Nyílt levél a képviselőknek: Lesz szabad karácsonya az otthonápoló családoknak?

Tisztelt Képviselő!

Alulírott érintett szülők és szervezeteink azt kérjük Öntől, hogy az idei karácsonyi pénzosztáskor gondoljon ránk, a fogyatékossággal élőkre, az egészségügyi állapotuk miatt segítségre szorulókra, az otthonápoló családtagokra, és szociális szakemberekre. Kérjük, hogy az idei évben fel nem használt költségvetési forrásból a házi segítségnyújtást és a támogató szolgálatokat bővítsék ki, illetve a rendszerben dolgozó, áldozatos munkát végző szakemberek bérrendezését tekintsék elsődleges feladatuknak!

Ahogy azt alább láthatja, ezen szolgáltatások bővítése hozzávetőlegesen 60-70 milliárd forint forrást igényel, miközben csak tavaly karácsony előestéjén ennél több pénzt osztott ki a kormány egyéb célokra.

Kérjük Öntől azt is, hogy lehetősége szerint közvetítse kérésünket az ország politikai vezetése felé, például szólaljon fel a parlamentben a karácsony előtti ülések valamelyikén.

Több mint félmillió magyar állampolgár a mindennapi önálló életvitelében az egészségi állapota vagy fogyatékossága miatt segítségre szorul. A fogyatékossággal élő gyermekeiket vagy éppen gondozásra szoruló idős szüleiket otthon gondozó családtagok teljesen kiszolgáltatott helyzetben élnek, de a családjuk nélkül élő felnőtt fogyatékos emberek sincsenek jobb helyzetben. Mi azt szeretnénk, ha ők mind önállóan élhetnének, de nem magukra hagyva!

2019 júniusában azért indítottuk el a Lépjünk, hogy léphessenek! Egyesülettel közös kampányunkat, hogy az érintettek végre valódi segítséget kapjanak. Hiszen mindannyian nyernénk azzal, ha ők és a jelenleg őket gondozó családtagjaik szabadabb életet élhetnének, vagy akár a gondozási feladatok mellett mást is dolgozhatnának. Több, mint 13 ezer állampolgár, 19 érintetti szervezet, továbbá az ELTE Társadalomtudományi és Gyógypedagógiai Kara is támogatta a petíciónkat, amelyben azt kértük a felelős minisztériumtól, hogy alakítsanak ki egy hatékony szociális alapellátási rendszert, amely:

  • rugalmas, hétvégén és a nap 24 órájában elérhető;
  • területileg kiegyenlített, lefedi az ország egész területét;
  • ahol megbecsült, jól megfizetett, felkészített személyi segítő látja el a szükséges feladatokat;
  • és az érintettek számára elérhető, megfizethető.

A kampányunk szakmai anyagából kiderül, hogy a törvény szerint járó alapellátások (házi segítségnyújtás és támogató szolgálat) nem jutnak el valójában az érintettekhez, a szolgáltatási rendszer óriási forráshiánnyal küzd. A házi segítségnyújtás a potenciális célcsoport 5-6 %-át, a támogató szolgálat pedig 12%-át éri el, akkor is csak hétköznap, 8-16 óra között. Így nem jelentenek valós segítséget.

Nem véletlen, hogy az érintetti szervezetek, az érdekképviseleti szervek évek óta kérik a szolgáltatások kapacitásának növelését, a személyes szükséglet alapú finanszírozását, és az ország egész területén való megszervezését, illetve a rugalmassá, 24 órában elérhetővé tételét (1).

Költségvetési vonatkozások:

Fontos hangsúlyoznunk, hogy a szociális alapszolgáltatások bővítése nem csak kiadást jelent az állam számára, hiszen az érintettek életminőségének javulásával lehetővé válik mind a gondozók mind a gondozottak egy részének munkaerőpiacra való visszatérése is. Azaz a kormányzatnak még gazdasági érdeke is fűződhet a szolgáltatások kapacitásbővítéséhez.

A legfrissebb kutatás szerint (2) a házi segítségnyújtás 95 ezer főt ért el 2017-ban, ez 35 milliárd forintot igényelt a költségvetésből. Az állami finanszírozás 2013-ban csökkent, azóta stagnál (3).

A HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS olyan fokú bővítése, mely a jelenlegi szolgáltatási színvonalon, de legalább minden jogosulthoz eljutna, és azt az érintettek este és hétvégén is igénybe vehetnék, 18,1 milliárd forint többletet jelentene az állami költségvetésben (4). Ez még akkor is igaz, ha a jelenleg őket gondozók szinte egyáltalán nem tudnak vagy nem szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra.

A TÁMOGATÓ SZOLGÁLATOK hasonló, alacsony fokú bővítése, azaz olyan jellegű kapacitásnövelése, amivel csak a jelenleg is jogosult fogyatékossággal élők családjaihoz jutna el a szolgáltatás, jelenlegi intenzitási szinten, de 24 órában elérhető módon, az pedig 43,3 milliárd forint költségvetési forrást jelentene hozzávetőlegesen (5).

ÖSSZESSÉGÉBEN tehát 61,4 milliárd forintból érdemi segítséget lehetne nyújtani az otthonápoló családoknak, akiknek így este és hétvégén is lenne lehetősége segítséget kérni a 24 órában elérhető személyi segítőktől.

Idén ezt kérjük a kormánytól!

Tavaly a kormányzat karácsony előestéjén, december 23-án ennél az összegnél többet, egész pontosan 72 milliárd forintot osztott ki, túlnyomó többségében sport- és egyházi célokra (6). Azt megelőzően ugyanazon évben további 114,6 milliárd forintot költött hasonló célokra, ún. költségvetési “maradványokból” (7). 2017 karácsonyán pedig az MMA zenekara, a kisvárdai lórehabilitációs központ örülhetett a milliárdos ajándékoknak, csak focira és stadionépítésre év végén 37 milliárd forint jutott (8).

Az idei év költségvetési maradványairól azt lehet tudni, hogy már az év első felében 304 milliárd forintot költöttek el a költségvetési törvényben tervezetteken felül, abból a Központi Maradványelszámolási Alapból, amelyből a kormányzat az Országgyűlés felhatalmazása nélkül vehet ki nem kis összegeket (9). Tekintettel arra, hogy az Állami Számvevőszék szerint évről évre egyre több maradvány marad az államkasszában (1O), és hogy az őszi hírek szerint a vártnál jobban alakul a költségvetés helyzete, idén még a 72 milliárd forintos év végi pénzosztásnál is nagyobb összegre lehet számítani (11).

KÉRJÜK ezért, hogy a tisztelt Képviselők és Kormánytagok az idei karácsonyi pénzosztáskor gondoljanak ránk, a fogyatékossággal élőkre, az egészségügyi állapotuk miatt segítségre szorulókra, az otthonápoló családtagokra, és szociális szakemberekre. Kérjük, hogy az idei évben fel nem használt költségvetési forrásból a házi segítségnyújtást és a támogató szolgálatokat bővítsék ki, illetve a rendszerben dolgozó, áldozatos munkát végző szakemberek bérrendezését tekintsék elsődleges feladatuknak!

TASZ & Lépjünk, hogy léphessenek! Egyesület

Csatlakozó szervezetek:

  • "Életet az éveknek" Országos Szövetség
  • Csak Együtt Van Esély (CSEVE csoport)
  • Egyesület az Inklúzióért
  • Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány
  • Helpific
  • Kacifántos Gyerekeink Mosolyáért Alapítvány
  • KORE Koraszülöttekért Országos Egyesület
  • Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete
  • Mozgássérültek Budapesti Egyesülete
  • Nyugdíjasklubok és Idősek "Életet az éveknek" Országos Szövetsége
  • Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK)
  • Önállóan lakni - közösségben élni
  • People First Egyesület - Pécs
  • Találj Magadra Egyesület
  • Unikornis Egyesület
  • Völgyzugolyház Alapítvány

1. A Fogyatékossággal Élők Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoport Javaslatai: https://emberijogok.kormany.hu/javaslatcsomag-az-ensz-fogyatekossaggal-elo-szemelyek-jogairol-szolo-egyezmenyevel-kapcsolatos-idoszakos-felulvizsgalata-nyoman. A MEOSZ állásfoglalása szerint: “Az otthonápolás a legtöbb esetben éveken, évtizedeken át tartó 24 órás szolgálat, ezért az ápoló személy támogatására is figyelni kell. Rendkívül fontos, hogy létezzen egy olyan szolgáltatási gyűrű, amely a családnak megad minden segítséget, és amely az ápoló személy mentális egészsége megőrzésének céljából lehetővé teszi rendszeres helyettesítését, megakadályozva elszigetelődését, segítve rekreálódását, társas kapcsolatainak kialakítását, fenntartását.” (http://www.meosz.hu/wp-content/uploads/2017/05/A%CC%81pola%CC%81si-di%CC%81j-MEOSZ-allasfoglalas_vegleges.pdf)

2. Budapest Intézet: A szociális alapszolgáltatások lehetséges bővítésének költségei, javított kiadás, 2019.07.31. http://www.budapestinstitute.eu/uploads/BI_TASZ_otthonapolas_koltsege_2019.pdf

3. Gyarmati Andrea: Idősödés, idősellátás Magyarországon Helyzetkép és problémák,2019, FES, 9.0. http://library.fes.de/pdf-files/bueros/budapest/15410.pdf4. Budapest Intézet, 2019, 25.o.

5. Budapest Intézet, 2019, 27.o.6. ld: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20181225/peldatlan-idopontban-hatalmas-koltekezest-zavart-le-a-napokban-a-kormany-308831

7. ld: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/koltsegvetes-hiany-tartalek.669147.html.669147.html8. ld: https://hvg.hu/gazdasag/20171229_Ujabb_37_milliardot_kolt_a_kormany_a_focira, https://hvg.hu/gazdasag/20171229_Egy_fura_tetel_az_ev_vegi_penzosztasban_termalvizes_lorehabilitacios_kozpont_Kisvardan

9. https://hvg.hu/itthon/20190802_300_milliardot_szort_szet_a_kormany_de_csak_a_penz_egy_szazaleka_ment_egeszsegugyre_es_kozoktatasra, https://24.hu/fn/gazdasag/2019/05/09/bmw-gyar-maradvany/1O. Az ÁSZ jelentése: https://asz.hu/storage/files/f...

11. ld. https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/penzosztas-koltsegvetes-beremeles-maradvany-budzse.691545.html, https://www.portfolio.hu/gazdasag/20191009/nagyon-megnyomhatja-a-penzszoro-gombot-a-kormany-403427



Megosztás

Kapcsolódó hírek

"El akarták venni a gyerekemet"

Sztokja Máriát korán értelmi fogyatékosnak minősítették, majd intézetbe került. Az intézetben megerőszakolták, majd abortuszra akarták kényszeríteni. Ma önállóan él és dolgozik, egy lakótelepi lakásban neveli lányát. Különös szomszédok, 4. rész.

Nem hagyjuk abba a szegényeket vegzáló rendeletek megtámadását!

2017 nyarán 55 olyan önkormányzati szociális rendeletet támadtunk meg, melyben a legszegényebb lakosokat kötelezik lakásaik takarítására, a tűzifa gúlába állítására, ha szociális segélyt akarnak kapni. A négy megye kormányhivatalai fele részt igazat adtak nekünk, ezúttal a megmaradt, jogsértő rendeleteket támadtuk meg az ombudsman előtt.

Az Alkotmánybíróság gonosz áprilisi tréfája

Az Alkotmánybíróság tegnap elutasította az Alapvető Jogok Biztosának a polgári törvénykönyv gondnoksági szabályait kifogásoló indítványát. Az ombudsman tudományos és emberi jogi érvekkel alátámasztott beadványát a bíróság paternalisztikus érveléssel söpörte le az asztalról. A cselekvőképesség teljes korlátozásának eltörlése hazai és nemzetközi szakmai és civil konszenzusra támaszkodik, nemzetközi szerződés kötelezi rá hazánkat. Ez az AB-nak kevés volt.