Kibeszélni

A TASZ munkatársának cikke a holokauszttagadás tiltásáról a Magyar Narancs 2009. május 21-i számában

A holokauszttagadás tiltását pártolók elsőszámú érve az, hogy a holokauszttagadás nem vélemény, hanem tömeggyilkosság előkészülete, a holokauszt tagadókkal nem érdemes vitába bocsátkozni, hiszen tagadják a demokrácia konszenzuális minimumát is. Ezzel azt feltételezik, hogy a holokauszt eseményeiről, azok jelentőségéről szóló diskurzus kizárólag azt a célt szolgálhatná, hogy meggyőzze tévedésükről a holokauszttagadó fanatikusokat – erre pedig nincs esély. Mégegyszer szeretném leszögezni, hogy véleményem szerint a holokauszttagadók állításainak nyilvános, korlátozás nélküli megvitatása és cáfolata ennél jóval többről szól. A helyes kérdés így hangzik: miért van jelentősége újra és újra a társadalom elé tárni a Holokauszt megtörténtét és egyediségét alátámasztó történeti bizonyítékokat?

Nem a fanatikusok meggyőzése miatt, az biztos. Egy David Irvinget vagy Ernst Zündelt még az se győzne meg az állításaik ellenkezőjéről, ha belültetnék egy időgépbe és visszavinnék őket 1944-be. Azonban a holokauszttagadó érvek cáfolata nem csak arra lehet jó, hogy vitába bocsátkozzunk a fanatikusokkal – hanem arra, hogy az egész társadalom előtt leplezzük le a történelemhamisítást és mutassuk be a rasszista és antiszemita szterotípiák hamisságát. A holokauszttal kapcsolatban az egyik legszörnyűbb dolog az, amit Hannah Arendt a “gonosz banalitásának” nevez: a népirtást jórészt nem fanatikusok és szociopaták hajtották végre, hanem hétköznapi emberek, akik hétköznapi feladataikat végezték el. Amikor Raul Hilberg megírta nagyszabású munkáját a holokausztról, alsószintű bürokraták dermesztően személytelen irományait kellett átnyálaznia töménytelen mennyiségben. Azért is fontos a történelmi bizonyítékok nyilvánosság elé tárása, hogy bemutassuk: a holokauszt nagyon is történeti esemény volt, nem pedig holmi külső, démoni hatalom rondított bele az egyébként tökéletes kozmikus rendbe, mintegy diabolus ex machina. A holokausztot azok az állami hivatalnokok hajtották végre azoknak a bürokratikus mechanizmusoknak a segítségével, amelyek a társadalom jólétét hivatottak fenntartani az unalmas hétköznapokban.

A 80-as években Németországban a holokauszt jelentőségéről a nyilvánosság előtt zajló történészvita (Historikerstreit) sokkal többet tett a holokauszttagadás ellen, mint bármilyen büntetőjogi szankció. A vita során az is nyilvánvalóvá lett, hogy a holokauszt történelmi jelentőségét és igazságát nem pusztán a tagadók veszélyeztetik, illetve nem is ők veszélyeztetik a leginkább. Ernst Nolte például nem tagadta a tömeggyilkosság megtörténtét, de azt a náciknak a sztálinista rezsim emberirtására adott reakciójaként értelmezte, tehát a történelmi felelősséget úgymond a nácizmusról a bolsevizmusra ruházta át, ergo tagadta a holokauszt egyediségét. Deborah Lipstadt “soft core” tagadóknak nevezik azokat is, akik Izraelt a nácikhoz hasonlítják, hiszen ezzel bagatellizálják és relativizálják a náci népirtást. Meggyőződésem, hogy ma Magyarországon sem a holokauszttagadás jelenti a legnagyobb veszélyt, amelyet csak a legfanatikusabbak vallanak, hanem a holokauszt történelmi terhének, felelősségének és tanulságának elhárítása. A történelemhamisítás nem áll meg a holokausztnál, ezt jelzi a feléledő Solymosi Eszter-kultusz is.

Ezeket a jelenségeket nem lehet büntetőjogi keretek közé szorítani. A holokausztrelativizálás és a holokauszttagadás egyaránt a magyar társadalomban széles körben elterjedt antiszemitizmusban és a rasszizmusban gyökerezik, mindkettőt az táplálja. A problémát a gyökerénél – az antiszemitizmusnál és a rasszizmusnál – kell kezelni, márpedig ez nem megy büntetőjogi úton, de még puszta egyirányú tényközléssel sem. A társadalomnak ki kell beszélnie a holokausztot. Ebben valóban lenne érdemes követnünk a német példát.  
Márpedig a társadalmi kibeszélés szempontjából nagyon nem mindegy, hogyan lépünk fel a holokauszttagadókkal szemben: ha a holokauszttagadókba börtönnel fojtjuk bele a szót, engedjük, hogy mártírszerepben tetszelegjenek, ahelyett, hogy nyilvánosan megszégyenítenénk a hazugságaikat a bizonyítékok erejével.  Vegyük például azt az esetet, amikor David Irving rágalmazás miatt beperelte Deborah Lipstadtot, amiért az holokauszttagadónak nevezte a könyvében. A per során Irving nyilvánosan lepleződött le a bíróság és a nyilvánosság előtt mint hazug – az általa rágalmazással vádolt amerikai történész olyan impozáns mennyiségű bizonyítékot tett le az asztalra, amelynek súlya alatt porrá omlottak Irving érvei. Nem csak jogilag, hanem erkölcsileg is vesztesen jött ki a perből. Egy holokauszttagadó, Bradley Smith például azt írta az Irving v. Penguin/Lipstadt ítéletről, hogy ez “az eddigi legnagyobb csapás, amit a Holokauszt revizionizmus valaha is elszenvedett”.

Ezzel szemben amikor Ausztria holokauszttagadás miatt büntetőeljárást indított Irving ellen, ő önként és dalolva utazott Bécsbe, hogy ott eljátsza a szólásszabadság és a tudomány mártírjának szerepét. Ez a per csak az összeesküvés-elméletek híveinek számát és eltökéltségét növelte ahelyett, hogy leleplezte volna a holokauszttagadás mögött megbúvó aljas szándékokat. A brit The Independent c. lap cikke például “a szólásszabadság kényelmetlen bajnokaként” festette le Irvinget, akit valószínűleg nagy elégedettséggel töltöttek el a hasonló jellemzések.

A tiltáspártiakkal elsősorban abban nem értek egyet, hogy egyenlőségjelet vonnak egy  történelmi esemény tagadása és a tömeggyilkosságra való előkészület között. Hiszen, mondják, a holokauszttagadás “nem csupán egy történelmi tény vitatása”, csak azok tagadhatják a holokausztot, akik “az európai demokráciák mai rendjét” (Gergely István – Köves Slomó, Népszabadság) is tagadják. A tiltás szimbolikus üzenetet küldhet arról, hogy az állam nem tűri el a gyűlöletkeltést és kirekesztést. Van azonban a tiltásnak egy másik üzenete, ami számomra jóval nagyobb súllyal esik latba. Azzal ugyanis, hogy vitathatatlanná tesszük a holokauszt eseményeit, történelmi igazságuktól fosztjuk meg őket. A holokauszt elsősorban egy történelmi esemény, és mint ilyen, vitatható kell, hogy legyen – pontosan azért, mert csak így maradhat történelmi esemény. Nem az a célunk, hogy a holokauszt eseményei kötelező érvényű hitelvekké váljanak, hanem az, hogy a holokauszt mint velünk élő történelem nyerjen széleskörű elismertséget a társadalomban, és a társadalom fogadja el az ezzel járó terhet és felelősséget. A tagadók büntetése semmiféleképpen nem segíti elő, inkább hátráltatja ezen cél elérését.

A holokauszttagadás tiltását szorgalmazók nyilvánvalóan a weimarizálódás rémképével küzdenek – de nem veszik figyelembe, hogy a nácik nem a weimari köztársaság túlzottan liberális alkotmánya miatt jutottak hatalomra, a hatalomra jutott Hitler első dolga viszont az volt, hogy eltörölje a szólás szabadságát.

Sárosi Péter (TASZ)
 

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Szabadságjogi tanórák középiskolásoknak

A TASZ a Magyar Helsinki Bizottsággal és az Eötvös Károly Intézettel közösen olyan tanóra-mintákat készített a középiskolák számára, amelyek a demokratikus jogállamban legfontosabb szabadságjogok jelentőségével és e jogok gyakorlásával ismertetik meg a diákokat. A három jogvédő szervezet az alábbi óratervekkel ahhoz kíván hozzájárulni, hogy a diákok a választójog, a véleménynyilvánítás szabadsága, a gyülekezési jog és az információszabadság lényegével, tartalmával, alkalmazásukkal megismerkedve felelős és aktív állampolgárokká váljanak. Az óratervek anyaga szabadon felhasználható.

Az internet szabadságát csorbítaná a kormány

Már a jogerős büntetőítélet előtt eltávolíttatná a kormány az állítólagos jogsértő tartalmakat az internetről, és akár még az adatokhoz való hozzáférést is megakadályoztatná. Az új Btk. hatályba lépése miatt esedékes átmeneti rendelkezések között ugyanis egy új büntetőeljárási kényszerintézkedést is bevezetne a kormány, ami lehetővé tenné, hogy bármely közvádas bűncselekmény gyanúja esetén már jóval az ítélet előtt meg lehessen akadályozni az interneten közzétett információk elérését.

Egymillióan a Szabad sajtó útján! Az összes beszéd videón

A tegnapi tüntetés a sajtószabadságért összes előadása teljes terjedelmében megtekinthető! Nézzék meg és osszák meg őket minél több emberrel!