Barion Pixel TASZ | Nyílt levél az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának elnökének

Nyílt levél az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának elnökének

A Társaság a Szabadságjogokért egy nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozva az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának elnökéhez fordult a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 17. cikkelyének felülvizsgálata miatt.

A szervezetek álláspontja szerint a cikkely az 1988-as hatályba lépése óta több szempontból is elavultnak tekinthető: az internethozzáféréssel és a mobiltelefonnal rendelkezők számának robbanásszerű növekedése teljesen megváltoztatta az adatvédelemi szabályozás légkörét. Ezért az aláírók a digitális kor adatvédelmi kihívásaihoz illeszkedő új szabályozás kidolgozását sürgetik. A szervezetek a Bizottság elnökének figyelmébe ajánlották az ACLU amerikai jogvédő szervezet friss riportját, amely véleményük szerint alapját képzehetné egy új, korszerű szabályozásnak. A levél az egyik legsúlyosabb magyar problémára is felhívja a figyelmet. A magyar törvények lehetővé teszik a hatóságoknak, hogy az érintettek tájékoztatása nélkül folytassanak megfigyeléseket büntetőjogi és nem büntetőjogi vizsgálati célokra egyaránt. Ennek jogszerűségét az Európai Emberi Jogi Bíróság is vizsgálja.

A kezdeményezés teljes szövege angol nyelven itt olvasható. 

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.