Barion Pixel TASZ | „Jogod? Van! Filmezz jogállamot!”

„Jogod? Van! Filmezz jogállamot!"

A Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és az Eötvös Károly Intézet 2011 novemberében közös pályázatot hirdetett. A pályázat kiírói olyan szinopszisokat vártak, melyek érthető, világos és szórakoztató módon mutatják be, hogy miért védjük az emberi jogokat és mit veszítenénk azok nélkül. A pályázatra 21 pályamunka érkezett, mind „hivatásos” filmesektől, mind referenciamunkával még nem rendelkező egyetemi, főiskolai hallgatóktól. A beérkezett szinopszisokat négyfős zsűri bírálta el, melynek Báron György filmkritikus, Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke, Mészáros Antónia újságíró és Török Ferenc filmrendező voltak a tagjai. A most kiválasztott szinopszisok alapján idén tavasszal elkészülnek a filmek.

Török Ferenc filmrendező elmondta, hogy viszonylag egyszerű volt a döntés, mert a zsűri szinte egybehangzóan választott. A játékfilmes győzteseknél is csak a végső sorrend volt a kérdés. Végül Tóth Barnabás lett az első, mert a zsűri véleménye szerint egy sztrájkról szóló történetének megvalósítása költségigényesebb. Az animációs kategória fődíjas alkotásában pedig egy ufó érkezik a hivatalba – a szinopszis humorával, provokatív válaszaival ragadta meg a zsűri tagjait.

 
Az „amatőr” pályázók is izgalmas ötletekkel jelentkeztek. Török Ferenc személyes kedvence a két különdíjas történet, amelyek azonban még további fejlesztésre szorulnak, ezért a zsűri konzultációs lehetőséget ajánlott fel számukra. 
 
A zsűri által díjazott alkotások:
 
Kisfilmek:
1. Tóth Barnabás: Egy idő után egyre többen leszünk
2. Simonyi Balázs: Front Office
 
Animációk:
1. Tímár Magdi: Predatorium
2. Borsody István: A szabadság kézzel fogható
 
Különdíjak a referenciával nem rendelkező alkotók számára: 
– Fatér Anna, Sipos Dániel, Vargha Bálint: A jogállam nem szerencsejáték 
– Schvarcz Fruzsina pályázata
 
A zsűri mindkét különdíjat a „kisfilm” kategóriában pályázók között osztotta ki. 
 
Díjak:
1. díj: bruttó 500 000 Ft
2. díj: bruttó 400 000 Ft
Különdíj: bruttó 100 000 Ft
 
 
A győzteseknek gratulálunk, és minden pályázónak köszönjük, hogy indult a pályázaton! 
 
További információ itt található.
Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.