Barion Pixel TASZ | Munkát vállalhatnak a kizáró gondnokság alatt álló személyek

Munkát vállalhatnak a kizáró gondnokság alatt álló személyek

Pert nyert a Ne Hagyd Magad! Antidiszkriminációs Jogsegélyszolgálat a Fővárosi Bíróságon

Hosszas bizonytalanságnak vetett véget 2010. május 12-én kihirdetett ítéletében a Fővárosi Bíróság, amikor megállapította, hogy a kizáró gondnokság alatt álló személyek gondnokuk beleegyezésével munkaszerződést írhatnak alá. A döntés a kizáró gondnokság alatt álló személyeket hátrányos helyzetbe hozó szokásjogot bírálta felül, amely 30-40 ezer ember szerződéses munkavállalását tette lehetetlenné. A korlátozás többek között értelmi fogyatékossággal, mentális zavarokkal és autizmussal élő személyeket érintett.

A kizáró gondnokság alatt álló személy ügyében a Ne Hagyd Magad! program jogászai korábban az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordultak, amely nem látott okot a panasz pozitív elbírálására: úgy vélte, hogy a munkaszerződés megkötéséhez való jog a kizáró gondokság alatt álló személyek esetében törvényesen korlátozható. A megkülönböztetés – az EBH álláspontja szerint – „a munka természetéből és jellegéből adódóan indokolt és arányos”. A Fővárosi Bíróság azonban hatályon kívül helyezte a döntést, és új eljárás lefolytatására kötelezte a hatóságot.

„Garanciális jelentősége van annak – írja a Kézenfogva Alapítvány sajtóközleménye –, hogy a Fővárosi Bíróság ítéletének indoklásában kifejtette, hagy a hatályos magyar szabályozás a kizáró gondnokság alatt álló személyeket nem zárja ki a munkaviszony létesítésének lehetőségéből, így jogukban áll munkaviszonyt létesíteni – adott esetben értelemszerűen jogviszonyaik létesítésére irányadó, speciális szabályok szerint. Ami a cselekvőképtelen személyek esetén azt jelenti, hogy a Ptk. általános szabályainak megfelelően helyettük a jogviszony létesítéséhez szükséges, majd a jogviszony fennállása alatt szükségessé váló jognyilatkozatokat a gondnoknak kell megtennie.”

A Kézenfogva Alapítvány sajtóközleménye itt érhető el.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.