Most a súlyos rákbetegeken a sor

Véleményeztük az egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló EMMI rendelet tervezetét

Az egyes egészségügyi ellátások finanszírozását a kormányzat most akként gondolta újra, hogy a bizonyítottan nem gyógyítható vastagbéldaganatban szenvedő betegek számára gyógyszeres kezelést nem, csak kemoterápiát kívánnak biztosítani. Az egészségkassza így remél megtakarítást elérni, hiszen a vastagbélrák hazánkban vezető halálokok között szerepel a statisztikákban. A tervezett szabályozás érinti az emlődaganattal küzdő pácienseket is, akiknek szintén több kritérumnak kell "megfelelniük" ahhoz, hogy kezelést kapjanak.

Súlyosan kifogásoljuk, hogy a gyógyíthatatlannak látszó esetekben a betegek nem kapnak lehetőséget életük meghosszabbítására és annak méltó körülmények közti megélésére.
A TASZ által készített jogszabályvélemémenyézést itt (pdf.) olvashatja el.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

„Nem merek sehova sem befeküdni, pedig a sérv miatt kellene a műtét.”

 
 

 

Képzeld el, hogy egy rutinműtétre kell befeküdnöd egy kórházba. Régóta halogattad már, hiszen mindig volt jobb dolgod, mint egy kórteremben lábadozni. Győzködted magad, hogy bonyolult összeegyeztetni a napirendeddel, meg a szabadságodat sem pont így akarod eltölteni, de valójában kicsit félsz az altatástól, meg hogy biztos fájni fog a varrat, és egyébként is ki akar heteken át nejlonzacskót magára húzva zuhanyozni?

AIDS Világnap 2014 - Magyarország: javuló betegellátás, növekvő fertőzött szám és új fenyegetettségek

A betegellátás területén mérföldkőnek számít a vidéki központok megnyitása, ugyanakkor a megelőzés terén Magyarország rosszabbul teljesít. Míg az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ adatai szerint az Európai Unióban csökkent az új HIV-esetek száma az elmúlt 10 évben, hazánkban azonban négyszeresére nőtt. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azonnali felelős szerepvállalásra szólítja fel az egészségügyi kormányzatot, hogy a jelenlegi trend visszafordítható legyen. A TASZ szerint a prevenciós munkát végző civil szervezetek megerősítésére és célzott szűrőprogramokra van szükség.

Pont a lényeg sikkad el a Betegfórum alakulásánál

Ahogyan az OBDK, úgy a Nemzeti Betegfórum (NBF) felállítása és a működésre vonatkozó részletszabályok megalkotása is régóta várat magára.