Az elterelés megtartása és fejlesztése közös érdek – derült ki a tematikus konferencián

Az alábbiakban a konferencia eltereléshez szorosan kapcsolódó előadásaival foglalkozunk bővebben.

A konferencia felütését jelentő előadások az elterelésben leginkább érintett szakemberekkel, a rendőrökkel és magukkal az elterelést végzőkkel készült felméréseket mutatta be.

Dr. Molnár István Jenő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója a kábítószer-használat miatt intézkedő rendőrök körében végzett felmérést az elterelés leggyakrabban alkalmazott formájáról, a megelőző-felvilágosító kezelésről. Az áprilisban készült kutatás célja a rendőri állomány eltereléshez kapcsolódó ismereteinek és attitűdjének felmérése volt. Az eredményeket várhatóan ősszel fogják publikálni.

A kutatásba 190 rendőrt vontak be és mivel országosan nagyjából 340-350 rendőr végez hasonló tevékenységet, a kutatás reprezentatívnak tekinthető. Annak ellenére, hogy a szakmai tapasztalatuk mennyisége azonos – a megkérdezett rendőrök többsége legalább hat éve szolgál ezen a területen –, a rendőrök igen eltérő attitűdökkel rendelkeznek az elterelés kapcsán:

• kicsit több mint a felük jónak tartja az elterelést,

• körülbelül 30 százalékuk azonban eltörölné ezt a szolgáltatást,

• míg 22 százalékuk minden fogyasztót kötelezne elterelésre.

A rendőrök eltereléssel kapcsolatos ismeretei meglehetősen felületesek. Pusztán minden ötödik rendőr nyilatkozott úgy, hogy tudja, hogy mi történik az elterelésen. Tízből kilenc rendőr soha nem vett részt eltereléssel kapcsolatos oktatáson és ugyanennyien nem ismernek senkit személyesen, aki elterelést végez.

Ebből könnyen levonható az a következtetés – amelyet az előadó is hangsúlyozott –, hogy a rendőrök képzésre szorulnak ezen a területen és szorgalmazni kellene a személyes kapcsolat kialakítását a rendőrök és az elterelést végző szolgáltatók között.

A megelőző-felvilágosító kezelésre irányuló kutatás azt vizsgálta, hogy a szolgáltatást végző szakemberek mennyire tartják szükségesnek és hatékonynak ezt a kezelési formát. Ennek eredményeit Majzik Balázs, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Drogmegelőzési Programok Osztályának vezetője ismertette. Országosan 49 szolgáltató foglalkozik ezzel, ahol kliensekkel közvetlenül mintegy 150 fő dolgozik. Közülük 98-an válaszoltak a kiküldött kérdőívekre.

A válaszok alapján az elterelés legfőbb három célja a szakemberek számára a következő:

– motiválás a változásra,

– a droghasználatot kiváltó okok meghatározása,

– az önértékelés és a jövőkép támogatása.

A kapott adatok szerint az esetek 61 százalékban sikerült elérni valamilyen pozitív változást és 96 százalékban fordult elő, hogy egy kliens valamilyen más terápiás célú szolgáltatást is igénybe vett. A hatékonyságra irányuló kérdésre a többség magas pontszámot adott, ami visszaigazolja, hogy az elterelés jó eszköz a szerhasználat csökkentésére.

Felmerült, hogy hasonló kérdőívet kellene kidolgozni az elterelésben részt vevők számára is; ennek részletei jelenleg átgondolás alatt állnak.

A konferencia délutáni szekcióját Dr. Sölch Gellért Boldizsár stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg. Előadása egy párhuzamos valóságba kalauzolta a hallgatóságot. Elképzelése szerint ugyanis a magyar drogpolitika jelenleg értő kezekben van. Az államtitkár nem beszélt arról, hogy harmadik éve nincs az országnak hatályos drogstratégiája, nem esett szó a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet bedarálásáról, az egész terület súlyos alulfinanszírozottságáról és az új pszichoaktív anyagok példa nélküli elterjedéséről.

Sölch elsősorban politikai kérdésként kezelte a szakmai problémákat: úgy látta, hogy az áldatlan állapotok a 2010-ig terjedő időszakban uralkodtak, amikor a kocsmákban még dohányozni és játékgépezni lehetett. És ha ez nem lenne elég, az egyik kormánypárt ki akarta venni a kábítószer fogyasztását a büntető törvénykönyvből. (Tegyük hozzá, hogy a legtöbb uniós tagállamban jelenleg sincs nevesítve külön tényállásként a fogyasztás, csak a tartás).

Az államtitkár büszkén számolt be arról, hogy mára a drogkérdés egyáltalán nem elhanyagolt terület és szigorú normarendszeren alapul a drogpolitika, így nem kell attól félnie a területen dolgozó szakembereknek, hogy bármilyen enyhítés jönne. Az eltereléssel kapcsolatban abban látta meg a pozitívumot, hogy minél hatékonyabban működik, annál jobb a társadalomnak és annál kevesebb munkát ad a droghasználat a rendőröknek.

Az ezt követő két előadás a gyermekkori traumák hatásairól és transzgenerációs átörökítésükről szólt. Üdvözlendő döntés a szervezők részéről, hogy az eltereléstől távolabb eső témát is behoztak a konferenciára, mert így a nagy arányban rendészeti oldalt képviselő hallgatóság is szakszerű képet kaphatott a problémás szerhasználat kialakulásának okairól. Ismert, hogy a magyar drogpolitika erőteljesen büntetőjogi szemléletű, amiben a rendészeti oldal és az ellátórendszer között minimális a kommunikáció és az együttműködés. Ezért minden olyan alkalom kifejezetten hasznos, amikor a rendőrök megláthatják a droghasználó mögött az embert és megszokott szemléletmódjukból kiszakadva a szerhasználat és a függőség pszichológiai hátterére is rálátást nyernek. Éppen az ilyen alkalmak vezetnek a rendőri attitűdök megváltozásához, ahogyan ennek szükségességéről egy korábbi előadásban már szó esett.

Dr. Makara Mihály az ACE kérdőívet (adverse childhood experiences, tízkérdéses felmérés, amelyben arra kell válaszolni, hogy a kitöltőt érték-e potenciálisan traumatizáló életesemények, pl. bántalmazás, elhenyagolás vagy problémás szerhasználat) alapul véve mutatta be, hogyan járnak együtt a gyermekkori traumák a későbbi nehézségekkel. A magas „ACE szint” – tehát a traumatizáló életeseményekben gazdag gyerekkor – szinte minden esetben megsokszorozzák a problémás alkohol-, és egyéb szerhasználat, az öngyilkosság, a magasabb arányú terhességmegszakítás és spontán vetélés, az ADHD, az alacsony önértékelés, a szorongás és a depresszió esélyét. Az orvos szerint mentális védőoltás szükséges: a transzgenerációs traumák továbbadását kell megfékezni.

Dr. Komáromi Éva a traumák átörökítésének transzgenerációs modelljéről adott elő. A pszichológus azt szemléltette, hogy milyen szerepet játszanak a családi tényezők, elsősorban a szülőktől átörökölt traumák az addikciók kialakulásában. Felhívta a figyelmet a traumafeldolgozás fontosságára, amivel megszakítható a korábban megélt traumák önkéntelen és szükségszerű átadása.

Végezetül a három, elterelést végző szolgáltató előadását érdemes kiemelni. A Magadért Alapítvány, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat és a Megálló Csoport Alapítvány különböző elterelési gyakorlatokat mutatott be. Változó például, hogy teljes absztinenciát várnak-e el az elterelttől a folyamat 6 hónapja alatt, eltérő, hogy lehet-e választani az egyéni vagy a csoportos foglalkozások között és az is különbözik, hogy kérnek-e az elterelttől valamilyen formális visszajelzést a folyamat végén. Elhangzott, hogy az eltereltekkel sokszor épp olyan sikeresen lehet együtt dolgozni, mint a terápiába önként jelentkezőkkel. Volt olyan kezelőhely, amelyik a kábítószer- és az alkoholhasználókat sem különítené el élesen a terápiájukban. Közös elemként viszont minden esetben felmerült az önismeret fejlesztése, a háttérben húzódó okok feltárása és a jövőkép támogatása.