Barion Pixel TASZ | Brutálisan megverték a rendőrök – egyelőre titok marad, hogy kik

Brutálisan megverték a rendőrök - egyelőre titok marad, hogy kik

A Fővárosi Bíróság bizonyítottság hiánya miatt 2008. június 30-án napon hozott ítéletében felmentette azt a három rendőrt, akik ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség bántalmazás hivatalos eljárásban és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat.

2006. szeptember 21-én ügyfelünket, K. Áront lakóhelyén, egy Teréz körúti ház udvarán elfogása közben az intézkedő rendőrök bántalmazták. A fiatalember ellen indult eljárást már korábban megszüntették, mivel nem merült fel semmilyen bizonyíték arra, hogy részt vett volna az utcai zavargásokban. A bántalmazása miatt indult eljárásban a rendőrök elleni nyomozás során beazonosítottak három személyt, akik részt vettek az elfogásában.

A bíróság leszögezte, hogy K. Áront a rendőrök brutálisan megverték, azonban az első fokú ítélet szerint azt nem lehetett megállapítani, hogy a lakóház udvarára berohanó 8-10 rendőr körül pontosan kik voltak azok, akik bántalmazták a fiatalembert, akinek képviseletét az ellene korábban folyt büntetőeljárásban, és a hétfőn első fokon véget ért ügyben is jogsegélyszolgálatunk látja el.

Az ügyész az első fokú ítélet ellen fellebbezéssel élt.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.