Barion Pixel TASZ | Oroszország és metadon: megtörik a jég

Oroszország és metadon: megtörik a jég

Oroszország nemzetközi nyomás alá került az ártalomcsökkentés elutasítása miatt – új TASZ film!

16x9

A TASZ filmes csapata részt vett az orosz delegáció által szervezett sajtókonferencián Bécsben, az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának (CND) rendezvényén, ahol a világ kormányainak képviselői megvitatták a drogszabályozási politikák égető kérdéseit. Itt kérdőre vontuk Viktor Ivanovot, a világ legnagyobb drogellenes ügynökségének, az oroszországi Szövetségi Drogellenes Irodának a vezetőjét, hogy országa vajon miért zárkózik el az utcai heroin gyógyszeres helyettesítését (metadon, subotex) megvalósító ártalomcsökkentő programok bevezetésétől. Ivanov úr válasza részben kiábrándító volt. Azt mondta, hogy nincs rá semmilyen bizonyíték, hogy a metadon-kezelés működik, és a posztszovjet országokban a metadon-terápia bevezetése eddig kudarcot eredményezett (ez nem igaz). Ugyanakkor elmondta azt is, hogy regionális szinten van lehetőség a metadon-programokkal folytatott kísérletekre (eddig egyetlen orosz tisztviselő sem mondott ilyet). Másnap egy nyilvános vitafórumon megkérdeztük Antonio Maria Costának, az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Iroda (UNODC) igazgatójának a véleményét is erről, aki egyet nem értését fejezte ki Ivanov úrral a metadon-kezelés hatékonyságával kapcsolatban. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bár Ivanov általánosságban helytelenítette a metadon-kezelést, kijelentette azt is, hogy van lehetőség a metadon-programok regionális bevezetésére.

 

Tekintse meg videónkat! (magyar felirat is elérhető)

A Nemzetközi AIDS Konferencia (IAC), a világ egyik legnagyobb konferenciája idén júliusban Bécsben kerül megrendezésre. A konferencia mottója: „Rights here, rights now” (Jogokat itt és most), jól szemlélteti a szakmai és politikai konszenzust azzal kapcsolatban, hogy az emberi jogoknak kulcsszerepe van a járvány elleni küzdelemben. Mindazonáltal nem minden ország osztja ezt a nézetet, ahogyan ennek tanúi lehettünk az idén márciusban tartott CND ülésén is. Oroszország Iránnal és Pakisztánnal együtt például elutasított egy olyan határozati javaslatot, amely az ártalomcsökkentés és az emberi jogok szerepét hangsúlyozta volna. Az AIDS elleni küzdelem „nem kapcsolódik az emberi jogokhoz”, szögezte le az orosz küldött, majd hozzáfűzte, hogy „mi itt nem az Emberi Jogok Tanácsán veszünk részt. A Kábítószerügyi Bizottság ülésén vagyunk.” Ez a megállapítás kifejezetten aggasztó azok után, hogy a UNODC most adott ki egy úttörő tanulmányt az emberi jogok fontosságáról a drogszabályozási politikák kontextusában.

 

 

Carel Edwards-al, a Európai Bizottság drogirodájának igazgatójával is interjút készítettünk, aki azt mondta, hogy az EU álláspontja "szöges ellentéte annak, amit Ivanov úr mondott", és hiszi, hogy metadon-kezelés szakmailag ellenőrzött tudományos kutatási eredményeken alapul. Elmondta, hogy az EU az USA-val együtt folyamatosan tárgyal az oroszokkal erről a kérdésről. Audrone Astrauskiene, a litván kormány Drogszabályozási Osztályának igazgatója elmondta, hogy bebizonyosodott, hogy országában sikeresek a metadon helyettesítő programok, így a HIV fertőzések jelentősen lecsökkentek az utóbbi években. Szintén pozitív fejleményekről számoltak be Ukrajnában, ahol a kezelésbe került függők egészsége és jólléte rengeteget javult – nyilatkozta Dr. Sharon Stancliff, aki a Clinton Alapítvány konzultánsaként Ukrajnában segíti a metadon-programok kiépítését.

 

Másnap a UNAIDS, a UNODC és a Nemzetközi AIDS Társaság (IAS) közös sajtókonferenciát tartott a CND-n, amelyen a TASZ kérdéssel fordult Michel Sibidé úrhoz, a UNAIDS igazgatójához. Sibidé úr meglátása szerint a szubsztitúciós terápia elutasítása az emberi jogok megsértése, ő és szervezete nyíltan bírálja Oroszországot ezért. A Nemzetközi AIDS Társaság igazgatója, Robin Gorna kijelentette, hogy szervezetét  „komolyan aggasztja  opiát szubsztitúciós terápia hiánya Oroszországban”.

Úgy gondolja, eljött az ideje, hogy Oroszország kormánya változtasson a megközelítésén és jóváhagyja a szubsztitúciós programokat?

Mondja el a véleményét Dimitrij Medvegyev úrnak, az Oroszországi Föderáció elnökének – alább talál egy formalevelet, ezt másolja ki, majd kattintson erre a linkre és küldje el Medvegyev elnök úrnak!

 

Dear President Medvedev,

I would like to call your attention to a serious problem regarding the HIV epidemic in the Russian Federation. Currently there are more than a million people living with HIV/AIDS in Russia, a significant proportion of infections are due the sharing of injecting equipment among injecting drug users. Scientific evidence tells us that this epidemic can be halted by very cheap and effective programs such as the provision of sterile needles and syringes and opiate substitution treatment. These programs had succesfully fought the disease not only in developed but also in transitional and developing countries such as Kyrgyzstan, Ukraine or China. However, in the Russian Federation, with one of the most rapidly expoding HIV epidemics on earth, access to methadone, a drug listed on the List of Essential Medicine of the WHO, is denied.

I share the position of the UN agencies and almost all governments of the world that opiate substitution programs are safe and effective in reducing the harms caused by the use of illicit heroin.

Mr. Viktor Ivanov, the head of the Federal Drug Control Service said at the Commission on Narcotic Drugs (CND) this year that there is a possibility to test methadone substitution in the regional level. I kindly ask You Mr. President to take the leadership in the fight against HIV/AIDS and make urgent steps to initiate pilot programs of opiate substitution treatment to reduce crime and infections and save the lives of Russian people.

Yours faithfully,

 

Sárosi Péter 

ford. Kardos Tamás

EZ A CIKK A DROGRIPORTEREN SZEREPLŐ OLDAL MÁSOLATA. HA SZERETNE HOZZÁSZÓLNI EHHEZ A CIKKHEZ KÉRJÜK TEGYE MEG AZ EREDETI OLDALON, AMELYET IDE KATTINTVA ÉRHET EL

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.