Magyari Péter - Kiszórjuk az ablakon a drogosok milliárdjait

„Ha a rendőr elkap egy heroinfüggőt, akkor elveszi a kábítószerét, és előállítja. Néhány óra múlva elengedik, és elmegy drogot venni. Ehhez valahogy újra megszerzi a pénzt, és ismét fizet a dílernek. Az eredmény siralmas: a rendőr, az ügyész, a bíró dolgozik egy csomó munkaórát, és annyi jön ki az egészből, hogy a lebukott fogyasztó esetleg feltör még egy autót, és megduplázza a drogárus aznapi hasznát. Ennyit ér a büntetésen alapuló drogpolitika” – mondta lapunknak egy szociális munkás, aki függőkkel foglalkozik.

„Ha egy drogos bemegy a patikába, hogy tűt vegyen, és látszik rajta, hogy igazából nem inzulint készül magának beadni, akkor a patikus általában elkergeti. Jobb esetben azt gondolja, hogy megmentett egy szerencsétlen flótást. Ehelyett emberünk néhány perc múlva belövi magát egy használt tűvel, és fertőző májgyulladása lesz” – jött a következő példatörténet.

„A rendőrség háborúban áll a fiatalsággal”

Magyarországon a kábítószer-fogyasztás bűncselekmény. Az állam négyszer annyit költ a drogosok büntetésére, mint az egészségükre. A legtöbb szakértő szerint a regulázásra szánt évi mintegy 8 milliárd forint ablakon kidobott pénz, sőt, a drogosok gyógyítására fordított summa egy része is fölöslegesen apasztja a költségvetést. A törvényi háttér zavarosságára jellemző, hogy néhány éve bűncselekménynek minősítették, ha valaki intravénás drogosoknak adott steril tűket, holott a tűcserének nevezett programot az állam is támogatta.

Úgy tűnt, hogy idén tavasszal a büntető-törvénykönyv (Btk.) módosításával sikerülhet változtatni a pazarló gyakorlaton. A folyamat azonban elakadt, a kormány átalakításával egyelőre lekerült a napirendről a drogkérdés újraszabályozása.

Még 2006 októberében készített egy törvénytervezetet Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumvezetője, az azóta is húzódó BTK-reformhoz kapcsolódva. Az új szabályozás lényege az volna, hogy a kábítószer-fogyasztást bűncselekmény helyett szabálysértéssé enyhítené. Ha elfogadják, akkor a rendőrök csak a provokatívan, nyíltan fogyasztók ellen léphetnének fel, de őket sem kellene bevinniük, hanem csak elkoboznák tőlük a szert, és pénzbüntetést kapnának, mint mondjuk a gyorshajtók. Megszűnne ezzel az elterelés intézménye is (kivéve a 18 év alattiak esetében).

Januárban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kampányba kezdett, hogy a Frech-féle módosítást a politikusok figyelmébe ajánlja. A TASZ minden képviselőnek elküld egy filmet is DVD-n, amin rendőrök, orvosok, jogászok és kriminológusok érvelnek a Frech-féle módosításért.

Húzódik

A Kábítószeri Koordinációs Bizottság márciusi ülésén reagált a kormány Frech bíró tervezetére. Ott Lamperth Mónika szociális miniszter azt ígérte a módosítást erőltető civileknek, hogy tisztázza a frissen kinevezett Draskovics Tibor igazságügyi miniszterrel, hogy mit akarnak kezdeni a tervezettel. A módosítás híveit lelkesítette, hogy úgy érezték, a szociális tárca nem ellenezte volna a módosítást, és az SZDSZ több vezető politikusa is utalt arra, hogy ők is támogatnák a szabálysértéssé minősítést. Lamperth áprilisra ígért választ.

A kormány azóta átalakult, és Lamperth ígéretét már nem lehet behajtani, ugyanis ő nem miniszter már. Az SZDSZ kiszállt a koalícióból, az ügyet ők sem erőltetik tovább. Az igazságügyi tárca azzal hárított eddig is és most is, hogy Frech javaslatának részletes vizsgálata egyelőre nem időszerű. A következő, májusi Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság ülésen a korábbi ígéret ellenére nem lesz napirenden a téma. Politikusok legközelebb júniusban foglalkoznak a kérdéssel, a parlament drogügyekben illetékes eseti bizottságának ülésén.

A rendőri megoldás zsákutcája

Lászlót, aki évekig heroinozott, (a cikkben az összes fogyasztó álnéven szerepel) háromszor állították elő rendőrök. Első alkalommal az Árpád híd környékén álldogált, amikor megmotozták. Kábítószert nem találtak nála, de fecskendőt igen. Bevitték egy rendőrőrsre, eljárás indult ellene. „Akkor, én se értem miért, elfelejtettek pisáltatni, így ki tudtam magam dumálni, hogy csak találtam az utcán a fecskendőket. A másik két alkalommal profibbak voltak, mintát vettek, nyolc órán át bent tartottak, feljelentés, minden. Így kétszer voltam elterelésen, papíron fél-fél éven keresztül kellett volna járnom, de igazából elég volt havonta egyszer odamenni, és akkor sem történt semmi. A lényeg az volt, hogy kiállítsák a papírt. Tudták az elterelők is, hogy egy kis beszélgetéssel nem lehet valakit leszoktatni a heroinról.”

A történet többszörösen is tanulságos. Csak a rendőrség, egy kormány által is elfogadott jelentés szerint, 2005-ben 4 milliárd forintot költött droggal kapcsolatos eljárásokra. Az esetek 80 százalékában fogyasztókkal kapcsolatos ügyek voltak ezek, vagyis Lászlóéhoz hasonló történetek. Az eljárások értelme vitatható. A függők – ebben az általunk megkérdezett drogosokkal foglalkozó orvosok és szociális munkások is egyetértettek – a rendőrségi eljárás hatására sohasem szoknak le. „Ha még le is csukják őket, és szárazelvonással kénytelenek leszokni, szabadulás után szinte mind visszaesik, mert visszakerülnek a régi közegükbe, mást nem is ismernek” – mondta Gyékiss Roland, az egyik fővárosi tűcsereprogram vezetője. Több száz kliensének nagy része már megjárta a börtönt.

Az alkalmi füveseket vagy bulikban gyorsulókat sem győzik meg a rendőrök, viszont bűnözőként kezdi kezelni őket a környezetük (iskola, család stb.) ami azért visszás, mert felmérések szerint a végzős budapesti középiskolások több mint fele (a tizedikeseknek pedig harmada) kipróbált már valamilyen tiltott drogot. „A rendőrség háborúban áll a fiatalsággal” – mondja méltatlankodva a TASZ kampányfilmjében Németh Zsolt ezredes, a rendőrtiszti főiskola docense. A fogyasztók elleni rendőri intézkedés hiábavalóságáról beszél Ródler Norbert százados, BRFK kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője is. Szerinte a drogosok számát legfeljebb a tájékoztatás befolyásolja, a büntetőeljárás nem.

Az eljárásokkal viszont javítani lehet a bűnügyi statisztikát, és ennek meg is van papíron az eredménye: az elmúlt öt évben évente átlag 5800 kábítószerrel visszaélés bűncselekményét regisztráltak. Ez csak ezerrel kevesebb, mint ahány személyautót évente elloptak. Fontos különbség, hogy a kábítószeres esetekben mindig megvan a tettes, hiszen nélkülük nem lenne tudomása a rendőrségnek a visszaélésekről.

Elterelgetés

László történetének második felében ott van az elterelés, ami 1993 óta létezik, és 2003 óta gyakorlatilag az összes fogyasztás miatt elkapott személy számára lehetőség a büntetés elkerülésére. Az elterelteknek fél évig konzultációra kell járniuk, ahol állapotuktól függően a szermentes élet előnyeiről vagy a leszokás fontosságáról beszélgetnek velük. Az állam komoly összeget áldoz a droggal elcsípettek féléves terápiájára: az ezzel foglalkozó intézmények kliensekként hetente 2-3000 forint fejkvótát kapnak, fél éven keresztül. Évente mintegy 2500 ember megy elterelésre Magyarországon. „A legtöbb helyen beszélgetnek az időjárásról, vagy tésztából várat építenek, ilyesmi” – mondta az Indexnek egy szakember, aki maga is végez évek óta elterelést, szerinte nagyjából feleslegesen.

Az Orvosi Hetilap című kiadvány 2008. március 19-i számában olvasható egy tanulmány, aminek írói 628 elterelt személy ügyét vizsgálták meg. Megállapították, hogy az utóbbi években eltereltek háromnegyede semmilyen terápiás segítségre nem szorult, többségük ugyanis alkalmi füvező volt. „Aki viszont tényleg segítségre szorul, annak sokkal komolyabb kezelés kell” – egészítette ki a tanulságot az idézett eltereléssel foglalkozó szakember. Az eltereléssel az is probléma, hogy kötelező, míg a leszoktató terápiák alapvető követelménye, hogy a páciens maga akarja a szermentes életet.

Mire kéne akkor költeni?

A fogyasztók elleni büntetőeljárások helyett vannak módszerek, amelyekkel lehetne segíteni is, meg spórolni is. Egyrészt ott van a nagyon képlékeny felvilágosítás, megelőzés, ami például Dávid Ferenc, a Drogprevenciós Alapítvány munkatársa szerint hasznos lehet „leginkább akkor, ha sikerül elfoglaltságot nyújtani a fiataloknak”. Több szakértő szerint a függőség ugyan szorosan összefügg mindenféle szociális és személyes problémával, de alapvetően először azért próbálják ki az emberek a tiltott szereket, mert kíváncsiak és unatkoznak.

A leszokófélben lévő heroinista András szerint egészen bugyuta prevenciós kampányok is vannak: „A Szigeten egy drogprevenciós sátorban kitöltöttem egy tesztet, beírtam hogy heroinozom. A csaj rám nézett sajnálkozó szemekkel, és adott egy karkötőt, hogy viseljem mindig, és ha be akarnám lőni magam, akkor ez emlékeztessen, hogy nem szabad.”

A létező programok közül különösen fontosak az úgynevezett ártalomcsökkentők. Ezek nem számolják fel a drogproblémát, de legalább mentik a menthetőt. Ide tartoznak a tűcsere-programok is.

Budapesten van két helyiség, ahol minden nap délutánonként steril fecskendőt, érszorítót és egyéb kiegészítőket lehet átvenni, és a használt tűket leadni. A klienseket becenéven regisztrálják, „Melák”, „Skorpió”, „Dugó”, „Nyúl” stb. Aki bemegy, kaphat teát, beszélgetnek vele, de naponta csak egyszer lehet menni, hogy kizárják a dílereket. A Hollán Ernő utcai pincébe és a Kálvária téri, évtizedekkel ezelőtt kuplerájként működő intézménybe százak járnak. Tavaly a két fővárosi és a hat vidéki tűcserélő helyeket összesen 1333-an használták, több mint 150 ezer fecskendőt vittek el és fele ennyi használtat hoztak vissza.

Kálvária

Kedd délután öt körül egy fiatal fiú a barátnőjével jelent meg a Kálvária téri tűcserélőben. Az iskolai menzára emlékeztető terem egyik asztalánál üldögéltek és a szociális munkásokat arról faggatták, lehet-e a fiú törött telefonjához valahol előlapot venni. Majd a lány egy tükör előtt igazgatta a haját, miközben a fiú végül átvett öt steril fecskendőt a pultnál. A csomagokat az alsógatyájába dugta és a kitüremkedést bő pólójával leplezte. A helyet többségében VIII. és IX. kerületi romák használják, akik között nagyon sok az intravénás droghasználó. A kliensek fele speedet (amfetamint) használ, negyedük heroinista, a többiek mindkettőt.

A tűcsere legfontosabb értelme, hogy megelőzze az AIDS és a Hepatitis C terjedését, mert ez a két betegség a legveszélyesebb az intravénás drogosokra, bár más bajokat is lehet szerezni a közös tűktől. A humánus elv talán a legfontosabb, de anyagi jelentősége is van a tűcserének.

A HIV-fertőzöttek kezelése évente milliókba, a Hepatitis C gyógyítása havonta félmillió forintjába kerül a társadalombiztosításnak (függőket utóbbival nem is kezelnek Magyarországon). Egy fecskendő ára viszont csak 17 forint. A magyar intravénás drogosok közel harmada, a Kálvária téri kliensek több mint kétharmada Hepatitis C-vel fertőzött. A korábban idézett András évekig a Hollán utcai pincébe járt steril tűért. „A patikusok általában nem adtak, és ez nagy baj volt. Én a hepát (a drogos szlengben a Hepatitis C) megúsztam, de a barátnőm karjára például egy óriási tályog nőtt az ócska régi tűk miatt. Ha nincs a Hollán, tuti én is hepás lennék, sok ismerősöm megkapta.” András másfél éve metadont kap, vagyis nem heroinozik, és így tud dolgozni is, nem lopja meg rendszeresen családtagjait, hogy megszerezze a drogra valót. Ha megkapta volna a hepatitist, nem tudott volna elkezdeni dolgozni, képtelen lett volna civil életet kezdeni.

A tűcsere-programot végző helyeknek nagy szerepük van abban, hogy Magyarországon elég kevés az AIDS beteg. Ehhez képest a cserét bonyolító szervezetek egyik napról a másikra élnek, nincs államilag szervezett, központi tűcsere-program. Idén ugyan kaptak állami normatívát, de ez jövőre megszűnik, és mint a 2000-es évek elején, ismét pályázati pénzekből kell majd fenntartani magukat. Márpedig ez veszélyes, mert nem tudnak hosszú távra tervezni, ráadásul tapasztalataik szerint a minisztériumi pályázatok megbízhatatlanok. A Hollánban előfordult, hogy hónapokig csúszott az elnyert pénz utalása, és a munkatársak nemcsak ingyen dolgoztak, de még maguk vásárolták a tűket is. Az egyik alapítványnak volt egy tűcsere busza is, amivel elérték a beváltó helyektől távolabb élőket, de a jármű fél éve elromlott, és nincs pénz megjavítani. Míg a sokak szerint haszontalan elterelést biztosan finanszírozza az állam, addig a tűcsereprogramok nehézkesen tudják biztosítani fennmaradásukat.

Évekig bűnsegédnek számítottak a tűcserélők

Ráadásul jogi akadályok is nehezítik létüket. Budapesten sikerült megállapodniuk a BRFK-val, hogy a rendőrök soha ne menjenek be hozzájuk, és a környéken se motozzanak senkit, hiszen így elijesztenék a klienseket. Ugyanakkor elvben logikus lenne, hogy a büntetőjogi megközelítésű szabályozást éppen ott érvényesítsék, ahol a legtöbb elkövető van. Vagyis a megállapodás éppen a büntetéspolitika fonákságát bizonyítja.

Országos szintre nem is sikerült kiterjeszteni a megállapodást, mert az ORFK előzetes ügyészségi állásfoglalást kért. A Legfőbb Ügyészség pedig egy olyan választ adott, ami szerint bűnsegéd az, aki tűt ad, mert a fecskendőben drogot tartanak. Ezért az ORFK elállt a megállapodástól. Válaszul a Hollán utcai program egyik munkatársa, Takács István, feljelentette magát 2005 decemberében. Feljelentésében rámutatott, hogy az állam is támogatta bűnsegédi magatartásában, mert a szociális tárca is finanszírozója a tűcserének. Az ítélet egészen furcsa volt: Takácsot nem büntették meg, de közben bűnösnek is találták. A büntetést azért úszta meg, mert „az önfeljelentő tévedett cselekedetének társadalomra való veszélyességében, azaz tévesen hitte azt, hogy a tűcsere-program nem veszélyes a társadalomra”.

Végül a próbaper kikényszerített egy rendeletet, ami tisztázta a tűcserélők helyzetét, de még másfél éve is úgy állt a dolog, „mintha egy orvost késelésért el lehetne ítélni, mert kivett egy vakbelet” – fogalmazott Dávid Ferenc. Takács azt mondta az Indexnek, hogy bár biztos volt az igazában, az egész eljárás alatt attól tartott, hogy ellehetetleníti a tűcserélő alapítványokat egy kedvezőtlen ítélet.

Állami drogelosztás

A másik fontos ártalomcsökkentő forma a metadon-program. Ez egy olyan gyógyszer, ami ópiát alapú, vagyis gyakorlatilag olyan, mint a heroin. Aki metadont szed, az nem szokott le, de nem kell az illegális piacról vásárolnia. A metadon-program szintén félszívvel támogatott része a magyar drogpolitikának. Államilag koordinált rendszere nincs, egy-egy orvos vagy intézmény eltökéltségén múlik, hogy beindítják-e. A nagyon szigorú adminisztrációs kötelezettség és a költségeket nem teljesen fedező normatíva sokakat elijeszt. Alig nyolcszáz ember kap Magyarországon metadont, a heroinisták nem egészen 10 százaléka.

András kétszer is bekerült a programba, mert egyszer visszaesett. „Először elég könnyen bejutottam, de amikor másfél éve újra akartam kezdeni, akkor már csak protekcióval tudtam bejutni. Komoly várólisták vannak. Az egyik metadonnal foglalkozó orvoshoz kerültem egy túladagolás után, és sikerült rávennem, hogy bevegyen.” Az OPNI (közkeletű nevén a Lipót) bezárásával kettőre csökkent a budapesti metadon-felíró helyek száma, és a betegek egy része nem tudott továbbmenni. „Az utolsó nap mindenki kapott 200 tablettát, hogy osszák be” – mondta az Indexnek egy érintett.

Lenne bőven igény több metadon-elosztó helyre, ezt bizonyítja, hogy komoly feketepiaca van a drogpótló tablettáknak. Az egyébként 70 forintos tablettát 1000 forintért árulják az utcán, de ha elakad egy komolyabb heroinszállítmány, akkor 2000 forintot is elkérnek érte.

A metadon gyakorlatilag államilag adott drog, viszont minősége ellenőrzött, így nincs probléma a túladagolással vagy az adalékanyagok miatti mérgezéssel. Másrészt olcsó, vagyis nem kényszeríti bűnözésre a fogyasztókat. A takarékos szemléletű Svájcban néhány éve már heroint is ad az állam, és ezzel jelentősen csökkent a lopások és rablások száma a programban érintett településeken.

Az intravénás függők nagy része lop

„Én a családomtól loptam, de nem mindenki jön ilyen jól szituált közegből. Egy csomó zsebes a drog miatt lop, ismertem jó néhányat. Volt olyan boltos a belvárosban, aki téliszalámiért, drága csokikért adott egy kis heroint” – mondta András. Anita, egy Üllői úton strichelő kurva egy tasak (kb. 0,3 gramm, általában alig 0,4%-os tisztaságú) speed áráért elégíti ki klienseit, ha úgy akarják, akkor akár gumi nélkül is, háromezer forintért.

Gyékiss Roland szerint naponta 10-15 ezer forintot költenek drogra a Kálvária téri tűcsereprogram kliensei, ami fontos magyarázata a rossz VIII. kerületi közbiztonságnak. Ráadásul többségük speed-függő, amit nem lehet metadonnal vagy más gyógyszerrel kiváltani. „A gettóban nagyon terjed az intravénás droghasználat, és nem látszik semmi, ami akadályozná ezt.”

Szentségtörésnek tűnik, de az intravénás drogosokkal foglalkozó szociális munkások többsége úgy véli, hogy a kábítószerrel összefüggő bűnözés egyetlen igazi megoldása az lenne, ha az állam beszállna a drogbizniszbe. Ennek nemcsak politikai akadálya van, de számos nemzetközi szerződést is megsértene vele az ország. Ugyanakkor a csempészbandák, az árusok és az őket eltartó fogyasztók lopásainak megfékezésére „csak egy módszer tűnt eddig hatásosnak, az amit az alkohollal csináltak, zárjegyet kell tenni rá” – fogalmazott az egyik szociális munkás.

A drogtörvény megváltoztatását követelő szakembereknek és a TASZ-nak ennél jóval kisebb az ambíciója. A törvényi háttér megváltoztatásával és a kábítószer-problémára szánt pénzek átcsoportosításával igyekeznének elérni, hogy az adófizetők milliárdjait hasznosabb célokra fordítsák, mint most.

A cikk a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet Oknyomozó programjának anyagi és szakmai segítségével készült. Az Oknyomozó a Trust for the Civil Society in Central and Eastern Europe (www.ceetrust.org) szervezet támogatásával működik.