Országszerte látható lesz a TASZ és az Önállóan lakni csoport közös kiállítása

Több vidéki városban is látható lesz az Önállóan lakni - közösségben élni csoport és a TASZ Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal című kiállítása, melynek célja, hogy rádöbbentse a nézőket, milyen rejtett előítéleteik vannak a mozgáskorlátozott emberek életével kapcsolatban.

A kiállításon bemutatott fényképeket, videókat fiatal magyar képzőművészek hozták létre az Önállóan lakni – közösségben élni csoport mozgáskorlátozott tagjaival együtt. Az alkotók úgy kezdtek a projektbe, hogy egymás számára idegenek voltak. Két, egészen más közegben élő ember egymás megismerése során hozta létre az alkotásokat, amelyek láthatóvá teszik a köztük lévő hasonlóságokat és különbségeket.

A Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal Budapest után először Pécsen mutatkozik be, majd Szegedre, Győrbe és Miskolcra utazik a nyár végéig. A tárlathoz egy workshop is kapcsolódik, amelyen az érdeklődők az Önállóan lakni csoport tagjaival és a TASZ munkatársával az önálló életvitel témakörét járják körbe, egyfajta tapasztalatcserén keresztül. A cél az, hogy közösen gondolkodjunk arról, mi kellene ahhoz ma Magyarországon, hogy egy mozgáskorlátozott ember önállóan élhessen. Emellett a workshop vezetői megosztják az érdeklődőkkel az Önállóan lakni - közösségben élni csoport által végzett részvételi akciókutatás legfontosabb eredményeit is, amelynek ugyancsak ez a kérdés állt a középpontjában. A kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány a közelmúltban jelent meg, és ide kattintva érhető el.

Kiállító művészek: Bordás Róbert, Ember Sári, Halász Dániel, Piti Marcell, Rubi Anna, Vígh Viktória, Zombori Andris

Önállóan lakni - közösségben élni csoport résztvevő tagjai: Farkas Gábor, Hruskó Erika, Molnár Zóra, Turi Zsuzsanna, Kisfaludi Judit, Balázs Péter, Csizovszky Andrea

Az Önállóan lakni - közösségben élni aktivista csapat több mint húsz mozgássérült ember és négy szövetséges együttműködése, akik hisznek abban, hogy az önálló lakhatás, az önálló életvitel mindenkit megillet.

Projektvezető: Rubi Anna

Kurátor: Török Tünde

Az alábbi naptárban követhetőek a kiállítás helyszíneivel kapcsolatos események:

02. március

Pécsi kiállításmegnyitó, Szabadkikötő

Naptárhoz adom
08. április

Szegedi kiállításmegnyitó

Naptárhoz adom
13. április

Szegedi workshop

Naptárhoz adom
26. április

Szegedi városi séta és finisszázs

Naptárhoz adom

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Félrevezette a minisztériumot az állami szociális intézetek fenntartója, amikor a munkaerőhiány miatt számonkérték

Bizonyítékunk van rá, hogy az állami szociális és gyermekvédelmi intézetek fenntartója, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) félrevezette a minisztériumot a bázakerettyei pszichiátriai otthont sújtó munkaerőhiányról. Rétvári Bence államtitkár képviselői kérdésre azt állította, hogy van elég dolgozó az otthonban. A valóság azonban az, hogy augusztus végén a jogszabályban előírthoz képest 38 százalékos volt a munkaerőhiány a bentlakásos intézetben. Úgy tűnik, az SZGYF mást mondott a minisztériumnak, mint ami a valóság, és ezzel a parlamenti képviselőket, illetve rajtuk keresztül a nyilvánosságot is félretájékoztatta.

Pontatlan tudósítások a mozsgói szociális otthon vizsgálatával kapcsolatban

Az EMMI felejelentést tett, mert álláspontja szerint a mozsgói szociális otthont megalapozatlan vádak érték. Az ezzel kapcsolatos híradások pontatlanul tudósítanak az események sorrendjéről és a TASZ felelősségéről az üggyel kapcsolatban. A TASZ tavaly nyáron fordult az ombudsmanhoz, miután egy anonimitást kérő panaszos bántalmazásokról tanúskodó felvételeket és egyéb panaszokat küldött a szervezetnek. A TASZ célja ezzel kizárólag a fogyatékossággal élő emberek jogainak védelme volt, s így volt biztosított, hogy gyors és pártatlan vizsgálat lesz az intézményben.

Láthatatlan sebek - súlyos bántalmazás egy Baranya megyei szociális intézményben

Milyen szavakkal jellemeznél egy olyan bentlakásos intézményt, ahol értelmi fogyatékossággal, vagy pszichiátriai diagnózissal élő embereket bántanak? Egy újabb, fogyatékossággal élő emberek otthonául szolgáló intézmény vizsgálata kapcsán mondta ki Székely László ombudsman, hogy az abúzus veszélye valamennyi nagylétszámú bentlakásos intézménynek a “sajátossága”, amely rendszerszintű problémákra vezethető vissza.