Gyógyszerezni igen, dohányozni nem!

Első fokon 1/3-2/3 arányban találta megalapozottnak a Fővárosi Bíróság a TASZ keresetét, melyet jogsegélyszolgálatunk ügyvédje, Baltay Levente nyújtott be az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) ellen.

A mai napon a Fővárosi Bíróság első fokon úgy ítélte meg, hogy a TASZ által az IMEI ellen benyújtott kereset csak részben megalapozott. A bíróság így osztotta álláspontunkat a tekintetben, hogy ügyfelünk személyiségi jogai sérültek azzal, hogy nemdohányzó létére öt napon keresztül dohányzó részlegen tartották. Nemcsakhogy biztosítani kellett volna ügyfelünk számára a nemdohányzókat illető védelmet, hanem a hatályos jogszabályok értelmében az egészségügyi intézményben egyáltalán nem lehetett volna dohányzó részleg.



Az ügyfelünk IMEI-be való beutalása és a nála súlyos allergiás tüneteket kiváltó gyógyszeres kezelés két alkalommal való alkalmazása körüli jogsértések orvoslása érdekében fellebbezünk.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

KISOKOS: Adatvédelem az egészségügyben

Annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátás és finanszírozás hatékonyabb legyen, jelentősen megváltozott az egészségügyi adatainkhoz való hozzáférés szabályozása. Egészségügyi adataink, leleteink elektronikusan elérhetők minden kezelőorvos számára, aminek vannak előnyei, de hátrányai is.

Miért szállt rá az ombudsman a kormányra és a bíróságokra?

Képzeld el, hogy bevisznek a pszichiátriára, mert a szomszéd szerint öngyilkossággal fenyegetőzöl. Kopog a rendőr, te ajtót nyitsz, majd némi huzavona után bevisznek a János kórház pszichiátriájára a zárt osztályra. Érkezés után kapsz egy szurit, majd elsötétül a kép.

Hasogató fejfájásra ébredsz. Orvos sehol. A nővér kitartó könyörgésedre csak annyit felel, hogy nem mehetsz sehová, amíg az osztályvezető professzor úr haza nem enged. Ha pedig menni akarsz, azok a markos legények majd elveszik a kedved, és adnak még egy szurit.

Olvasd tovább...

Tanulságok az AIDS világnapján

December 1-je minden évben az AIDS világnapja, ezen a napon számotvetünk azzal, hogy az elmúlt egy év során mit értünk el a HIV vírussal kapcsolatban kitűzött célok közül. Sajnálatos, de az egyik legfontosabb tanulsága az eltelt időszaknak, hogy a politikai akart hiányosságai és a vírussal kapcsolatos stigma jelentősen megnehezíthetik a megelőzést és korlátozzák a HIV-vel élők joggyakorlását.