik, hogy a helyi stratégiákat és operatív programokat kifejezetten helyi szereplők dolgozzák ki, mivel így sikeresebbek lehetnek a kábítószer-ügy kezelésében, mintha központi elhatározást próbálnának megvalósítani. Kábítószer-problémával foglalkozó szervezetek és ellátóhelyek természetesen a stratégia és a KEF-ek megszületését megelőzően is működtek már, a fórumok apropóján ezeket a már meglévő intézményeket próbálták összefogni és közös asztalhoz ültetni a többi helyi érintettel. A kezdetek óta hét év telt el. A működő KEF-ek döntő többsége rég túl van a kötelező feladatokon (helyzetfelmérés, stratégia és cselekvési terv készítése), és ma már konkrétumokkal kéne bizonyítaniuk, hogy tevékenységük fontos és főleg eredményes. Ehelyett a többségük ellehetetlenült: az önkormányzatok nem adnak támogatásokat a kidolgozott programok mellé. Ami pénz becsordogál, az csak a működés látszatának fenntartására elég, a fórumok viszont jogi személyiség nélkül nem tudnak az önkormányzatot megkerülve, egyedül pályázni. Az Államtitkárság egykori vezetője, a KEF-ek egyik szülőatyja, Topolánszky Ákos azt mondja, a KEF-ek felépítéséhez az Angliában 1995 óta működő „Drug Action Team”-ek (DAT) szolgáltatták a mintát – hogy alulról építkezve, a különböző szakmák együttes munkája révén váljanak a helyi drogpolitika „motorjaivá”. Csakhogy a rendkívül merev hazai önkormányzati szabályozás nem tette lehetővé, hogy a a DAT-okhoz hasonlóan a KEF-ek is hatósági jogkörökkel bírjanak. A ma a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatóhelyetteseként dolgozó Topolánszky szerint a fórumok sikeresen indultak, de főleg ott, ahol megfelelő szakembergárda állt rendelkezésre. Ahol nem, ott könnyen a gittrágás irányába vezetett a nagy lendület. Topolánszkyék viszont nem akarják a helyi erőkből szerveződött csoportokat felülről irányítani, még ha azt is látják, hogy az irány esetleg rossz. Verdikt helyett ajánlásokat, konzultációs lehetőséget, képzéseket biztosítanak, mert fontosabbnak tartják, hogy a KEF-ek munkája folytatódjon, hátha később jobb irányba fordul majd. Topolánszky úgy véli, a kábítószer-probléma „illetlen problémává” vált, ami a finanszírozásban látszik meg leginkább. „Talán megoldást jelenthetne önálló, fizetett KEF-koordinátorok kinevezése, mert társadalmi munkában egyre kevesebben hajlandók csinálni, ehhez viszont rengeteg pénz kéne.

„ Hasonlóan értékeli a helyzetet Felvinczi Katalin, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatója is. „Döntő volt, hogy egy település milyen ellátóhelyekkel és milyen szakemberekkel rendelkezik az indulásnál.” A helyi közhangulatot Felvinczi szerint sem lehet felülről irányítani, a kábítószerkérdés helyi, társadalmi megítélése pedig alapvetően befolyásolja a KEF-ek működését. „Hiába vannak – tegyük fel – jó szakemberek, ha társadalmi falakba ütköznek, majd a kudarcélmény hatására belefáradnak a munkába. Felvinczi Katalin meghatározónak tartja, hogy egy önkormányzat milyen úton próbálja orvosolni a kábítószer-problémát, mert ha a társadalmi elvárásokat szem előtt tartva a rendészeti eszközöket helyezi előtérbe, nehéz eredményeket elérni. Mint kifejtette, a helyzetet az is súlyosbítja, hogy nincs egységes drogpolitika az országban: „nagyon sokféle vélemény kering, nem egy közülük kifejezetten káros. Fizetett KEF-koordinátorok kinevezése pedig szintén csak olyan helyen vezethetne eredményre ahol amúgy is megvannak az ellátóhelyek, a szakemberek, a közös célok és a kritikus tömeg, amely magáénak érzi a problémát és a lépéseket támogatja.”

Akcióban

Székesfehérvár rögtön az első körben pályázott. A testület sokak, köztük az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet igazgatója, (az első négy évben maga is KEF-tag) Domokos Tamásszociológus szerint a szétesés határán áll. „A városi stratégia 3 évig készült, aztán jött az operatív program, amit a közgyűlés elfogadott, a program költségvetését (110-120 millió forint három évre) viszont már nem. Ezzel az aktussal nagyjából meg is pecsételődött a sorsa. Amikor ezt a tagok érzékelték, már ők sem vették komolyan az egészet. Az eredeti cél ugye az volt, hogy a szervezetek próbálják meg összehangolni a tevékenységüket, közös programokat indítsanak. Ebből semmi nem történt, nem is tudom mit csinált a KEF az elmúlt 2 évben.” Hasonlóan látja a helyzetet Párkányi András szociális munkás, aki a kezdetek óta a KEF tagja, jelenleg a Zöldalma Egészségfejlesztő Alapítvány koordinációs igazgatója. „Addig nem volt gond, amíg csak el kellett fogadni a stratégiát, majd az operatív programot. Onnantól viszont igen, mikor kiderült, hogy mennyibe kerül.” Egyetlen képviselőt leszámítva senki sem támogatta a három éves költségvetést. Az indoklás szerint nem kell három évre tervezni, válasszák ki a programalkotók az első év prioritásait, és csökkentett költségvetéssel azt terjesszék be újra. Végül ötmilliót szavazott meg a közgyűlés (a következő évtől pedig már csak két és felet). A hivatali hozzáállás pillanatok alatt élőhalott-állapotot eredményezett, és a KEF-et egyfajta kirakat intézménnyé degradálta, mivel az időnként összehívott üléseken és alibi-konferenciákon kívül semmi sem történt. A fórum hét évvel a megalakulása után is komoly identitászavarral küzd. Még a tagok számára sem világos, hogy tanácsadó vagy operatív testületben vesznek-e részt, igaz, jelenleg úgy tűnik, leginkább egyikben sem. Domokos véleménye szerint a KEF-et úgy lehet működőképessé tenni, ha megszüntetik felette a köz- és államigazgatási dominanciát. „Ha az önkormányzat ugyanúgy tagja lenne egy ilyen testületnek, de nem neki kellene ellátni a koordinációt, sokkal hatékonyabban működhetne a KEF. „Ha a vezetőt maga a testület választja és legitimálja, az erőt ad.” A KEF ehelyett leginkább egy önkormányzati bizottságra hasonlít, azzal a különbséggel, hogy míg egy önkormányzati bizottságnak van forrása, a KEF-nek nincs. Amit a működésre elnyernek az önkormányzatok, annak egy részét az apparátusra költik, a maradékot pedig reprezentációs kiadásokra.

Sokból egy sem

A siralmas városi helyzet azonban nem a gödör alja. Abból a programból, amit 2 éve célként tűzött ki, a megyei KEF (a protokollrendezvényeket leszámítva) semmit sem valósított meg. Fejér Megye Közgyűlése 2006. áprilisában fogadta el a 2006-2008 közötti időszakra vonatkozó Drogellenes Operatív Programot, amely négy fő irányt (közösség és együttműködés, egészségfejlesztés-prevenció, kezelés és rehabilitáció, kínálatcsökkentés) és mintegy 30 programpontot tartalmaz. A tennivalók egy részének határideje a múlt évben járt le, egy részük folyamatos. Felelősként – még ha nyilvánvalóan elméleti is a pozíció – minden esetben a Fejér Megyei KEF elnöke, Balsay István (1995-2006 között országgyűlési képviselő, 2006-tól a Fejér megyei Közgyűlés alelnöke) van megnevezve. Az internetes dokumentumtárnak és linkgyűjteménynek néhány kutatási eredménytől és konferencia-beszámolótól eltekintve nyoma sincs, ugyanígy az elmúlt két évben készült tájékoztató kiadványokból sem áll rendelkezésre egy sem. A megyei médiával való együttműködés az évi 3-4 rendezvényről (pl.: drogellenes rajzverseny díjainak átadása, KEF-konferencia) szóló hírösszefoglalókra korlátozódik. A médiaprogram többi eleme – drogügyi rovat elindítása, kutatások, tanulmányok megvitatása – elfelejtődtek. Az évenként kiírt pályázatokon (drogellenes rajz- és videóverseny, iskolai egészségnap) egyébként jól látszik az önkormányzatok mentalitása: adjunk egy kicsit mindenkinek, abból baj nem lehet. Így mindenki annyit kap, ami pont nem elég semmire, holott a pályázatnak épp az lenne a lényege, hogy ami kiemelkedő, az nyer, a többi meg nem. A drogügyi referensek illetve KEF-tagok, koordinátorok továbbképzése az NDI segítségével történt, helyi szinten ilyen jellegű továbbképzéseket nem tartottak. Balsay szerint viszont a képzések főleg a pályázatírói munka rejtelmeibe avatták be a résztvevőket, ez azonban egy olyan fórumnál, amelyik évente egyszer pályázik, meglehetősen sovány célkitűzésnek tűnik. A megyében futó prevenciós programokról szóló felmérések nem fellelhetők, bár Balsay szerint nem csak hogy elkészültek, de meg is találhatók a megye lapjaiban és a városi televíziók műsoraiban. Akármennyire is kerestük ezeket a lapszámokat, egyet sem találtunk. Egyedül a megyei KEF honlapján bukkantunk rá a prevenciós programokban részt vevő nyolc szervezet alapadataira. Összefoglalva: a kötelező feladatokat elvégezték, és az operatív program összeállítása is jól kidolgozott. Ám a program gyakorlati megvalósítása – mivel se pénz, se számonkérés nincs – elmaradt. A nyolc éve megyei KEF-tag Márton Zoltán, a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség titkára szerint a KEF a hiányzó anyagi és intellektuális háttér mellett azért sem tudja a feladatát ellátni, mert nincs közös akarat a politika oldalán.

Téveszmék

Pedig a Fejér megyei KEF-eknek lenne dolga. A tanárok droghelyzettel kapcsolatos tudatlanságát például jól jellemzi az Echo Oktatáskutató Műhely 2004-es, 202 pedagógusra kiterjedő felmérése. Arra a kérdésre, hogy a fiatalok melyik drogot fogyasztják leggyakrabban, a válaszadók 43%-a említette az extasy-t, 27%-a a speedet és csupán 7,5% az alkoholt, ugyanennyi a cigarettát. Azt a mondatot, hogy a legtöbb fiatalt idegenek szoktatják rá a drogra, 46% ítélte helyesnek, és 60 % büntetné a fogyasztókat. Ezzel szemben a publikus kutatások (drogfokuszpont.hu, szmm.hu, echosurvey.hu) adatai szerint Magyarországon a legelterjedtebb drogok az alkohol, a cigaretta, a kávé és a gyógyszerek. Az illegális szerek közül viszont a marihuána vezet, és csak ezután jön az említett speed vagy az extasy. Ugyanennyire egyértelmű, hogy a drogfogyasztás főleg a baráti, ismerősi körhöz köthető, és nem az idegenekhez. Logikusnak tűnne, hogy mondjuk egy KEF-konferencián, ahol nagy számban jelennek meg pedagógusok (legalábbis a minden iskolában kötelező drogügyi koordinátorok), szó esne ezekről az eredményekről, és megpróbálnák a téveszméket kiigazítani. „Az igazság azonban az – magyarázza a szociológus Domokos –, hogy egy KEF-konferenciára semmiféle szakmai felkészülés nincs. Ha valaki odaállna, hogy tessék, készült a városban egy kutatás, ami nyilvánvaló hiányosságokra hívja fel a figyelmet, tessék rá felkészülni, elhajtanák. Aki előad, az azt fogja előadni amit egyébként is szajkóz. Hogy az csak még nagyobb zavart okoz a fejekben, senkit nem érdekel. Az előadók nem veszik komolyan, a szervező apparátust meg az érdekli, hogy minden zökkenőmentes legyen.”

Első osztályba léphet

A régió egyetlen kistérségi KEF-eként működő bicskei testület szokatlanul későn, 2005 őszén jött létre, így nagyjából ott tart ahol a fehérvári 2004-ben, vagy talán még ott sem. Mivel a városnak nem volt pénze arra, hogy elvégeztesse a terület kábítószer-helyzetének felmérését, egy ideiglenes stratégiát fogadtak el, és az abban megfogalmazott pontok szerint kezdték meg a munkát. Pár hónappal később be is fejezték, mert az országgyűlési, majd önkormányzati választások eredményei új tagságot eredményeztek. 2 évnyi „0. évfolyamos” előkészítő után az új grémium tavaly év elején állt össze, és az elmaradt drog-helyzetkép feltárását tűzte ki elsődleges feladatának. Ezt követheti majd a stratégia és a cselekvési terv összeállítása. A tempót nézve legkorábban jövőre kezdődhet valamiféle operatív program, aminek eredménye további 2-3 évvel később derül majd ki, és csak remélni lehet, hogy nem a vérszegényre sikerült antrét idézi majd.

Drogambulancia vs. kórházi fejkvóták

Az országban két megyében nem működik drogambulancia, Tolnában és Fejérben. A székesfehérvári Zöldalma Egészségfejlesztő Alapítványt többek között azért hozták létre 2005-ben, hogy ezt a hiányt próbálja pótolni. Vagy úgy, hogy segítséget nyújt egy ambulancia létrehozásában, vagy úgy, hogy ők maguk hozzák létre. Mire azonban az érdemi munka megkezdődött volna, a minisztériumi források elapadtak. Bár korábban közel 40 millió forintot lehetett igényelni ambulanciára, a lehetőséget a minisztérium eltörölte. Külön keretből még lehetett volna ötmilliót szerezni, de ez semmire nem lett volna elég. A további pályázatok beadásához ugyanakkor ingatlanra lett volna szükség, azt azonban nem tudtak szerezni a várostól. Nem voltak sikeresebbek a működés finanszírozásának biztosítására tett erőfeszítések sem. A fenntarthatóság szempontjából az jelenthette volna megoldást, ha a megye és a város által közösen fenntartott Szent György Kórház lemond az addiktológiai rendelési órák egy részéről az ambulancia javára – így az OEP az ambulanciát támogatta volna. Csakhogy a megyeházán annak idején lezajlott bizottsági ülésen, ahol Párkányi András, az alapítvány képviseletében ismertette elképzeléseiket, a kórház hallani sem akarta dologról. Másfél évig lebegett a téma, mára pedig már elérhetetlennek tűnik az ambulancia. A kórház pszichiátriai osztályának vezető főorvosa, Kárpáti Róbert szerint való igaz, hogy drogambulancia elnevezésű ellátóhely nincs, de addiktológiai gondozó van, és az szerinte minden tekintetben megfelel az igényeknek. Hogy miért volt szó drogambulancia létrehozásáról, azt nem tudja, miként arról sem hallott, hogy az addiktológiai rendelési órákról való lemondással és az így keletkező OEP-támogatással működőképessé lehetne tenni egy ilyen intézményt. Egyszóval annak ellenére, hogy a városi és a megyei stratégia egyaránt tartalmazza az ambulancia létrehozását, a dologból semmi sem lett.

Súlytalanul is megy

Pécsen a Nemzeti stratégiát és a KEF-ek létrejöttét is megelőzve, 1998 óta működik az, ami Fejér megyében tíz év elteltével sem. Nevezetesen az INDÍT Közalapítvány, amely több intézményt – „Tisztás” Szenvedélybetegek Nappali Intézménye Drogkonzultációs Központ, Baranya Megyei Drogambulancia, Pécsváradi „Változóház” Drogrehabilitációs Központ, a kovácsszénájai „Mérföldkő” Rehabilitációs Központ –foglal magába. A hosszú idő alatt, tudatosan felépített rendszer alapvetően határozza meg a Dél-Dunántúlon a kábítószerügyhöz való hozzáállást. A struktúra és a vezetőség 1999 illetve 2000 óta változatlan. A közalapítvány gyakorlati oktatóhelyet biztosít a Pécsi Tudományegyetemszociálpolitikus, szociális munkás-, és pszichológus hallgatóinak, a medikusoknak, valamint a SOTE addiktológiai konzultáns és a szekszárdi Illyés Gyula Főiskola szociális munkás hallgatóinak. Rendszeresen szerveznek képzéseket az egészségügy, az oktatás és a szociális munka területén dolgozóknak, és intenzív külföldi szakmai kapcsolataik vannak. A pécsi KEF 2001-ben, a székesfehérvárihoz hasonlóan az első körben jött létre, ám ezt megelőzte a Baranya Megyei Drogellenes Munkacsoport és a Dél-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács megalakulása. Ez a két szervezet adta a szakembergárdát a térségben sorra alakuló városi KEF-eknek, majd mindezekre épült ráa Dél-Dunántúli Regionális KEF, amely az összes szereplőt összefogva dolgozott ki regionális stratégiát. Posta János, a Dél-Dunántúli Regionális KEF titkára, az INDÍT munkatársa úgy véli, a KEF-ek egyik nagy problémája a súlytalanság, ebből pedig egyenesen következik, hogy nem lehet az érdemi dolgokban előrelépni. „Ha azt mondom egy önkormányzati tárgyaláson, hogy én vagyok a KEF titkára, semmi súlya nincs.” A szerepzavar miatt Pécsen is elég hullámzó a KEF teljesítménye, és hogy mégis működőképes, az döntően az INDÍT-nak köszönhető, ami mára olyan kiterjedt szolgáltatásokat kínál, hogy nagyobb léptékben lehet gondolkozni. A városi önkormányzattól a KEF pénzt nem kap, de ha olyan elképzelésük van, amihez ingatlan szükséges, abban segítenek. A megyei önkormányzat biztosít némi támogatást. A Fejér megyei helyzetre reagálva elismerte, hogy sok helyen valóban csak a kézenfogós módszer működik, azaz ameddig megmondják, mit és hogyan kell csinálnia, addig a KEF úgy-ahogy működik, utána viszont leáll. Az önkormányzatról való teljes leválással nem ért egyet, mert az egyesületi formában való működéssel szerinte oly módon sérülne az eredeti elv, hogy az önkormányzatoknak kvázi nem maradna feladatuk az ügyben. Ehelyett, mint mondja, a regionális koordinátorok szerepét kéne növelni, akik megfelelő súllyal léphetnének fel. Posta úgy látja, hogy amíg az országos intézmények tevékenységének kormányzati szintű összehangolásáért felelős Kábítószerügyi Koodinációs Bizottság nem működik normálisan, és az érintett minisztériumok sem tudnak dűlőre jutni, hogy kinek a feladata a kábítószerügy finanszírozása, addig helyi szinten is csak módjával támaszthatók elvárások. A Dunántúl két nagy szeletének vizsgálata nem feltétlenül reprezentálja az összes működő KEF tevékenységét. Azonban az alapján, hogy míg a túlzott önkormányzati befolyás és az abból fakadó pangás számos más területen is teljesen megszokott jelenség, hosszú évek alatt felépített, civil kezdeményezésű, közfeladatokat ellátó működőképes intézményből pedig nem sok található, az arányok legalábbis sejthetők.

A Fórumok felépítése

2001. februárjában a Kábítószerügyi Koordinációért Felelős Helyettes Államtitkárság három régióban írt ki meghívásos pályázatot a húszezer főnél nagyobb lélekszámú települések számára KEF-ek megalakítására és működtetésére. Az első körben 25 város élt a lehetőséggel, jelenleg 89 KEF (1 regionális, 5 megyei, 6 kistérségi, 18 kerületi, 59 városi) működik az országban. Mivel a KEF-ek nem rendelkeznek önálló jogi személyiséggel, a pályázati támogatás elnyeréséhez hivatalos képviselőre van szükségük. Ezt a szerepet az önkormányzat tölti be, így általában az egyik elnököt és a KEF titkárát is a testület adja. A KEF-ben ott ülnek még az adott település oktatási, egészségügyi és szociális intézményeinek delegáltjai, a családsegítők, az egyházi küldöttek, a civil szervezetek, a helyi média, valamint a rendőrség és polgárőrség képviselői.

Ahol működik

Az Egyesült Királyságban a kábítószer-probléma kérdésköre a mindenkori miniszterelnök hatáskörébe tartozik. Az irányítási feladatokat az egészségügyi minisztérium és a belügyminisztérium látja el. A két tárca által közösen létrehozott Nemzeti Gyógykezelési Ügynökség (National Treatment Agency, NTA) a kezelési rendszert felügyeli, a belügy alá rendelt Drogstratégiai Igazgatóság (Drugs Strategy Directorate, DST), pedig a kommunikációt és a kínálatcsökkentés területén dolgozó szervezeteket ellenőrzi. Az NTA kilenc regionális menedzseren keresztül juttatja el terveit a 149 Drog-akciócsoporthoz (Drug Action Team, DAT), melyek közvetlenül felelősek a végrehajtásért. Így a DAT-ok biztos kormányzati és strukturális hátteret tudhatnak maguk mögött. A lokális szinten jelentkező problémákat és azok megoldási alternatíváit ugyanezen a lépcsőn visszafelé haladva, a helyi, megyei és regionális szerveződések stratégiai tervezési csoportjai összegzik, s juttatják el az NTA-n és a DST-n keresztül a szaktárcákig, melyek miniszterei közvetlenül a miniszterelnöknek jelentenek. Az ellenőrzés rendszere részletesen kidolgozott, ez minden DAT számára hozzáférhető. Az információk, adatok áramlása a rendszer egészében mindvégig biztosított, az elvégzett munka pedig folyamatosan számonkérhető. A 2000-2004 közötti időszakban az ország EU-s és egyéb forrásokkal kiegészülve közel 1 milliárd fontot fordított a kábítószer-probléma kezelésére. (Posta János közlése.)

Pénzek és adatok

Az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer adatai szerint a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok megalakulása, valamint működésük fejlesztése, és a drogprobléma kezelését célzó helyi stratégiák megvalósulásának előmozdítására kiírt pályázaton a tavalyi évben 63,3 millió forintot osztottak ki, összesen 48 megyei illetve városi KEF-nek. A Fejér Megyei KEF 2007-2008. évi működtetésére és a megyei drogellenes-stratégia megvalósítására 1.525.000 forintot, míg a Pécsi KEF működésének támogatására 2.150.000 forintot ítéltek meg. A pafi.hu pályázatfigyelő oldal úgy tudja, hogy 2008-ban az összes támogatás összege 80 millió forint lesz. Az NDI tájékoztatása szerint a 2000-2007 közötti időszakban összesen közel 479 millió forintot ítéltek oda KEF-es pályázatokra.

Drogfogyasztás

A Nemzeti Drog Fókuszpont által az EMCDDA (Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja) számára készített 2007-es jelentésből kitűnik, hogy Magyarországon az átlagnépesség drogfogyasztási szokásai nem változtak a korábbi évek adataihoz képest, az iskolás- és fiatalkorú populációban viszont összességében növekedés tapasztalható.

*HBSC (Health Behaviour in School-aged Children): az iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása

A cikk megjelent a Magyar Narancs 2008. május 22.-i számában.