Barion Pixel TASZ | Veszélyesek-e a pszichiátriai betegek?

Veszélyesek-e a pszichiátriai betegek?

A pszichiátriai betegeket sokan veszélyesnek és erőszakosnak tartják. Hogy ez a hiedelem megalapozott-e, arra az Országos Kriminológiai Intézetben végzett kutatások segítenek választ adni. Összefoglaljuk a kutatási jelentések eredményeit, majd ezek alapján megpróbáljuk megválaszolni a kérdést, hogy veszélyesek-e az elmebetegek.

Az OKRI munkatársai összesen három, a témát érintő kutatást végeztek Ezek csak korlátozottan hozzáférhetők, mivel az OKRI nem minden esetben publikálta őket. A kutatás során aktakutatást végeztek, amelynek során pontos betekintést nyertek az egyes ügyek teljes bűnügyi dokumentációiba. A pszichiátriai betegség meglétéről elsősorban az eljárásban készített elmeorvos szakértői vélemények, másfelől az elkövetők és családtagjaik vallomásai, végül az egyéb dokumentok – iskolai jellemzése, környezettanulmányok – tartalmaztak információkat.

(1) A Tamási Erzsébet – Bolyky Orsolya – Sárik Eszter kutatók által végzett, “Az emberöléshez vezető út rizikófaktorai fiatalkorúak és fiatal felnőttek körében” című kutatásban a 2005 és 2009 között jogerősen lezárt,. 14-24 éves tettesek által elkövetett szándékos emberölési ügyek bűnügyi aktáit vizsgálták. Öszesen 148 aktát tekintettek át, amelyek 165 elkövetőről és 115 ügyről tudósítottak. Az elkövetőket 134 esetben teljesen beszámíthatónak találták, 14 esetben részlegesen korlátozott belátási képességet rögzítettek náluk. Az elmeorvos szakértő 9 esetben állapított meg gyengeelméjűséget, 33 esetben személyiségzavart, 9 esetben az előbbi kettő kombinációját, 1 esetben pedig "szellemi fogyatékosság" (sic!) és személyiségzavar kombinációját diagnosztizálták.

A legtöbb diagnózis személyiségzavarra utal, amelynek megállapítása a kutatási jelentés szerint problematikus, mert “fiatal elkövetőnél a személyiségzavar nem diagnosztizálható, mivel személyiségük még nem kialakult, fejlődésük folyamatban van.” A kutatási jelentés továbbá rámutat, hogy a feldolgozott szakvélemények “nem felelnek meg maradéktalanul az előírt kritériumoknak”. Mivel fiatalkorban nem diagnosztizálható a legtöbb pszichiátriai betegség, a személyiségzavar vagy az arra utaló tendencia az aktákban a pszichiátriai betegség kialakulásának esélyét vetíti előre. A gyengeelméjűség fogalmát régen száműzték a magyar gyógypedagógiából annak pejoratív jelentéstartalma miatt, a büntetőjogban azonban jelenleg is használják, és az értelmi fogyatékosság szinonimája. A jelentés alapján azt mondhatjuk, hogy a tettesek körében 43 esetben volt tettén érhető személyiségzavar (megelőlegzett pszichiátriai diagnózis), ami az összes elkövető 26 százaléka; és 19 esetben értelmi fogyatékosság, ami 11 százalékot tesz ki. A két adat nem adható össze, mivel több esetben is kettős diagnózisokról van szó.

(2) Nagy László Tibor és Bolyky Orsolya, Több ember sérelmére elkövetett emberölések vizsgálata című 2013-ban lezárt aktakutatása a 2000 és 2012 között jogerősen lezárt, több emberen elkövetett szándékos emberölési eseteket elemezte.  217 ügyet, összesen 250  tettes 532  sértett sérelmére elkövetett ügyét vették szemügyre. Az elkövetők közül 13-an voltak olyanok, akiket kóros elmeállapotuk miatt beszámíthatatlannak minősítettek az eljárásokban, és  kényszergyógykezelésre ítéltek. Ők többségükben paranoid skizofrén diagnózissal rendelkeztek, és szinte minden esetben a családtagjuk ellen követték el tettüket. A betegségről egyetlen eset kivételével nem volt előzetesen tudomásuk sem nekik, sem környezetüknek, annak tünetei csak egy-két héttel a gyilkosságok előtt jelentkeztek először.

Az összes eset 65 százalékában volt információ arról, hogy az elkövetőnek korábban volt-e valamilyen személyiség-problémája vagy mentális betegsége: az ő esetükben 21 százalékban jegyeztek fel tanulási zavart, magatartászavart pedig 13 százalékban rögzítettek. A két adat nem adható össze, sok esetben kettős diagnózisról van szó. Sajnos sem a tanulási zavar, sem a magatartászavar közelebbi jelentését nem ismerjük. Az összes elkövető 15 százaléka kísérelt meg öngyilkosságot a tettét megelőzően.

A kutatók külön tárgyalták az alkholfüggőség és a drogfüggőség kérdéskörét: az elkövetők 52 százalékának soha nem volt problémája az alkohollal, 25 százalékuk azonban alkoholfüggő volt. 3 százalékuk volt drogfüggő, és ugyancsak 3 százalékukat találták rendszeres drogfogyasztónak. Az emberölések elkövetésekor a tettesek 46 százaléka  és az áldozatok 22 százaléka volt alkoholos befolyásoltság alatt.

A későbbiekben jelentősége lesz annak, hogy az elkövetők több mint 50 százaléka nem rendelkezett 8 általános iskolai osztálynál magasabb végzettséggel, 70 százaléknak nem volt állandó munkahelye, és 66 százalékának rossz vagy nagyon rossz volt az anyagi helyezete.

(3) Bolyky Orsolya Kiterjesztett öngyilkosságok kriminológiai háttere című megjelenés alatt álló tanulmányában a 2000 és 2012 között jogerősen lezárt, több áldozatot követelő kiterjeszett öngyilkosságokat  vizsgálta ugyancsak aktakutatás módszerével. Ezekben az esetekben általában a saját család egésze vagy egy része ellen irányuló emberölésről van szó, amelyet követően a tettes önmaga ellen fordul. Évente átlagosan egy vagy két ilyen eset történik az országban, a vizsgált időszakban összesen 19 eset történt. Az elkövetők 9 esetben élték túl a kiterjesztett öngyilkosságot, és közülük 5 esetben kóros elmeállapot miatt hoztak felmentő ítéletet, és kötelezték kényszergyógykezelésre a tetteseket. A vizsgált 19 esetből tehát 5 esetről lehet biztosan tudni, hogy a tettes pszichiátriai betegséggel élt.

Lehet-e ebből bármire következtetni?

Akkor mondhatnánk, hogy a pszichiátriai betegek veszélyesek, ha nagyobb lenne annak az esélye, hogy egy pszichiátriai betegnek diagnosztizált személy követ el emberölést, mint egy diagnózissal nem rendelkező személy, vagyis a népességen belüli arányuknál nagyobb arányt képviselnének a kriminológiai statisztikában. Sajnos a pszichiátriai betegek számáról nincsen pontos statisztika, csak nagyon tág keretek közötti becslésenk állnak rendelkezésre: a KSH 2009-es adatfelvétele szerint a lakosság 6 százaléka depressziós, egyéb mentális betegséggel 3 százalék küzd. A valós szám egyes szakértők szerint ennél jóval magasabb lehet. Az Európai Neuropszichofarmakológiai Kollégium szerint az európai lakosság közel 40 százaléka küzd valamilyen mentális problémával, ennek alapján pedig akár 4 milló magyar állampolgár is érintett lehet. Ilyen tág értékhatárok között nem is érdemes elkezdeni számolni. Akkor sem leszünk eredményesebbek, ha csak a skizofréniára szűkítjük le a kört, és azt vizsgáljuk, hogy milyen követeztetést vonhatunk le a 2. számú vizsgálat alapján, ahol 13 elkövetőről biztonsan tudjuk, hogy paranoid skizofrénia diagnózisuk van. Hiába tudjuk, hogy vélhetően 100 ezer érintett van Magyarországon, ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy a Pszichiátria Magyar Kézikönyve szerint “a legalacsonyabb társadalmi-gazdasági rétegben megközelítőleg nyolcszor nagyobb a valószínősége annak, hogy egy egyén skizofréniában megbetegszik, mint a legmagasabb társadalmi-gazdasági rétegekben.”[1] Ezért van jelentősége témánk szempontjából annak, hogy az emberölések túlnyomó többségét kilátástalanul szegény, aluliskolázott, munkanélküli emberek követik el, akik ezek szerint másoknál jobban kiszolgáltatottak a skizofréniának.

Annak ellenére, hogy a kutatásokból kideült, hogy az elkövetők egy részénél  jelen van valamilyen mentális vagy értelmi zavar, az OKRI kutatásai alapján nem tudjuk megválaszolni kérdésünket. Magyarországon az erőszakos bűncselekmények vizsgált esetek legalább háromnegyedében az elkövetők mentálisan egészségesnek és/vagy ép értelműnek tekintett személyek.

Mi az, amit biztosan tudhatunk?

A legtöbb kutatás arra talál bizonyítékot, hogy a mentális zavarokkal, pszichiátriai diagnózissal élő személyek nem hajlamosabbak erőszakos cselekmények elkövetésére, mint az átlagos polgárok. A pszichiátriai betegség egyáltalán nem hajlamosít erőszakos cselekmények elkövetésére. Ritka kivételt ezalól azok a súlyosan skizofrén betegek jelentik, akik súlyosan drogfüggők, és semmilyen kezelést nem kapnak.

Ezzel szemben számos bizonyíték támasztja alá azt, hogy a pszichiátriai diagnózissal élő személyek nagyon sokszor erőszakos cselekmények áldozataivá válnak.

Verdes Tamás

(Az írás elkészítésében nyújtott segítségért Bolyki Orsolyának tartozom köszönettel.)



[1] Rupp Ágnes és Bognár Géza (1998): A pszichiátriai ellátás szocioökonomikus vonatkozásai. In Füredi János: A magyar pszichiátria kézikönyve. Budapest, Medicina, 597-604. (idézet helye: 599)

 

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.