Barion Pixel TASZ | Nyilatkozat a szociális törvény tervezett módosítása kapcsán

Nyilatkozat a szociális törvény tervezett módosítása kapcsán

A 2022. november 22-én tárgyalja a Parlament a szociális törvény módosítását is tartalmazó T/1620-as számú salátatörvény-javaslatot. Tegnap a Törvényalkotási bizottság T1620/13 szám alatt nyújtott be hozzá módosító javaslatot. A módosítás célja továbbra is az, hogy az állam minden korábbinál kevesebb felelősséget vállaljon rászoruló állampolgáraiért és kivonja magát a szociális szolgáltatások biztosításának kötelezettsége alól. Eddig is
érzékelhetőek voltak a kormány ezirányú lépései, a mostani módosítás erre csak ráerősít.

A szociális törvény tervezett módosítása kapcsán több más szervezettel együtt csatlakoztunk az Utcáról Lakásba Egyesület nyilatkozathoz, mert mi is úgy véljük, hogy az állam kötelessége a polgárok szociális biztonságáért tenni, különösen egy gazdasági válság kellős közepén.

A salátatörvény a szociális törvényt érintő változásai az alábbiak:

  • Az állam a szociális biztonságot nyújtók sorában továbbra is utolsó helyre sorolná magát. A tegnapi módosító szerint is elsősorban egyéneknek, majd a családoknak (magánszemélyeknek), utánuk pedig az önkormányzatoknak vannak szociális ellátások biztosítására vonatkozó kötelezettségei — miközben az adóbevételekkel továbbra is az állam rendelkezik és egyenlőtlenül osztja el a további szereplők között.

  • A szociális juttatások megállapításához az öregségi nyugdíjminimum alkalmazása helyett bevezeti a szociális vetítési alap fogalmát, leválasztva a szociális segélyek összegét a nyugdíjminimumról, ezzel előkészítve, vagy biztosítva azt, hogy egy egyébként régóta szükséges minimumnyugdíj-emelés a segélyek összegét ne érintse.

  • A tervezethez benyújtott 1620/7-es számú módosító javaslat a nevelőszülői ellátmány mértékét méltatlanul, —az infláció mértékét sem figyelembe vevő módon— szabja meg, mely a nevelőcsaládokat tovább sodorja az anyagi ellehetetlenülésbe.

Emellett az egészségügyi törvény T/2031-es módosítása is a szociális ellátások rendszerére hat ki: ez a fekvőbeteg szakellátás ápolási osztályain fekvő ellátottakat a szociális ágazat hatáskörébe utalja, az ellátás igénybevételét térítési díjfizetéshez köti, melyet az ellátott jövedelem és vagyonnyilatkozat alapján fizetne.

Az alulírott szociális szolgáltató, érdekképviseleti és civil szervezetek úgy gondolják, hogy a szociális törvény tervezett módosításai alkotmányellenesek és szembe mennek az európai joggal is. Az Alaptörvény XIX. cikke szerint ugyanis (1) „Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson.”, az 1999. évi C. törvénnyel kihirdetett Európai Szociális Karta 13. cikke szerint pedig az államok “… biztosítják, hogy mindenki, aki nem rendelkezik megfelelő anyagi eszközökkel (…), megfelelő segítségnyújtásban részesüljön”.

Az aláíró szervezetek szerint elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi komplex és elhúzódó válsághelyzetben, amikor egyre többen szorulnak segítségre, a kormány nem bővíti, hanem tovább szűkíti a szociálpolitika eddig is csekély eszköztárát, a szociális szakemberek segítői szerepét torzítja és magára hagyja saját állampolgárait.

Csatlakozók:

aHang

Akadályok nélkül csoport

Amnesty International Magyarország

Artemisszió Alapítvány

Autonómia Alapítvány

A Város Mindenkié

Civil Bázis

Civil Közoktatási Platform

Civil Kollégium Alapítvány

EJHA – Emberi Jogi Nevelők Hálózata

Emberség Erejével Alapítvány

Gyerekesély Közhasznú Egyesület

Habitat for Humanity Magyarország

Humán Platform

Jogriporter Alapítvány

Kiút Egyesület

Kontúr Egyesület

Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület

Levegő Munkacsoport

Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület

Nyugodt Szív A Lakhatásért közhasznú alapítvány

Önállóan Lakni- Közösségben Élni

Ökotárs Alapítvány

Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD)

Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete

Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME)

Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete

Szociális Szakmai Szövetség

Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)

Új Szemlélet Csoport

Utcajogász Egyesület

Utcáról Lakásba! Egyesület

Városkutatás Kft.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.