Hiányzó emlékek kampány - 2016

Barbara már a kórházból sem vihette haza újszülött kisfiát, Bencét. Két évig pereskedett, mire Bence először hazamehetett vele. Jázmin négyéves volt, amikor elszakították tőle, és csak nyolcéves korában kaphatta őt vissza.

Az elvesztegetett éveket senki sem adhatja vissza ezeknek a családoknak. Nemcsak a közösen eltöltött idő tűnik el, hanem ezzel együtt a közös emlékek, a gyerek életének legfontosabb pillanatai és szépen lassan mindaz, amit a szülő a gyerekéről tudott, ahogyan megismerte őt. Nem tudja már, hogy mi nyugtatja meg éjszaka, ha sír, mi a kedvenc rajzfilmje, mi nevetteti meg, kibe lesz szerelmes. Ezek a közös emlékek kötik össze a családokat, amiktől megfosztják mind a felnőtteket, mind a gyerekeket a jogtalan gyerekkiemelések során.

Mi a baj a gyerekek kiemelésével?

A kampányban nem általánosságban a gyermekek kiemeléséről állítjuk, hogy hibás és jogellenes döntések lennének, kizárólag azon esetekre szeretnénk felhívni a figyelmet, melyekben nem volt más ok a gyermekek elszakítására, mint a család ellehetetlenült szociális helyzete. Ezekre az esetekre értendőek a következő sorok.

A kiemelés lélektana

A gyermekek családjuktól való elszakítása hatalmas trauma minden gyermek számára, még akkor is, ha a kiemelés súlyos veszélyeztetés, bántalmazás miatt történt. A TASZ kampányában viszont olyan elszakításokról van szó, melyekben a család nagy szegénységben, létbizonytalanságban, de alapvetően szerető, támogató közegben nevelte a gyermekeit.

Mi is kell a jól működő gyerekvédelemhez?

A szegény szülők – a köztük felülreprezentált szegény roma szülők – gyermekeinek jogellenes kiemelése sérti a gyermekek és a szülők alapvető jogait. Ez a jogellenes gyakorlat a magyar társadalom szociális állapotán kívül szorosan összefügg az állami szociálpolitika, szociális munka minőségével, a preventív programok és a rendszerszemlélet hiányával is.

MIK AZOK A HIÁNYZÓ EMLÉKEK?

A KAMPÁNY SORÁN

A magyar gyermekvédelmi rendszer diszkriminatív működéséről készült kutatásokhoz hasonlóan jogsegélyszolgálatunkon keresztül mi is azt tapasztaltuk, hogy roma családok tömegei veszítik el a gyerekeiket szegénység és a gyerekvédelmi rendszerben dolgozók előítéletei miatt. Emiatt kezdtünk el olyan roma származású családokkal dolgozni, akik mind ugyanannak a kistelepülésnek a lakosai, és akiknek gyerekeit jogellenesen emelték ki a családból. 2016-ban, a kampány ideje alatt 3 családnak nyújtottunk folyamatos jogi segítséget, akiknek a történetét be is mutattuk, de azóta is rengeteg család fordul hozzánk azért, hogy segítsünk nekik visszaszerezni a jogellenesen kiemelt gyerekeiket.

Az általunk képviselt családok történetét fotóalbumban mutattuk be, és petíciót is indítottunk a családok újraegyesítéséért, amelyhez neves művészek és közéleti személyiségek is csatlakoztak, akik saját gyerekeikkel kapcsolatos élményekről, emlékekről meséltek. A történetekkel és a petícióval országjárásba kezdtünk, amelyet a gyerekjogi világnapon zártunk.

Ezen a szimbolikus napon (szeptember 20.) a Város Mindenkié Csoporttal és az érintettekkel közösen az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt tartottunk rendezvényt, és a minisztérium képviselőinek átadtuk az összegyűjtött aláírásokat, valamint az általunk kidolgozott szakmai javaslatcsomagot.