Nem foszthatják meg végkielégítésüktől az oltatlan egészségügyi dolgozókat

Az Alkotmánybíróság (AB) nemrég befogadta azt az indítványt, amely megtámadta a koronavírus elleni védőoltást az egészségügyi dolgozók számára kötelezően előíró rendeletet. Ez azt jelenti, hogy az ügyben az Alkotmánybíróság érdemi döntésre készül. Szeretnénk, ha az Alkotmánybíróság a döntése meghozatala során figyelembe venne olyan szempontokat és érveket is, amelyek az elbírálandó indítványban nem szerepelnek, ezért ún. amicus curiae beadvánnyal fordultunk a testülethez.

Szeptemberben publikált álláspontunkban már kifejtettük, hogy bizonyos körülmények között elfogadhatónak tartjuk azt, hogy járványhelyzetben az egészségügyi dolgozók csak védőoltással tarthassák meg az állásukat. A betegek biztonságos ellátása érdekében a jelenlegi körülmények között szükséges és arányos ez a korlátozás. Beadványunkban ezért nem a védőoltásnak a bizonyos foglalkozásokban való kötelezővé tételével szemben foglalunk állást. Vitatjuk viszont azt, hogy az oltatlan dolgozók elbocsátásának módja összhangban állna az Alaptörvénnyel.

Az oltás elutasításához kapcsolódó szankciók ugyanis nem korlátozódnak az oltatlan dolgozók munkaviszonyának puszta megszüntetésére. A munkahely elvesztésének szankcióját további két tényező súlyosbítja: egyrészt az, hogy a munkáltatói felmondás azonnal hatályosul, vagyis a dolgozót nem illeti meg felmondási idő; másrészt az, hogy az oltatlanok nem kaphatnak végkielégítést, mert annak kifizetését a jogszabály kifejezetten megtiltja. Összességében elmondható, hogy a jogalkotó a lehető legsúlyosabb csapást méri a be nem oltott dolgozókra, amit a munkajog eszközeivel mérhet.

Az, hogy a szabályozás még a végkielégítésüktől is megfosztja ezeket a dolgozókat, vagyis elvonja tőlük azt a pénzösszeget is, amely az állásuk elvesztéséből adódó anyagi bizonytalanságot lenne hivatott kompenzálni, aránytalanná teszi a korlátozást, ami miatt a szabály alaptörvény-ellenes. Ez a felállás a dolgozó szempontjait szemernyit sem veszi figyelembe, miközben kifejezetten megtorló jellegű.

A beadványban felhívjuk az AB figyelmét, hogy a szankció arányosságának vizsgálatánál tekintettel kell lenni arra, hogy az egészségügyi dolgozók

• az oltás elutasításakor alapvető jogukat gyakorolják;

• egy olyan, újonnan bevezetett jogszabályi feltétel miatt veszítik el munkájukat, amit állásuk elfogadásakor nem láthattak előre;

• a felmondási idő hiánya miatt úgy veszítik el állásukat, hogy egyetlen napra sem kaptak felmentést a munkavégzési kötelezettség alól, így álláskeresési lehetőségeik erősen limitáltak – különös tekintettel arra, hogy hasonló munkakörben oltatlanként nem is helyezkedhetnek el,

• hogy számos elbocsátott dolgozó hónapokig biztosan nem fogja tudni gyakorolni a foglalkozását, vagyis az oltásra kötelezés a foglalkozás szabad megválasztásához való jognak is korlátja.

Hangsúlyozzuk azt is, hogy az oltás elutasítása nem vétkes magatartás, ezért nem elfogadható, hogy azt ugyanúgy azonnali felmondással szankcionálja a jogalkotó, mint a vétkes kötelezettségszegést elkövető munkavállalókat. Ha ezekre a körülményekre a jogalkotó is tekintettel lett volna, arra kellett volna jutnia, hogy nem vonhatja el az elbocsátott dolgozók anyagi biztonságát megalapozó végkielégítést. Bízunk benne, hogy legalább az Alkotmánybíróság elvégzi ezeknek a szempontoknak a megfelelő jogi értékelését, és a kifogásolt szabályt megsemmisíti.